Berta Sándor

Ismét támadják a választási szavazórendszereket

Egyre több helyen használják az elektronikus választási szavazatszámláló és feldolgozó rendszereket. Ezzel párhuzamosan egyre nő azok száma is, akik - nem minden alap nélkül - vitatják a gépek biztonságát.

A hétvégén helyhatósági választások lesznek Hessenben, a német szövetségi tartományban már gőzerővel készülnek az eseményre a szakemberek. Mindennek flottul kell menni, egyetlen porszem a gépezetben felboríthatja az időrendet. A szavazatszámlálást és -összesítést a Frankfurt am Maintól csupán néhány kilométerre található Langen városában felállított 40 számítógépes rendszer végzi majd. "Az előzetes eredménynek már négy órával a szavazóhelyiségek bezárása után meg kell lennie. Minden másodperc számít tehát és a legkisebb fennakadás is komoly késést okozhat" - tájékoztatta az újságírókat Bernhard Emrich választási hivatalvezető.

Langen ugyan csak 35 000 lakosú kisváros, azonban egy itteni üzemzavar akár két napra is megbéníthatja a rendszert. S ez akkor még csak erre az egyetlen adatfeldolgozásra vonatkozik. Vasárnap 13 hesseni választási körzetben összesen 306 számítógépes választási szavazórendszer segíti a beérkezett szavaztok feldolgozását. A gépeket a holland Nedap cég szállítja. Szintén ennek a vállalatnak a rendszereit használják a szászország-anhalti tartományi választásokon nyolc és a rheinland-pfalzi tartományi választásokon három választási körzetben is.

Azonban egyre többen támadják az elektronikus szavazatszámlálást. Köztük van a 71 éves Joachim Wiesner kölni politológusprofesszor és a fia, Ulrich Wiesner is. A két férfi beadványt készített, amelyben a 2005. szeptember 18-i szövetségi választások végeredményének eltörlését kérik, mivel szerintük az elektronikus szavazórendszerekbe leadott kétmillió voks útját nem lehet nyomon követni.

"Olyan az egész rendszer, mintha csak éves kimutatást kapnánk a bankunktól és fogalmunk sem lenne arról, hogy év közben milyen pénzmozgások voltak a folyószámlánkon. A választópolgár még abban sem lehet biztos, hogy egyáltalán szavazott-e, vagy ha szavazott, akkor az ő voksát is regisztrálta és feldolgozta-e a gép" - nyilatkozta Ulrich Wiesner.

A két férfi véleményét osztja Ulrich Karpen alkotmányjogász is, aki úgy véli, a szavazatszámlálásnak a nyilvánosság számára is jól nyomon követhetőnek kellene lennie. Legfeljebb nem 4, hanem 48 óra múlva lennének meg az eredmények. Ennyi idő azonban szerinte mindenképpen szükséges. Joachim és Ulrich Wiesner véleménye azért is elgondolkoztató, mert a két férfi a beadványban leírta azt is, hogy Írországban a kormány 2004-ben úgy döntött, a Nedap cég által szállított 7 000 számítógépes rendszert mégsem állítja üzembe. A Dublini Városi Egyetem kutatói ugyanis kimutatták, hogy elegendő csupán két perc (!) a feltelepített szoftver eltávolítására és másik, manipulált program feltelepítésére.

Ezzel szemben teljesen megbízhatónak és praktikusnak tartja a rendszereket a Nedap termékeinek németországi forgalmazását végző HSG Wahlsysteme cég ügyvezetője, Herbert Schulze Geiping. Szerinte gyakorlatilag lehetetlen hozzáférni a szavazatszámláló gépekhez és ha mégis megpróbálkozna valaki ilyesmivel, akkor azonnal kiderül a turpisság. A szkeptikusokat azonban ez nem győzi meg. Baden-Württemberg szövetségi tartományban például a mai napig tilos az elektronikus szavazatszámláló rendszerek használata.

