Gyurkity Péter

Az NBC is ingyen letöltéseket kínál

A YouTube portállal való szakítás után a cég bejelentette, hogy saját letöltőszolgáltatást indít, amely a sorozatok és egyéb műsorok korlátozott ideig történő megtekintését teszi lehetővé. A médiaóriás komoly online terveket dédelget.

Az NBC Direct névre keresztelt új szolgáltatást várhatóan novemberben élesítik be, és első fázisban a csatorna népszerű műsorainak ingyenes letöltését teszi majd lehetővé az internetezők számára. A kínálatban többek között megtalálható lesz a Hősök, vagy Jay Leno esti show-ja, és számos egyéb műsorszám is, elsősorban természetesen sorozatok. Jövőre azonban változik a helyzet és fizetős letöltések is helyet kapnak az online boltban, amelyeket feloldanak a korlátozások alól.

Ilyen korlátozásokat pedig kénytelenek lesznek elviselni a letöltők, legalábbis az ingyenes anyagok esetében. Először is, a letöltött műsorszámok korlátozott ideig, pontosan egy hétig érvényesek, ezt követően már nem tekinthetjük meg azokat. Másodszor pedig a reklámokat beágyazzák a letöltésekbe, így nem ugorhatjuk, tekerhetjük át a rövid megszakításokat, ami már csak azért is fontos a vállalat számára, mert értelemszerűen ebből származik majd a bevétel. Ami a legfontosabb, hogy a YouTube és az Amazon után az NBC most saját kezébe veszi a dolgot és házon belül valósítja meg a letöltéseket, amivel példát mutathat a többi csatornának.

"Az új szolgáltatás létrehozásával mintegy tudomásul vesszük, hogy egyre több nézőnk szeretné maga megszabni kedvenc időtöltésének idejét és módját" - jelentette ki Vivi Zigler, az NBC Digital Entertainment alelnöke. A tesztidőszak októberben indul, a végleges verzió pedig várhatóan novemberben válik majd elérhetővé. A csatorna azonban komoly terveket dédelget, ezek szerint 2008 közepére az iTunes-hoz hasonló online boltot hoznak létre, amely fizetős letöltéseket is kínál majd - természetesen az említett korlátok nélkül.

Kíváncsian várjuk, a tévénézők hogyan fogadják majd a szolgáltatást és hogy jövőre mennyiben talál majd követőkre a kezdeményezés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M0rph3u5 #5
    szívás... a heroes akármelyik epizódját meg akartam nézni az NBC-n, erre kiírja, h a your location-ödből nem nézheted meg... hát a k***va anyjukat! amúgy megvan az összes rész, és gyűjtöm a 720p-s HD verziókat, de ez akkoris szivatás
  • Penge4 #4
    "Először is, a letöltött műsorszámok korlátozott ideig, pontosan egy hétig érvényesek, ezt követően már nem tekinthetjük meg azokat."

    Apjuk faszát! Gondolom beleírják magukat a registrybe, vagy valami speciális retket kell letölteni, amivel lejátszható, mert másképp ez nem hiszem, hogy megoldható.

    "Páldául az aki lemarad a kedvenc sorozata valamelyik részéről....."

    Aki lemaradt, az letölti torrentről, reklámok, csatornalogók és korhatárkarikák nélkül, vágatlanul.
  • trogerzsiger #3
    Páldául az aki lemarad a kedvenc sorozata valamelyik részéről.....
  • wanek #2
    Ki az az elvetemült, aki ilyen agyonvédett, reklámokkal telenyomott szarokat le akar tölteni?
  • winnie #1
    "A YouTube portállal való szakítás után a cég bejelentette, hogy saját letöltőszolgáltatást indít,"

    ezt már írtam a múltkor is, de az nbc nem szakított a youtube-bal.

    ugyanúgy teszi fel a cuccokat: http://www.youtube.com/user/NBC