Berta Sándor

Ingyenes lesz a Word és a Windows?

A Microsoftnál jelenleg is vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miként lehetne a cég szoftverei közül többet is ingyenessé tenni és az így kieső bevételeket vagy azok egy részét reklámokból fedezni.

A tervek szerint ingyenessé válna a Word szövegszerkesztő, a Money pénzügyi alkalmazás és maga a Windows operációs rendszer is. A kiszivárgott részletekről a CNet informatikai portál számolt be. A közzétett belső dokumentum szerint a redmondi szoftveróriásnál egyre inkább fontolgatják, hogy átállnak a szoftverek reklámbevételekkel történő támogatására.

"Az online reklámpiac egyre dinamikusabban fejlődik, ezért el kell gondolkoznunk ezen az alternatíván" - áll az anyagban. Az írást két kutató és az MSN részleg egyik munkatársa közösen készítette el az egyik olyan belső rendezvényre, amikor Bill Gates és a cég más vezetői azért ülnek össze, hogy új utakat találjanak a szoftverpiacon a Microsoft számára. A dokumentum valódiságát időközben megerősítette a vállalat is, azt azonban közölték, hogy ez csak egy javaslatokat tartalmazó anyag, döntés még az ügyben nem született.

Érdekesség ugyanakkor, hogy nemrég a cég két olyan szolgáltatást is bejelentett a Windows Live és az Office Live személyében, amelyeket már részben a reklámbevételekből finanszíroznak. "Amennyiben konkurenseink programjaik olyan verzióit is kiadják, amelyek ingyenesek, akkor nekünk is el kell gondolkoznunk ezen és ki kell adnunk a mi szoftvereink ingyenes változatait is" - áll a dokumentumban. Mivel jelenleg egy szoftver eladása után átlagosan csupán 9 dollárt bevételt kap a vállalat, nem látszik megoldhatatlan feladatnak, hogy ezt az összeget később akár az online vagy a szoftverekbe épített reklámbevételekből is betermelje a cég.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FTeR #172
    "1-2 nagoyn ritka esetet LESZÁMÍTVA telejesn felhasználhatók"
  • FTeR #171
    csakhogy igazad legyen :)

    nem csak az előre megírt dolgok miatt gyorsabb, de látnod kéne ahhoz, h megértsd. tele van olyan megoldásokkal, amelyik semilyen más fejelsztő környezetben nincs. a megírt szriptekről meg annyit, h ezek is hihetetlen mód tesre szabhatók (kezdve propertyktől, a templéteken át(ha meg is jelenik), a forráskódjába való belepiszkálásig), szal 1-2 nagoyn ritka esetet telejesn felhasználhatók. Tod vannak olyan programozási technikák (legfőbbképpen opensorce keretekben), h már meglévő kódrészek összefésüléséből áll az egész. Semmitől nem alantosabb ez sem. Sőt, h figyelembe vesszük ez az alap opensource ötletet, akkor pont ez lenne a lényeg -> 1x vki megír vmi jót és onnantól kezdve mindneki azt haználja. Az most itt más kérdés, h mennyire az ellenkezője sűlt ki belőle (gyk, mindenki lemásolja, módosít rajta keveset, majd újként adja ki).
    egyébként szted ha 3 és fél hét (majd 1 hónap) helyett megvan a munka úgy 13 körül kezdve 22 órára, akkor az szted hányszoros gyorsítás?
    egyéként ha jobban utána nézel, akkor nemcsak én írok ilyneket (és nem is csak ms ;)).
  • Caro #170
    Jó, de azért legalább nem kéne a Citrix-nek licenszet fizetni :)
    Nem is lenne vele bajom, ha ettől nem az én ösztöndíjam lenne kevesebb, amellett, hogy kiviszik az országból a pénzt. Persze nem sokat, de sok ilyen pici van.
    Egyébként egyetértek, hibás is, meg minden.
    Egyébként meg szinte használhatatlan.
    Szóval ez a tipikus akár jó is lehetne kategória, csak elcseszik a papíros ügyintézéssel. És a két adatbázis gyakran inkonzisztens.
  • Caro #169
    Rád tényleg igaz, hogy minden áron tiéd az utolsó szó ;)
    Namost én is felhívnám rá a figyelmedet, hogy én sem fikáztam azt, ami szerinted jó, csak azt mondtam, hogy egy szint felett már teljesen mindegy a környezet, mert nem tudod kihasználni.
    Ahol egy program engine-t kell írni, ott nem veszed semmi segítségnek hasznát, mert oda tiszta algoritmus kell, és azt nem tudja helyetted kitalálni. Erre akartam a figyelmet felhívni.
    Azzal kapcsolatban, hogy szerinted 10x(a szándékos túlzás miatt gyököt vonok belőle, szóval szerinted tényleg 3.16x) gyorsabb vele a fejlesztés.
  • FTeR #168
    ez nem változtat azon, h melyik a legjobb :)
    lehet újat mondok, de munkám során a VS felhasználása kb 5%.
    de a VSben egyáltalán nem maga a fejlesztést segítő dolgok a legjobbak (mintom, pl szókiegészítés), hanem az egész ami vele jár.
    felhívnám rá a figyelemet, h én nem fikáztam azt amit caro használ...

