Berta Sándor

Fokozódik az erőszak a német iskolákban

Egyre súlyosabb problémákkal kell szembenézniük a német iskolákban tanuló diákoknak és a tanároknak. Az erőszak szinte mindennapossá vált és ebben a technikai eszközök kiemelt szerepet kapnak.

A múlt héten indított kampányt az iskolai erőszak visszaszorításáért a Német Filológusok Szövetsége (DPhV), amely megelégelte, hogy az elmúlt hónapokban egyre több tanár vált az interneten támadások célpontjává. A helyi pedagógusokról rendszeresen valótlan dolgokat állítanak, fenyegetik őket, sértegetik, arcképeiket pornográf és erőszakos környezetben helyezik el. Ezt unta meg a német szakmai szervezet, amelynek elnöke, Heinz-Peter Meidinger közölte: "A tanárok nem digitális prédák!"

Nos, úgy tűnik, tényleg szükség van a mielőbbi szigorú fellépésre, ugyanis az erőszakhullám az elmúlt napokban folytatódott, ami ellen most már szülők, oktatási szakemberek és pedagógus szervezetek is tiltakoznak. "A tanároknak komoly problémát jelent, hogy nem képesek az osztálytermekben kialakult helyzetekkel megbirkózni. Úgy véljük, a szituáció kialakulásában jelentős szerepet játszott az ágazatból való pénzkivonás. Éppen ezért több pénzre és iskolai pszichológusra, illetve szociális munkásra van szükség" - jelentette ki Ulrich Thöne, a Nevelési és Tudományos Szakszervezet (GEW) elnöke.

A szülők és számos politikus szerint ezenkívül a fiatal elkövetők elleni szigorúbb fellépésre is szükség van. Jürgen Zöllner, az SPD szakpolitikusa az oktatási tanácsokkal folytatandó legközelebbi tárgyalásokon ki akarja dolgozni az iskolák biztosításának eddiginél hatékonyabb módját. Felmerült a korábban a rendőrséggel közösen az erőszak visszaszorításáért indított program folytatása, illetve kibővítése is.

A legújabb iskolai erőszakhullám múlt héten pénteken kezdődött, amikor két idegen fiatal egy diák megbízásából megpróbálták megszerezni egy tempelhofi reáliskola bizonyítványait. A rablást észlelő 58 éves tanárnőt egy acélrúddal fenyegették meg. Hétfőn egy lichtenbergi tanuló halálosan megfenyegette a tanárnőjét, mivel az korábban elvette tőle a mobiltelefonját. Kedden pedig egy idegen 17 éves fiatal leütötte egy neuköllni reáliskola tanárát.

A legújabb esetre szintén kedden került sor a Berlin Moabit részében lévő Kurt Tucholsky általános iskolában, ahol egy tizenegy éves diák megverte egy tízéves társát és a társait arra bíztatta, hogy mobiltelefonjukkal filmezzék le a verést. A felvételek elkészítését egy 13 éves tanuló erélyes fellépése akadályozta meg, aki jelentette az esetet az igazgatónak, aki lefoglalta a mobiltelefont, majd átadta a rendőrségnek.

Németországban folyamatosan nő az oktatási intézményekben elkövetett erőszakos esetek száma. A 2001 - 2002-es tanévben kereken 250, a 2005-2006-os tanévben viszont már 1500 ilyen támadást regisztráltak. Felmerült annak lehetősége, hogy teljes ellenőrzést vezetnek be, biztonsági kerítést és kamerákat szerelnek fel minden egyes iskola köré. "Ezzel nem oldjuk meg az alapvető problémákat. A megoldás inkább a meglévő előírások következetes betartása lehet, amire nemcsak a tanároknak, de a szülőknek is jobban oda kell figyelniük" - jelentette ki André Schindler, a tartományi szülői bizottság elnöke.

A legnagyobb problémát Iris Pakulat, a Kurt Tucholsky általános iskola igazgatója szerint a kisebb erőszakos esetek jelentik, ide tartoznak a verekedések, sértegetések, lökdösődések, amelyek nem igazán rendőrségi ügyek. A pedagógus úgy vélte, az erőszak oka abban keresendő, hogy a gyerekek sokat nézik a televíziót és sokat játszanak, emellett gyakran szociálisan hátrányos helyzetűek, a szüleik pedig nem jelentenek számukra pozitív példaképeket, sőt. "Egyre több szülő beszél vagy közeledik hozzánk agresszíven" - tette hozzá Iris Pakulat.

