Gyurkity Péter

70 százalékos HD DVD fölény 2006-ban

A legfrissebb előrejelzés szerint a Toshiba formátuma és lejátszói idén megkaparinthatják a következő generációs optikai piac túlnyomó részét, és a korai rajt révén mindössze 30 százalékot hagynak a konkurens szabványnak.

Az ABI Research jóslata szerint az összes térség közül messze kiemelkedik az észak-amerikai kontinens, ahol a leszállított HDTV termékek több mint 60 százalékát értékesítik majd. A kutatócég arra számít, hogy a Toshiba a korai rajt révén megkaparinthatja a piac legnagyobb részét, és akár 2,5:1 arányban is maga mögé utasíthatja nagy riválisát, a Blu-ray tábort. A Sony azonban sokat javíthat ezen az arányon a PlayStation 3 konzollal.



A cég előrejelzése elsősorban a két fő cég párharcaként tekint a formátumok versenyére, ahol a Toshiba négy hónapos előnyre tett szert. Amint arról beszámoltunk, az HD DVD lejátszók már megjelentek az Egyesült Államokban, míg a Sony saját megoldása csak jóval később várható. Emlékezhetünk arra, hogy több cég – így például a Samsung is – korábbra ígérte meghajtóit, így a cég által jelzett különbség valamivel kisebb a valóságban. Tagadhatatlan azonban a HD DVD jelenlegi előnye, amire a korábbi bejelentések alapján számítani lehetett.

Az ABI – nem túl nagy meglepetésre – a PlayStation 3-ban látja a Sony ütőkártyáját, amely őszi megjelenésekor nagyot lendíthet a cég helyzetén. A várható nagy érdeklődés hatására ugyanis jócskán meglódulhat a mindössze 30 százalékosra becsült piaci részesedés, és dráma mértékben átrajzolódhatnak az erőviszonyok. Még ennek hiányában is a Blu-ray lassú, fokozatos előnyomulására számíthatnak, így azonban egycsapásra kiegyenlítődhet a piac. Figyelmeztetnek arra, hogy a Sony másik sokat hangoztatott előnye, a filmstúdiókkal ápolt jó kapcsolat nem sokat jelent, mivel a nagyobb stúdiók is gyorsan változtathatnak stratégiájukon, követve az erőviszonyok alakulását.

Erre azonban még várni kell és a két konkurens szabvánnyal járó költségeket a vásárlóknak és a kiadóknak egyaránt meg kell fizetniük. Igen, a kiadóknak is, hiszen az eltérő szabványok miatt kevesebb bevételre és nagyobb költségekre számíthatnak. A formátumok versenye pedig szerintük az árak lassabb csökkenését eredményezi majd, amely hosszabb ideig elhúzódik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Oldern the 1st #9
    Micsoda alkotások láthatók a képen, Ghost in the Shell stand alone complex, és egy Gonzo Movie, a címére nem emlékszem...
  • BiroAndras #8
    "A reverse compatibilitas nagy erv a hd dvd mellett."

    Milyen kompatibilitás?
  • Anotino #7
    Hat eleg nagy baromsag az a combo is. Ha legalabb egy nagysagrenddel tobb adat menne a blurayre lenne letjogosultsaga, de igy... Csak macera. A reverse compatibilitas nagy erv a hd dvd mellett.
  • Emmegki #6
    Miért ne ha kész van? Csak először el kell terjeszteni a kisebbeket minél többször cseréljen meghajtót/lejátszót/filmet a nép.
  • vgez #5
    a 20G-200Gb/lemez nem elég? itt már mindenki hologramos lemezt akar írni több Tb adattal?
  • Sanyix #4
    Ja ugyanannyi újítás van benne, mint a blu-rayben, az is egy rakás fos.
  • Chappy #3
    mind szar. Ugyanúgy lesznek 200 GIgás winyóim.
  • DjDano #2
    HD-DVD egy határ szar, semmi lényeges technológiai újítás, csak egy felturbózott DVD 20 szoros áron
  • OliApa #1
    Majd a combo megoldja a szabványproblémát . . .