    #167 ha asp-t használnának, akkor is kéne alá win... és azért mert php meg apache van alatta még nem jelenti, h a sulinak kisebb kölcsége van rajta.
  • h4x0r #167
    Nem is konkretan a Linuxra mondtam, hanem a menedzsmentre. A neptun teljesen webes alapu is lehetne, nem kene liszensz, es biztos gyorsabb is lenne. Biztos Xszel is szar lenne, nem ketseges.
  • BlackRose #166
    Most a Visual Studio 2005 tényleg a kedvenc fejlesztői környezetem, de épp most játszok egy picit a Sun Studio 11-el (Solaris alatt) és mondhatom az sem eldobni való. Nekem tetszik. Úgyhogy a fejlesztői környezeteknek is megvan a saját életük és minnél többet lát és használ az ember annál jobb. Különben Caro említette az anjutát is... én régebben nézegettem, sőt egy ismerősőm is sokat használja és mondhatom, hogy üdvözlök minden törekvést amely a programozókat veszi célúl, legyen az akármelyik nyelv vagy akármelyik platform. Dev C++, nem sokat használtam de egy Hello World-ot leírtam vele :) viszont nem tudom mi történik a táján, már elég régóta van az utolsó beta, de nem jön az RTM.
  • FTeR #165
    neptun nem a win miatt szar, linux remotal is (márha van ilyen) ugyan ilyen szar lenne. egyszerűen az alap koncepció baromság. a programozási ballövésekről nem beszélve.
    de nem kell félteni a webes fejlesztőket sem, az ETR legalább akora baromság mint a neptun.
  • FTeR #164
    nem imádom az ms-t (a termékeit szeretem, abból leginkább a VS-t (és azt sem önmagáért, hanem mert kurvára megkönnyíti az életem), a win nem különösebben hat meg (csak szimplán használom), az IE meg végképp nem érdekel, ofiszról meg elfogadom/felfogom, h mekkora potenciállal rendelkezik, többi termékét nem is használom). viszont a open sourcetól a hideg kiráz. évekig próbáltam megérteni. itt sgén is ezerszer feltettem már a kérdést, de értelmes választ még senki nem adott, csak jöttek a hülye ideológiákkal mint szabadság. ops csak arra való, h olyan projekteket is életben tartson amit egy cég/ember már nem bírna cérnával. ennyi.

    tudod, alapvetően már tudok programozni. programozás elméletet nem kell minden egyes új környezetben elsajátítani, mert az mindenhol ugyan az, csak a trükkök mások. a videó a vwd és az asp2.0 trükjeivel volt tele. pont elég mennyiségű ahhoz, h el lehessen kezdeni dolgozni vele, onnantól megy minden magától.

    de már megint az a szép, h te is olyanba pofázol bele amiről fingod nincs, csak nem fér a világképedbe, h ms jót (sőt kiemelkedőt) is csinálhat ezért mindenféleképpen ellenkezned kell.

    és felhívnám BR meg Caro figyelmét, h nem a programozási stílusokról volt szó. egyáltalán nem erről ment a vita. az volt a lényeg, h lefikázta a VS-t gyakorlatilag azért mert az túl sokat tud, hiszen minek az, magát hozta fel példának, h milyen jól elvan egymagában a notepaddal (nem mintha VSben nem lehetne azt megcsinálni amit ő, csak pénz kidobás lenne, ezért vannak rá alternatívák - pl EXpress Edition ;)), ennek az érvelésnek a hibásságára próbáltam rávilágítani.
    az a "vicc", h Caro beimseri, h fingja nincs arról amiről beszélek, én viszont teljesen tisztában vagyok az ő felfogásával tekintve a szint különbséget (azt, h nekem ez a szakmám (végzettségem), ő meg egy hobbi script kiddie), mindezek ellenére úgy jön ki, mintha neki lenne igaza. pedig nincs.
    szal, lol
  • Caro #163
    Nah, a neptunról mesélhetnék szépeket.
    Eleve, simán X-el megoldhatták volna akkor már, és akkor nem kéne hozzá licensz.
    De már riogattak minket, hogy nemsokára jön a neptun 2000 :)