Berta Sándor

Újabb film tölthető le ingyen

A filmrendezőket, a fényképészeket és más művészeket akarják megnyerni maguknak a kezdeményezés életre hívói, akiknek célja a szerzői és a szomszédos jogok területén meghonosodott gyakorlat megváltoztatása.

A Dropping Knowledge nevű kezdeményezés támogatói azt szeretnék elérni, hogy a magas jogdíjak nélkül is nívós alkotások jussanak el az interneten keresztül a felhasználókhoz. Első lépésként az alkotók a Berlinale berlini filmfesztiválon bárki számára ingyenesen letölthetővé tették a Chocolate City - we are here to stay című dokumentumfilmet. A készítők a nyilvános bemutatón bejelentették azt is: semmiféle jogdíjat nem hajlandók elfogadni a műért.

A Ralf Schmerbeg rendező és csapata által készített dokumentumfilm a fél évvel ezelőtti Katrina hurrikán pusztítását, illetve New Orleans városának pusztulását eleveníti fel - a túlélőkkel készített interjúk és helyszíni riportok segítségével. A bejelentés értelmében a Chocolate City - we are here to stay című alkotást bárki szabadon letöltheti a világhálóról, tetszőleges alkalommal megtekintheti és továbbadhatja. Az alkotók csupán azt kötötték ki, hogy a mű kereskedelmi forgalomba nem kerülhet és nem lehet lerövidíteni sem.

A Dropping Knowledge életre hívói szerint ilyen akciókra van szükség ahhoz, hogy felhívják a világ figyelmét az egész bolygót érintő kérdésekre és problémákra és mindezt anélkül tegyék, hogy ebből bárkinek bármilyen bevétele származna. A szakemberek távolabbi tervei között szerepel egy úgynevezett Living Library létrehozása, amelyben megtalálható és letölthető lenne az összes az évek során ingyenesen elérhetővé tett film.

Az elmúlt időben egyre többen döntenek úgy, hogy alkotásaikat bárki számára szabadon hozzáférhetővé teszik. Az egyik ilyen mű volt a népszerű Star Trek sci-fi filmek paródiájaként létrejött Star Wreck. Sikerét jelzi, hogy ez lett a legnagyobb példányszámban elterjesztett finn film. A Creative Commons licenc, ami alapján a Star Wreck is készült, bebizonyította: nem minden sikerfilm készül Hollywoodban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zakika #27
    vannak sitok ahol regi filmeket lehet letolteni ingyen
    multokor a Nosferatu (1922) jott len meg a gyereknek a Guliver utazasai (1939), de som mas is van ott (pl. az operahaz fantomja regi valtozata)
  • Tetsuo #26
    Hogy beszísz?!
  • galocza #25
    ti ketten nyugodtan átvonulhattok a gumiszobába magatokban beszélgetni. erre találták ki.
  • nxfn #24
    14 éves kispöcs
  • nxfn #23
    szánalmas vagy, gratulálok
  • blaze #22
    "én meg a fénykardos hülyeségre(Star Wars) mondom , hogy szar..." Ebben tökre igazad van!
  • galocza #21
    teljes 2 nappal előzted meg (magadat?)
  • EvilDevil #20
    újreg ne ugass. mert kapsz egy szájkosarat ;)
  • nxfn #19
    persze, fogyatékos pöcs vagy, takarodj a fórumról :|
  • roliika #18
    Na megnéztem a filmet. A Finn hang már alapba cices volt számomra.:-D De maga a trörténet nem túl részletes,elnagyolt, de összességében némi szódával elmegy! :-) Még több ilyen kezdeményező jellegű filmet szeretnék látni! :-) Hát láttam a közel sem ingyenes Waterworld c filmet és ahoz képest ez 100*jobb! De még tuti van rengeteg pénzes film ami ennél sokkal rosszabb mind minőségben mind témában...stb. Ingyen volt nem panaszkodni! :-))