Gyurkity Péter

Olcsó lesz az Xbox 360 HD DVD meghajtója

Nem lesz drága a konzolhoz csatlakoztatható külső lejátszó, ám a kettő költsége már megegyezik az ősszel megjelenő PS3 árszintjével. Kérdés, hogy melyik örvend majd nagyobb népszerűségnek.

A múlt héten számoltunk be arról, hogy a Microsoft bemutatta az Xbox 360 konzolhoz szánt külső HD DVD lejátszót. A bemutatón többek között elhangzott, hogy a készülék a soron következő ünnepi szezonban jelenik meg a boltok polcain, ám a várható árról nem esett szó. A szoftvercég ezzel a megoldással venné fel a versenyt a PlayStation 3 meghajtójával, amely viszont a konzol részeként érkezik.

A DigiTimes saját forrásaira hivatkozva arról ír, hogy a külső HD DVD 199 dolláros áron jelenik meg, amely önmagában elfogadható ár, hiszen a Toshiba asztali lejátszói ennek több mint duplájába kerülnek. Az viszont már korántsem ilyen biztos, hogy a nagy riválissal szemben is megállja helyét ez a felállás, hiszen ha az Xbox 360 prémium változatát (400 dollár) megspékeljük egy ilyen egységgel, ugyanott vagyunk, mintha a drágább PS3 változatot választottuk volna, vagyis 600 dollárnak megfelelő összeget adtunk ki a zsebünkből. Egyelőre nyitott kérdés, hogy melyik ajánlat nyeri meg jobban a vásárlók tetszését.


A Microsoft természetesen a külső lejátszó előnyeit igyekszik hangsúlyozni, mondván, hogy ez jóval rugalmasabb megoldás, mint egy beépített meghajtó. Szerintük a Blu-ray nagyobb kapacitása nem pótolja ezt a rugalmasságot, így az Xbox 360 - HD DVD felállás eséllyel száll szembe a Sony fejlesztésével. Egyesek szerint ugyanakkor előfordulhat egy olyan szituáció is, amelyben egyik fél sem jár jól, mivel sokan drágának, esetleg feleslegesnek tartják majd a következő generációs optikai egységeket. Ebben a pesszimisták szerint a jelenlegi gazdasági helyzet, a terrorveszély miatt aggodalmak is szerepet játszhatnak, amelyek takarékosságra késztethetik a többséget. Érdekes elgondolás, bár nem túl valószínű, hogy ez visszafogná a konzolok eladásait.

A megjelenés időpontja egyébként nem változott, a HD DVD közvetlenül az ünnepek előtt meg a tengerentúlon, vagy nagyjából a PS3-al egy időben, illetve némileg azt követően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #55
    (Gy.k. attól még nem lesz valami HD, hogy 16:9-es.)
  • dez #54
    Erre gondolok:
    "Mi a különbség a széles képformátumú és a normál képformátumú televíziók között?
    A normál képformátumú (4:3) megjelenítést lehetõvé tévõ televíziók a legelterjedtebbek, de kaphatók széles képformátumú (16:9) készülékek is, amelyekkel sokkal élvezhetõbb a vett mûsor. A digitális programok valódi széles képformátumot biztosítanak (HDTV), míg az analóg sugárzásúak nem. A széles képformátumú televíziókészülékeken az analóg sugárzású mûsorok képét a készülék széltében megnyújtja, vagy kétoldalt függõleges csíkkal jeleníti meg.
    A jelenlegi programcsomagban (multiplexben) ún. SDTV adások találhatóak 4:3 képmérataránnyal.
    link

