Gyurkity Péter

Mégis lesz Blu-ray/HD-DVD hibrid

A Samsung szóvivője megszellőztette, hogy nem csak a két eltérő formátumra épülő önálló meghajtón, hanem egy hibrid megoldáson is dolgoznak, amely még az idei év vége előtt megjelenik.

A DigitalWorld Tokyo értesülése szerint a dél-koreai gyártó - amely a héten elsőként dobja piacra asztali Blu-ray lejátszóját - továbbra is a Sony által támogatott szabványt tartja elsődlegesnek, ám mindez nem akadályozza meg abban, hogy még az idén egy hibrid megoldással is kísérletezzen. Egy ilyen készülék nagy valószínűséggel szintén elhódítaná a leggyorsabbnak járó címet, és ezzel a cég igencsak megerősíteni helyzetét mind a tengerentúlon, mind az európai és ázsiai piacon.

"Egy kizárólag a HD DVD szabványt támogató lejátszó helyett rögtön egy univerzális megoldással nyitunk" - jelentette ki a Samsung szóvivője, hozzátéve, hogy erre még az év vége előtt sor kerülhet. A hír nem érte váratlanul az érdeklődőket, hiszen a vállalat már tavaly szeptemberben jelezte, hogy ilyesmire készül: már akkor egyértelműnek tűnt, hogy a nevető harmadik szerepét szeretnék eljátszani, és elhódítani a dönteni nem tudó vásárlókat a hoppon maradt hűséges csatlósoktól, akik elkötelezték magukat egyik, vagy másik oldalon.


Emlékezhetünk arra, hogy nem a Samsung az egyetlen, amelyik megjátszaná ezt az ütőkártyát: az LG-től márciusban kiszivárgott belső kommunikáció alapján ők is hasonlóképpen gondolkodnak, ám a megoldásnak egyelőre se híre se hamva. Ez sem véletlen, hiszen a legtöbb versenyző még mindig nem készült el saját lejátszójával, így a HD DVD csinos előnyre tehet szert - már amennyiben a vásárlók hajlandók lesznek elkötelezni magukat a szabvány mellett.

A Samsung szóvivője azért igyekezett megvédeni a mundér becsületét, és leszögezte, hogy továbbra is a Sony Blu-ray szabványát tartják elsődlegesnek, az egyértelműen jobb választásnak mind a gyártók, mind a vásárlók szempontjából. A jelek szerint azonban a hűség mögött jelen van a félelem is, miszerint a rivális túl nagy előnyre tesz szert, és egy kizárólagos készülékkel lemondanának a piac egy részéről, ami bolondság lenne egy vezető szerepre törekvő cégtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yurij #28
    Ez a formátum dolog kezd az idegeimre menni.
    Érdekes hogy a kiadok azt nem hangoztatjak hogy aki megvette eredetiben bizonyos filmeket,azt kisebb ra fizetesel ki cserélnék az uj formatumu filmekre.
    Nem ez fel sem merul egyik forgalmazonal sem,idaig nem vettem warezz filmeket de ezekutan elgondolkozom rajta.Ugy vannak velle vegye meg meg egyszer a idiota vevo ugyan azt a filmet.
    Mig a Warezz lemezt fogja kidobja vagy elajandekoza valakinek a manyus es + 1-2000Ft pluszert megveszi majd az uj fajta lemezt,amitt ugy 2-3 evig nezeget aztan hjon az uj megint es folytatja ugyan igy.Szornyu!!!
  • oszi1113 #27
    kicsit sok benne a magyartalan megfogalamzás, de nyelvvizsgára készülök mentségemre!
  • oszi1113 #26
    a cikkhez csak annyit fűznék hozzá, hogy előbb utóbb mindegyik gyártó kénytelen lesz mind a két megoldást egy gépbe belegyömöszölni, ugyanis a vevők, vásárlók nem a szabványt, hanem a filmet fogják megvenni, a többségnek teljesen mindegy lesz, hogy HD, vagy BR lemezt vesz, neki az a lényeg, hogy megveszi a SW3at HD-n, de megveszi a TerryPotterXet is ami BR, mert szereti mind a kettőt, és mindakettőt ugyanazon a gépen szeretné lejátszani, ugyanazzal a távirányítóval, ugyanazzal a menűrendszerrel! ÉS ez az, amit a fejlesztők elfelejtenek! Nem a formátum, hanem a használhatóság a lényeg egy átlag fogyasztónak!
    Itt azok fognak nyerni, akik nem hírdetik, hogy csak ezt, csak azt támogatom, hanem fogja magát, oszt csinál egy gépet, aminek teljesen mindegy, hogy mit raksz bele, ha az kerek, és adat van rajta, mert azt le tudja játszani
    Nem adok többet, és mindegyik gyártó ezt fogja tenni, mert az eladás számít, és nem az, hogy kötöm az ebet a karóhoz, és csakazért is csak az egyiket gyártom.
    Az lesz a vége, hogy a fejlesztők akik csak egy formátumot lejátszó készüléket dobnak a piacra, nem kis minuszokat fognak elkönyvelni év végén!
    A szűk látóköre néhány fafejű igazgatónak, meg marketingesnek sok-sok milliójába fog kerülni néhány cégnek, amit olyan cégek fognak bezsebelni, akik tudnak a FOGYASZTÓ FEJÉVEL gondolkodni, és a FOGYASZTÓI IGÉNYEKNEK megfelelő lejátszókat fog piacra dobni.
    Ez a z én véleményem!
  • dez #25
    "Hát pedig egy crt, jobb minőségű képet ad, mint egy lcd, úgyhogy inkább azon kéne látszódnia.

