Berta Sándor

FPS az iraki trauma feldolgozására

Az Irakban szolgált amerikai katonáknak a számítógépes játékok segíthetnek az őket ért traumák feldolgozásában.

A szakemberek a terápiában egy a Full Spectrum Warrioron alapuló játékot használnak. Albert Rizzo pszichológus, a Dél-kaliforniai Egyetem munkatársa szerint a háborúban lelkileg vagy testileg sérült katonáknak a legjobban a számítógépes lövöldözős játékok segíthetnek a történtek feldolgozásában. Rizzo elmondta, hogy így a katonák újra átélhetik a valóságban megtörtént helyzeteket és ezáltal megszabadulhatnak az őket gyötrő traumáktól.

"Egy úgynevezett konfrontációs terápiában a páciensek azzal szembesülnek, ami a leginkább foglalkoztatja vagy bántja őket" - jelentette ki Wolfgang Frindte professzor, a jenai Friedrich Schiller Egyetem Szociális és Magatartástudományi Kara Pszichológiai Intézetének munkatársa. Frindte szerint ugyan a számítógépes játékok terápiás eszközként való alkalmazása eddig még nem igazán terjedt el, azonban ez a jövőben változhat. "Ilyen esetekben láthatnánk, hogy az erőszakos játékoknak igenis van pozitív oldala is és ezek a programok jó célokat is szolgálhatnak" - tette hozzá a német szakember.

Az amerikai Walter Reed Kutatóintézet által 2004-ben készített tanulmány szerint minden nyolcadik Irakban szolgált amerikai katona szenved valamilyen poszttraumatikus állapotban (Post Traumatic Stress Disorder, PTSD). Eddig ezeket az embereket gyógyszerekkel és pszichoterapeuták segítségével kezelték és az illető személyek képzelőerejét hívták segítségül az adott szituáció modellezésére. A számítógépes játékoknál viszont az utóbbi tényezőre nincs szükség.


Albert Rizzo egy háromdimenziós szemüveget ad a katonáknak és visszaküldi őket a virtuális Irakba. A kezelés közben zajokat és illatokat (például lőpor-, égett gumi- és testszagot) generálnak, így a terápia teljesen valósághű lesz. A szakemberek folyamatosan újabb és újabb részleteket építenek be a szituációkba, így végül a páciens átélheti a traumát okozó helyzeteket.

Az orvosok végig ellenőrizhetik a terápiát, így bármikor közbeavatkozhatnak és meghatározhatják az események intenzitását vagy azt mit lásson a katona: sivatagi terepet, robbanásokat vagy akár lángoló gyerekeket. A programot az amerikai Tengeri Kutatások Hivatala támogatja és eddig négy Irakban szolgált katona vett benne részt. Egyikük egy 21 éves katonalány volt, aki több öngyilkos merényletet is átélt.

Albert Rizzo optimista és bízik a megoldás sikerében. "Látszanak az eredmények. A kezelés főleg a rémálmok és a visszatérő bevillanó emlékképek leküzdésében, megértésében segít. Így a katonák újra elhagyhatják házaikat, kimehetnek emberek közé, dolgozhatnak, folytathatják kapcsolataikat" - nyilatkozta a Dél-kaliforniai Egyetem munkatársa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tarnaors #50
    tarnaors
  • New Holland #49
    Én specál szivesen meggyilkolnék FPS-ben olyan embert aki miatt egy lábam van.(LENNE)(van 2)
  • Goth #48
    ejj ez nagyon brutális... még így felvételről is rossz ezt látni, hát nem tudom, hogy élőben bírnám-e D:
  • SHARK13 #47
    Az viszont az emberek saját hülyesége,de kollektíven,hogy a háborút békefenntartásként fogják fel. Az ellenséget meg kell ölni. Erről szól az egész,gyűlölni kell és legjobb tudásod szerint ölni. A járulékos civil veszteség meg nem a te dolgod,rosszkor volt rossz helyen. Ráadásul Irakban nincsenek is teljesen ártatlan civilek,szal nem kár ha néhányuk odavész.
  • SHARK13 #46
    Azzal meg egyetértek,hogy a "kemény" harchoz a nem túl veszélyes bűnözők a legjobbak,mint régen a légióban. Ha bajtársi szellemet és feladat tudatot alakítasz ki köztük,a legjobb katonát kapod. A békefenntartásra nem alkalmasak,arra tökéletesen jók a tandíjra gyűjtő középosztálybeliek. De sok olyan helyzet van,ahol a háború az háború, gyilkolni kell rendesen. Oda nem szabad érzelgőseket küldeni. Akikről ráadásul miután hazamennek,el is feledkeznek szépen.
  • SHARK13 #45
    Hol is kezdjem? Haladjunk csaj szépen sorban.
    Traumákat élnek át a katonák? Ez mindigis így volt a történelemben. A lőfegyverek elterjedésével talán könnyebb lett a gyilkolás(nem csak fizikai erőkifejtésben),mert lepuffantani valakit tiszta dolog,míg karddal felkoncolni,amikor rádfröcsköl a vére...persze azt is meg lehet szokni. Az igazi traumát szerintem egy normális embernél a saját vagy a bajtársai sérülése vagy halála okozza. Akit csak egy kicsit is ismer.és pl összeég,azt sajnálja és együttérez vele(hülye kifejezés,tudom),de az ellenségen nem kezd el agyalni. Persze aki a halott ellenségen elkezd filozofálni az nem katonának való. Ezt viszont nem lehet 100°-ra kiszűrni a kiképzésen,amint helyesen mondtátok is. Asszem a brit hadseregben volt régen bevett eljárás,hogy élő disznókat kellett szuronnyal kibelezni,aki bírta a vért és a sikolyokat,az valószínűleg ember ellen is megállja a helyét. A disznókat utána asszem állateledelnek dolgozták fel. Brutális,de kétségkívül hatásos módszer.
    Az FPS-ezés meg pont,hogy rosszat tesz,mert aki súlyosan megsebesült az túl akar lenni rajta,amennyire csak tud.
  • Vorpal #44
    A minden 8. posztraumás az nem egy nagy szám - ezt azért tisztázzuk le az elején,
    és a Frienly Fire 7% os veszteségarány sem az - senki sem szarja le a katonákat,
    ez a munkájuk.