    Ez a legnagyobb LOLLER.
  • dez #53
    Csak a lehetőség, sajnos. (Vigyázat az Antenna Hungáriával: néhol a hülyék a 16:9-et nevezik HD-nak! :P)
    Műholdról viszont több német és angol nyelvű HD-s adó jön.
  • dez #52
    Viszont közelebbről is nézed, így a látszólagos méret kb. akkora. (Hacsak nem állandóan az első sorban ülsz.)
  • dez #51
    Arról nem is beszélve, hogy "értelmesebb" képernyőméreteknél (80-100cm) lehet választani a drága és kisfelbontású plazma (bár ebből is lesz nemsokára HD-s ilyen méretben, de az még drágább lesz); olcsóbb, de kisfelbontású projektoros tévé (CRT, LCD, vagy DLP/DMD), vagy középáras HD-s LCD között. Ha végre jön az OLED és SEP, azok is HD-sak lesznek.
  • Fre576 #50
    Amerikában a háztartások 70 %(!!!)-a (de lehet több) rendelkezik hdtv vagy hd ready-s tv-vel.+Van hd adás. Japánban még több hdtv van+adás. És most figyelj: Európában 14% (!!!).(Ezt amúgy a neten olvastam)Akkor magyarországon mi van? 1% Max. Akkor ez milyen piacot jelent a Sony-nak vagy a Microsoft-nak?. Semmijet.De nézzük a konzolokat. Eladtak ps2 ből x darabot. Játék meg nem fogy. Hogy lehet ez? Ezért nincs (többek között) magyar nyelvű játék sem. Volt ugye a 24 ,a worms, és most a fifa 2007,de ennyi.
  • Dzson #49
    HD TV + fildi digi tuner =
    Van azért már itthon is földi digitális adás HD minőségben...

    Elég a dvd a HD minőségű játékokhoz = 640Kb mindenkinek elég KELL, hogy legyen. Mondjuk szegény X3,6 szenved a HD felbontással amúgy is, jobb, ha ezt nem erőltetik. De nagyfelbontású textúráknak és egyebeknek igenis kevés még a DVD9 is. Természetesen nem a gagyi szarokra gondolok. 2-3 éven belül szerintem is elfogy a DVD piac, mint a VHS piac is tette, és a jövő inkább a BD felé mutogat.
  • Hegyikecske #48
    "mar most csorog a nyalam, ha csak ragondolok, hogy milyen lehet egy masfel meteres TV-n nagyfelbontasban vegignezni a sorozatot." >>> kb 5* kisebb mint a moziban?
    Amúgy nemtom mi a jó benne ennyire, régi a film, én még annak idején a premierjén láttam a moziban az első felét, de elég is volt nem hiányzik...
  • BiroAndras #47
    "Na meg az az állítás, hogy majd minden háztartásban már hd tv van."

    Néhány kevésbbé elcseszett országban máa tényleg van.
  • muerte2 #46
    Ha már ott tartunk, hogy mit hova meg kinek szánnak, akkor semmi hasonló terméket sem ide szánnak, többekközött a konzolt magát sem. Nekik abszolút jelentéktelen piac vagyunk, kevés és csóró vásárlóerővel. ez van. A Gamesekről annyit hogy simán megvenném én a dobozos,stb verziót, ha nem kellene 1összegben 16-18K-t kiperkálni érte. A gépet sem 1összegben fizettem. Ilyenkor szokott az jönni, hogy jujj ne vegyen konzolt akinek nincs pénze a szoftverre. Az meg ne vegyen autót akinek nincs pénze 300Huf-os benzinre és ha ukránoktól veszi olcsóbban akkor meg mocsok és ő miatta drága a benzin, mert ha mindenki megvenné a kúton akkor biztos olcsóbb lenne. NA PERSZE!
    A Konzol buherálásán nálam egyébként sem a WAREZ a lényeg számomra, hanem hogy olyan alkalmazásokat futtathassak rajta, amiket gyárilag nem lehettséges. Ha megoldható lenne, hogy ne csak LIVE-ra menjen fel, akkor ugye netre is jó lenne a vas 1kis +szoftverkörítéssel. De pl jó lenne DIVX-eket is nézni rajta. (Ez ugye nem varez, megmondta a BSA jogásza is) MP3 és film sajátrészre való letöltése nem minősül bűncselekménynek, de még szabálysértésnek sem.