Wolfgang Schimmang, az SPD neuköllni oktatási tanácsnoka a megoldást a gyorsabb és szigorúbb eljárásokban látja. A bírósági ügyek elhúzódnak és legtöbbször nem letöltendő, hanem csak feltételes börtönbüntetéssel végződnek. Az iskolákban való erőszak azután erősödött fel, hogy világszerte elterjedt a Happy Slapping, vagyis a mobiltelefonokkal kamerázott verés. Egy tavalyi német felmérés szerint menő dolog a verekedések videózása, a tinédzsereknek legalább az egyharmada látott már erőszakos, véres vagy pornográf videót a saját vagy az ismerőse mobiltelefonján. Ilyen esetre sajnos már nálunk is akadt példa.

Sok államban, például Bajorországban úgy igyekeznek megoldani a problémát, hogy tavaly ősztől egyetlen bajorországi általános- és középiskolában sem használhatnak a tanulók mobiltelefont. Szintén hasonló tilalom van érvényben tavaly december óta a görögországi általános és középiskolákban is. Idén márciusban pedig az olasz kormány döntött hasonlóképpen. Ausztria és Franciaország ugyanakkor egyelőre még nem határozott a kérdésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #247
    De te szelsöseges peldakat emelsz ki ugy hogy raadasul feltetelezem nem sok arabot v törököt ismersz. Nekem volt szerencsem megismerni arabot es törököt is es akikkel nekem dolgom volt nem kifejezetten azok köze az emberek köze tartoznak mint akikkel te altalanositod öket. Most ennyi erövel a magyarokat is lehetne igen lesujtoan altalanositani, de hat tudjuk hogy a magyarok közül sem mindenki feltetlen rossz szandeku szamito alattomos, lopos irigy ember.
  • BiroAndras #246
    "Te már a többéves korról beszélsz, amikor már esetleges hiányokat kell kompenzálni, én meg a megalapozásról."

    Az a gond, hogy még senki se látott tökéletesen nevelt gyereket. Talán mert senki se tudja, hogy hogyan kell csinálni, vagy hogy egyáltalán lehet-e. Szóval mindenképp kell kompenzálni valamit idősebb korban. Majd meglátod te is.
    Egyébként a jutalmazás és büntetés bevált módja a tanításnak minden területen. Természetesen ezt is, mint mindent, lehet jól és rosszul is csinálni.
    Büntetésre többek között azért is szükség van, hogy a gyerek megtaulja, hogy a cselekedeteinek következményei vannak. Vannak dolgok, amiket nem elég tudni, hanem meg is kell tapasztalni ahhoz, hogy megértsük.
    Más dolgokat viszont nem jó megtapasztalni (áramütés, gázrobbanás), így azokat célszerű valami kevésbbé káros negatív élménnyel helyettesíteni, míg a gyerek elég idős nem lesz ahhoz, hogy megértse a dolgok működését (bár sok ember sose jut el idáig).

    Az iskolai fegyelmezésre pedig azért van szükség, hogy a gyerek tanulhasson, és így beilleszkedhessen a társadalomba. Ilyen fegyelmet nem valószínű, hogy otthon összeszed a gyerek, hiszen otthon nem kell hosszan egyhelyben ülni, és unalmas dolgokkal foglalkozni.
    Meg ha már a szülők nem nevelték meg a gyereket, legalább kap még egy esélyt. Még mindíg sokkal jobb, mintha egyszerűen kizárnák az iskolából, mert akkor aztán végképp semmi esélye nem lenne a normális életre.
  • dez #245
    Hát, az arabok és törökök is elég konzervatívak... Ott persze az erőszakosság nem asszociális (v. antiszociális), mert ugye legtöbben azok. :)

    Na szóval, ott már baj van, jóval korábban kezdődött baj, ha egy gyerek így kezd viselkedni. És a büntetés növelése csak tüneti kezelés.
  • muerte2 #244
    Reszben igazat adok neked, de a megszegyenites nem feltetlen csak mint negativ dolog szerepelhet a pszichologiai repertoarban, es hat azt hiszem a tanaroknak elvileg tanulniuk kell pszichologiat is nem?
    En meg amondo vagyok ha a gyerek lehülyei a tanart vagy a szülöt vagy nagyon rossz iranyba mozdul el az aktualis cselekedete igen is meg kell kicsit legyinteni. Lehet hogy ilyen szempontbol konzervativ vagyok de ha megnezed a kicsit konzervativabb csaladszemlelettel rendelkezö kulturakat talan valamivel kevesebb asszocialis embert is termelnek ki.
  • dez #243
    Namégegyszer.