A gépek egyben túl drágák. A Langenben elhelyezett 20 gép egyenként 5510 euróba került, ezenkívül a további 20 bérelt Nedap készülék egyenként 750 euróba kerül. Vagyis a 40 szavazatszámláló rendszerért összesen 100 000 eurót kellett fizetnie a városnak. Ez pedig, figyelembe véve a gépek könnyű kijátszhatóságát, túl nagy ár is lehet az elektronikus adatfeldolgozásért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wanek #26
    "Ezeket a HW és az SW ellenőrzi, nem az átlagember." - miért kéne elhinnem, hogy egyik sem segíti elő a csalást?

    "Azt hiába számolod, ha a többivel csalnak." - milyen többivel? Ha mindenhol becsületes emberek ellenőriznek, akkor előáll egy végeredmény, amit csak összesíteni kell. Egyik folyamat sem igényel általános iskolainál magasabb képzettséget, vagyis erre BÁRKI alkalmas. Az egész folyamat nem igényel semmilyen fázisában magas szintű képzettséget. Az informatikai rendszert viszont:
    csak magas képzettséggel lehet(ne) ellenőrizni, de erre sehol sem adnak lehetőséget. A hw elemei, amennyiben spec. hw-ről van szó egyáltalán nem, a sw pedig csak a teljes forráskód ismeretében vizsgálható át. Erre ugyebár Mari néni vagy Józsi bácsi nem képes...

    "És te megkapod az összes szavazatot, hogy egyedül megszámold?" - talán nézz utána...

    Ha ezek után sem érted, akkor a felfogásoddal komoly problémák vannak.
  • BiroAndras #25
    "BÁRKI (nagykorú állampolgár) jelentkezhet szavazóbiztosnak. Nem ártana tisztában lenni a törvényekkel."

    És te megkapod az összes szavazatot, hogy egyedül megszámold?

    "mondj egy olyan szavazókört, ahol akár 50000-nél több szavazatot kéne összeszámolni!"

    Azt hiába számolod, ha a többivel csalnak.

    "Elektronikus szavazásnál nagyon sok buktató lehet, ezt egy átlag ember nem tudná ellenőrizni (hw, sw, komm. protokoll, hálózati jogok, stb)"

    Ezeket a HW és az SW ellenőrzi, nem az átlagember.
  • wanek #24
    "A hagyományos esetben nem engednek a közelébe se a cuccosnek" - BÁRKI (nagykorú állampolgár) jelentkezhet szavazóbiztosnak. Nem ártana tisztában lenni a törvényekkel.
    "Másrészt ha odaengednek, akkor se tudsz egyedül megszámolni több millió szavazatot." - mondj egy olyan szavazókört, ahol akár 50000-nél több szavazatot kéne összeszámolni! Hol van ez a többmilliótól! Végeredményeket pedig összeadni nem nagy művészet...

    Elektronikus szavazásnál nagyon sok buktató lehet, ezt egy átlag ember nem tudná ellenőrizni (hw, sw, komm. protokoll, hálózati jogok, stb)
  • BiroAndras #23
    "mert magyarorszagon is mint a vilag szamos, talan inkabb ugy mondanam hogy mindegyik orszagaban, tehat ahol vannak hitelesites szolgaltatok, ott sima ugy lenne altaluk a csalas"

    Az egész digitális aláírós cuccosnak csak akkor van értelme, ha a hitelesites szolgaltatok teszik a dolguk. Ma még új az egész infrastruktúra, ezért előfordul, hogy nem megy minden jól, de idővel nyílván megoldódnak ezek a gondok. Minél komolyabban használják a rendszert, annál komolyabb lesz az ellenőrzés is.

    ""nem tudod eltitkolni, hogy te kire szavaztal" -ezt remelem viccnek szantad, mert bizony meg lehet csinalni a dolgokat siman olyan forman, hogy a szemelyisegi jogok nem serulnek"

    Nem mondtam, hogy nem lehet. Az általam 5 perc alatt kitalált módszerrel nem megy, ami cask a digitális aláírásra épül. Nyílván léteznek jobb rendszerek is.
    A lényeg az, hogy két dolognak kell teljesülnie:
    1. Te bármikor le tudd ellenőrizni, hogy nem piszkáltak hozzá a te szavazatodhoz.
    2. Bárki képes legyen ellenőrizni az összes szavazat érvényességét (hogy pontosan azok szavaztak, akik erre jogosultak).