    Tévedés. Mindig LCD-n jönnek ki jobban a hibák. A CRT-nek (többé-kevésbé, típusoktól függően) szebbek a színei, kontrasztja, de az árnyalatok pontossága jobb egy jó minőségű LCD-n (így jobban kijönnek a különbségek az árnyalatok között [nem a 18 bites megjelenítőkről beszélek]), és sokkal élesebb is a képe (tökéletesen egybe esnek a forrás-pixelek és a fizikai pixelek).

    "TFT-nél néha furcsán jeleníti meg a színeket..."

    Ezért írtam jó minőségű LCD-t.

    "Igen és az a 4x felbontás látszódna egy 8 méteres kijelzőn, vagy 20 centire a monitortól... normális távról átlagos méretű kijelzőn meg már semmi külömbség."

    Butaság. Talán rossz a szemed. Vagy CRT-n nézed (lásd fent amit a pixelekről írtam!), abból is kicsin (1x"). Azon még közelről is némileg kevésbé jön ki, hát még távolabbról. Egy normális HDTV 80cm-nél kezdődik, és LCD/(hd-s)plazma/OLED/SED/stb.

    Szeretem, amikor emberek a saját hiányos tapasztalatuk alapján általánosítanak. ;)
  • Sanyix #24
    Hát pedig egy crt, jobb minőségű képet ad, mint egy lcd, úgyhogy inkább azon kéne látszódnia. TFT-nél néha furcsán jeleníti meg a színeket...

    Igen és az a 4x felbontás látszódna egy 8 méteres kijelzőn, vagy 20 centire a monitortól... normális távról átlagos méretű kijelzőn meg már semmi külömbség.
  • dez #23
    Már vannak HD-DivX-es lejátszók. :)
    Elég jó, de azért egy nagy képernyőn meg-meg látszanak a hibák.
  • dez #22
    x264 = h.264 = AVC.
    Min nézted, CRT-n? Jó minőségű LCD-n már kicsit látszik, hogy ráfére valamivel magasabb bitráta.
    Nem nagy szám... Csak kb. 4x-es felbontás.
  • BiroAndras #21
    "Aszfaltozós oldal"

    Biztos bennem van a hiba, de nem vágom a poént.
  • fv #20
    Simán be lehet tömöríteni egy DVD-re egy HD filmet. Csak a szerencsétlen SONY megpróbálja eladni a Blue-Ray lemezét. Figyeljétek meg, hogy a Yamada meg ezek a kis szar cégek előbb-utóbb kijönnek egy HD-t is támogató asztali DVD-lejátszóval, és 6-os divX-el fogjuk nézni a menüs(!) 1080i/p filmeket.
  • Sanyix #19
    A 720p-s 4,38 gigás sw 3 x264-el van tömörítve, és nemnagyon kockásodik sehol, éles a kép, amúgy nem nagy szám ez a 720p-sem.