    Ha a szülők törődnek a gyerekeikkel (a nemtörődömség és az engedékenyebbség két különböző dolog!), nem lenne szükség tanári pofoszkodásra. Ha viszont nem törődnek, mint ami ma a helyzet, semmit sem oldana meg a pofoszkodás sem...

    A megszégyenítést, és hasonlókat azért nem szabad(na) alkalmazni, mert vissza lehet vele élni, és bizony sok tanár hajlamos is ilyesmire. (Szal ők sem mind olyan széptét lelkek.)
  • dez #242
    Ha a szülők törődnek a gyerekeikkel (a nemtörődömség és az engedékeny[b]ebb[b]ség két különböző dolog!), nem lenne szükség tanári pofoszkodásra. Ha viszont nem törődnek, mint ami ma a helyzet, semmit sem oldana meg a pofoszkodás sem...

    A megszégyenítést, és hasonlókat azért nem szabad(na) alkalmazni, mert vissza lehet vele élni, és bizony sok tanár hajlamos is ilyesmire. (Szal ők sem mind olyan széptét lelkek.)
  • muerte2 #241
    Huhh nem olvastam vissza a hsz.-eket mert tul sok de ahogy elnezem megy a vita.
    Mert van az hogy amig joga volt a tanaroknak fenyiteni, esetleg 1-2 fülest lekeverni a gyereknek ugy hogy utanna nem ment be a szülö es tamadt a tanarnak addig nem voltak ilyen dolgok? Mi is kaptunk anno 1-2 sallert de valoszinüleg meg is erdemeltük es ha utanna a szülöknel reklamaltunk miatta meg ott is megkaptuk a magunket, ennek ellenere v talan epp ezert nem lettünk pszichopatak, idegbetegek, nem tamadunk a szülönek, tanarnak, valamint nem mint rosszemlek maradt meg az iskola. Most nagyon menö ez a reformneveles, hogy mindent ra kell hagyni a hülyegyerekre meg uristen nehogy fizikailag meg legyen fenyitve mert megserül. Persze az is közrejatszik hogy a szülök kenyelmesseget sokkal egyszerübb mindig a müszai eszközökre, valamint az elektronikus mediara haritani. Az veletlenül sem merül fel, hogy hu talan en mint szülö nevelem rosszul a gyereket ha ilyen hülye amilyen. Persze mindenkeppen egyszerübb es kenyelmesebb beültetni a TV vagy a szamitogep ele mint sem hogy neha foglalkozzak is vele.
    Ugy gondolom elsösorban a szülökkel van a baj, masod sorban pedig azzal az oktatasi szemlelettel, miszerint a gyereket nem szabad meg fenyiteni vagy megszegyeniteni a többiek elött pedig sokszor hasznos dolog lenne.
  • Praetor #240
    Szerintem ez azért így nem helytálló. Igaz, még nem sokat voltam Németországban (összvissz kb 3 hétig), de én nem úgy tapasztaltam, hogy agresszívebbek lennének másokhoz képest. A következetes ragaszkodásuk a szabályokhoz kicsit nyerssé teszi őket, de agresszívnek nem mondanám őket. Főleg a bajorokra nem mondanám, vendégszerető kedves emberek. Erőssen emlékeztetnek úgy általában az erdélyi magyarokra. Annyi különbséggel, hogy a székelyek esetében van pár karakteres vonásuk, ami miatt különösen nagyra becsülöm őket, meg pár, ami megmosolyogtat...
  • Romel #239
    Német diákok: Bier! Bier! Scheisse
    - kockafej, Counter Strike, LoL, tanulni mi a fasznak...
    agresszíó, verekedés, brutalitás > vonatkoztassunk kicsit a második világháborúra, mint a "nagy árja fajra". A németek alapjáraton agresszív népek. Ennyi.
  • dez #238
    (Amit viszont nem mondtam, azt ne tulajdonítsd nekem.)