    Itt ellentmondás áll fent, ami vagy feloldható vagy nem. Én hirtelen nem látok rá megoldást, de ha valaki komolyan foglalkozik a problémával, annak biztosan jobbak az esélyei.
  • BiroAndras #22
    "Te képtelen vagy felfogni, amit írtam? Hagyományos esetben nem kell szakembernek lennie annak, aki ellenőrizni akar. Az elektronikusnál viszont igen."

    1. A hagyományos esetben nem engednek a közelébe se a cuccosnek, tehát hiába lennél fizikailag képes felértelmezni az eredményt. Másrészt ha odaengednek, akkor se tudsz egyedül megszámolni több millió szavazatot.
    2. Az elektronikus szavazatokat nem neked kell ellenőrizni, és számolni, ezt a gépek intézik. Neked csak annyit kell tenned, hogy bekötöd a rendszerbe a saját hardvered, amihez garantáltan nem férhetett hozzá illetéktelen. Aztán már csak nézni kell a képernyőn az eredményt.
  • wanek #21
    Alapjában véve - leszámítva a csalás lehetőségét - nálunk a választási rendszer úgy rossz, ahogy van.
    És nem is demokratikus.

    Jó, és demokratikus akkor lehetne, ha:
    - pártokra (és ha van) egyéni indulóra lehetne csak szavazni összesen 1 fordulóban
    - a beérkezett szavazatok arányában jutnának be országos listáról a pártok emberei, vagy az egyéni induló.
    - nem kéne 5%-os limit.
  • wanek #20
    "Mivel, valasztasi csalassal, politologiaval, vagy FUD-olassal? Mert hogy nem kriptografiaval, az is biztos." - ne nevettesd ki magad.
    "Ez a me'ly szakmai vita..." - veled szakmai vitát kéne folytatnom? Itt? És miről?
  • eax #19
    "ahogy ezt Szalacsi Arpad bolcsen megfogalmazta"

    Hmm, vagy Sandor? :)

    Udv. eax
  • eax #18
    "de hogy nem tudnak beauthentikalni, hat ezt gondolom viccbol jelented ki ennyire magabiztosan"

    Nem, azt jelentettem ki, hogy ha be tudnak, akkor nem a megfelelo ceget valasztottak a tervezesre/kivitelezesre (=a tervezoje/keszitoje menjen el inkabb krumplifoldet kapalni, az mindenkinek jobb lesz).

    "Viszont abban nincs igazad, hogy a hagyomanyos rendszert nem lehet olyan szintre emelni, aholis a csalas lehetosege olyan mertekben minimalizalhato, hogy tulajdonkeppen ne erje meg csalni"

    Ezt igy nem allitottam, bar most hogy igy mondod... Szerintem egy _jol megtervezett_ (nem a "kiszorunk par windowsos PC-t, aztan PHP-formon lehet szavazni"-szintu) elektronikus rendszer _lehet_olyan biztonsagu, amit hagyomanyos rendszerrel soha nem lehet elerni.

    "minden part ha kormanyon van, 100 forintos melora rairja: az adofizetoknek ez 100.000 Forintjaba kell keruljon, etc."

    Naigen, ahogy ezt Szalacsi Arpad bolcsen megfogalmazta: "az ellen nem ved...".

    Udv. eax
  • eax #17
    "A számítástechnikai rendszerek a csalás melegágyai."
    " Az elektronikus rendszernél ráadásul kimutatható, hogy ki mire szavazott, és ezért a választás titkossága nem biztosítható."
    "Mert én kb. 10 évig ilyesmivel foglalkoztam..."

    Mivel, valasztasi csalassal, politologiaval, vagy FUD-olassal? Mert hogy nem kriptografiaval, az is biztos.

    "A többi, amit írtál, csak maszlag."
    Ez a me'ly szakmai vita...

    "A csalás lehetőségét nem zárja ki."
    Nyilvanvaloan ki nem zarja. Marad pl. a social engineering, lefizetes, fenyegetes, zsarolas, vagy hogy veszel sokmilliard EUR-ert egy spec. erre a rendszerre kielezett kodtoro cuccot, es turelmesen vegigvarod azt a parezer evet, amig feltori a master kulcsot.

    Udv. eax