    Garantálom többen küzdenek pszihés zavarokkal egy ilyen magyar társadalomban pl.
  • sathinel #43
    Juba jó mesterlövész. Megvan két videója. nagyon komoly képzést kaphatott. Mindíg csak 1x lő.
    Itt a lap alján van egy kis ismertető rólla meg pár mesterlövészről.
    http://bop.agria.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=163&Itemid=33

    De ettől még nem kedvelem a barmokat. Japán, Nyugatnémetország is szépen fejlődött hiába volt rohadtsok hitel amit vissza kelett fizetniük. Amerika rossz is lehet de pár közgazdász felhívta a figyelmet hogy azok az országok ahová egy fejletebb teknikai eszközöket telepítenek mint amire lenne pénze, akkor tanítani is kell őket ezek használatára. Ezáltal átugranak pár lépcsőfokot, és megindulhat a fejlődés hamarabb mint gondolnák. Jó példa erre pl Thaiföld ahol a rozoga házak melett felhőkarcolók vannak már. Nagyon durván felfejlődtek az ázsiai országok főlek a környező gazdag országok és USA gazdaságának(IT ipar) kihasználása. Bush egy gyükér de nem megoldás az sem amit a másik oldal csinál.
  • kt400 #42
    Nem tudtok semmit! Hihetetlenül jól értesült mókusok vagytok. Hányan voltatok/vagytok katonák? Milyen is a jó katona? Hova nem jut el? Ez akkor döl el amikor már ott van... Otthon nem kell emberre lőni...
  • SYA #41
    Szerintem az okozza a legnagyobb gondot egy katonában mikor eljut arra a szintre,-itt jegyezném meg hogy az a jó katona aki sosem jut el ide, magyarul nem gondolkozik csak végrehajtja a parancsot- hogy rájön az állam csak kihasználta, és ő csak egy eszköz volt egy ember(BUSH) akaratának végrehajtásához, ami nem más mint a világ csendőrszerepének betöltése, háborúk kezdeményezése mondva csinált indokokkal,olyan célból hogy a felhalmozott hadi készleteket megsemmítsék ezáltal teret engedve az újjaknak amelyek gyártásához munkaerőre van szükség, ezáltal növekszik a foglalkoztatottság és nőnek a gazdasági mutatók. Náluk tényleg dübörög a gazdaság, a kérdés csak az hogy milyen áron???

    Itt jegyezném meg hogy ez mind szép és jó volt az elmúlt években,hiszen az átlag amerikai nem érzékelte a háború borzolmait, nyugodtan ment ki az utcára nap mint nap, biztonságban érezte magát egészen szeptember 11.-éig.Az ember valahol sajnálja az ártatlanokat akik áldozatokká váltak , de valahol még is véleményt alkot az amerikai hozzáállásról és úgy érzi hogy ezt maguknak köszönhetitek.Nem folytathatják ezt a külpolitikát büntetlenül...szerintem.