Gyurkity Péter

Online szolgáltatások felé mozdul a Microsoft

A szoftvercég új stratégiájának részeként bemutatta a készülő Windows Live és Office Live szolgáltatásait, amelyek az internetes keresők, a termékismertetők és a híroldalak egyfajta ötvözetei.

A sajtótájékoztatón maga Bill Gates, illetve Ray Ozzie, a vállalat vezető technikai igazgatója beszélt az újdonságokról. Előbbi óriási változást említett, ami "az ökoszisztéma minden szintjét érinti", hiszen otthon, játék közben és a munkahelyen is elérhetővé teszi a Windows, Office és Xbox-szolgáltatásokat. Ozzie eközben a felhasználói élmény folyamatosságát, tökéletességét emelte ki, amit a mindenkor és szinte bárhonnan igénybe vehető funkciók biztosítanak.


Ray Ozzie, a Microsoft technikai igazgatója

A Windows Live jelenleg béta verzióban elérhető, de már körvonalazódni látszik a tervbe vett szolgáltatások köre. Ezek között megtalálható az MSN jól ismert internetes keresője, egy új webmail felület, többféle híroldal, és egyéb, még nem látható opciók. A levelező szolgáltatás a vállalat állítása szerint egy új alapokon nyugvó, az eddigieknél megbízhatóbb és biztonságosabb megoldás, amelyre a Hotmail és MSN felhasználók minden további nélkül áttérhetnek. Ehhez kapcsolódik majd a Live Messenger (azonnali üzenetküldő), a vírusirtó és egyéb biztonsági eszközökkel ellátott Safety Center, a OneCare Live, illetve a Favorites, amelynek segítségével bárhonnan elérhetjük a böngészőben és az MSN-ben elmentett kedvencek-listát.

A legtöbb funkció (pontosabban ezek béta változata), illetve a Hotmail felhasználók várólistája elérhető az ideas.live.com oldalon. A Microsoft azonban nemcsak a felhasználóknak, hanem a kis- és középvállalkozásoknak is kíván valamit nyújtani, mégpedig az Office Live keretében. Ez utóbbi már elsősorban a vállalkozások számára hasznos, akár a Microsoft Office szoftvercsomaggal együtt használható szolgáltatásokat foglal magában. A jövőre beinduló bétában a szokásos webhostingtól az egyénre szabott, előfizetéses opciókig sok mindent ígérnek, addig is csak a várólista elérhető az oldalon.


A lépés erősen emlékeztet a Google körüli felhajtásra, ami az új Google Base tesztelése kapcsán indult. Nem véletlen, hiszen a Microsoft az utóbbi időben egyre inkább igyekszik megvetni a lábát az online szolgáltatások területén, elég, ha csak a Yahoo digitális könyvtárára gondolunk. Az új Live-sorozat különösebb újdonsággal nem szolgál, inkább a már meglévők egy kézben, pontosabban egy oldalon történő összefogását jelenti, ami kényelmi szempontokból is jól jöhet. Az biztos, hogy az átalakulóban lévő piacon a Microsoftnak lépnie kellett. Hogy milyen sikerrel, azt majd az elkövetkező évek megmutatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FTeR #58
    nem a találmány önállóságán van a hagnsúly, hanem az ötleten. a hpnak az a tekergethetős képernyő állítása már elég jó próbálkozás volt, már csak a súlyon kell csökkenteni.

    bg50: olvastam már. nincs hozzáfűzni valóm :) max a 4.-be köthetnék bele, de minek?
  • NEXUS6 #57
    Na akkor te ebben is azon kissebség közé tartozol, akik szerint jó ötlet ez a M$ "találmány" is, már ha egy extralarge méretű palmtopot önálló tanálmánynak lehet nevezni!;)

    Ment a BG50-re a 2 perces viszontválasz!
  • FTeR #56
    pedig a tábla pc marha nagy ötlet. látni nem vagyunk 1 hullámhosszon.
    ha másra nem a kedvencek mentésére biztos használni fogom. tegnap volt itt a nagybátyám és azon volt a fennakadás, h az én böngészőmben nincsenek az ő kedvencei...
    (nem mintha ilyen fajta szolgáltatás már nem létezne)
  • NEXUS6 #55
    Azt is elolvasva még mindíg kb annyira tartom nagy ötletnek, mint a táblapécét, vagy a XP startert!

    Asszem még egyet válaszolok a BG50-re! ;)
  • FTeR #54
    a rövidhírek között van egy kb 5x hosszabb leírás a cuccról (nem teljes, de hosszabb és még csak nem is techno jellegű), nemtom mér nem lehet pl ennek a cikknek a végére linkelni. még a kapcsolódó cikkek között sincs.
  • FTeR #53
    az ms sütije mitől veszályesebb mint más oldalaké? ez a felfogás mer elég vicces.

    válaszoltam a szülinaposra.
  • FTeR #52
    #50 nem az sg a leg autentikusabb hírforrás... és mondom, BÉTA
    nézem a szülinaposat

    #51 nem vitatkozom veled, nincs értelme.
    jó, nem fikáztad, nemtetszésedet nyílvánítottad ki, így jó?
  • Caro #51
    1) de a képformátumot definiálták! És amiket definiáltak, azt minden grafikus böngészőnek meg _kell_ tudnia jeleníteni. A videót nem definiálták, ezért van az, hogy a videólejátszás sem portábilis szinte.
    2) hol?
    3)
    a) biztosan kell háttértár, de az is lehet, hogy ő úgy gondolja, hogy akár az OS is töltődhet netről. Bár ez értelmezés kérdése, és szerintem sem így van. Vinyó nyilván kell. De ez a téma teljesen OFF
    b) ezt csak megjegyeztem, hogy ilyen is van. Mert a mágneses adattárolás közel sem annyira megbízható(lásd EM lökések, stb.)
  • NEXUS6 #50
    Mondtam má' hogy lamer vagyok?;)

    "A Windows Live jelenleg béta verzióban elérhető, de már körvonalazódni látszik a tervbe vett szolgáltatások köre. Ezek között megtalálható az MSN jól ismert internetes keresője, egy új webmail felület, többféle híroldal, és egyéb, még nem látható opciók. A levelező szolgáltatás a vállalat állítása szerint egy új alapokon nyugvó, az eddigieknél megbízhatóbb és biztonságosabb megoldás, amelyre a Hotmail és MSN felhasználók minden további nélkül áttérhetnek. Ehhez kapcsolódik majd a Live Messenger (azonnali üzenetküldő), a vírusirtó és egyéb biztonsági eszközökkel ellátott Safety Center, a OneCare Live, illetve a Favorites, amelynek segítségével bárhonnan elérhetjük a böngészőben és az MSN-ben elmentett kedvencek-listát."

    Szerintem ez egyáltalán nem azt jelenti hogy koncepciós oldal lenne!

    "ha zavar a süti akkor letiltod és kész. csoda ff oldalra lebontva képes ezt megoldani. lehet, h újat mondok neked, de a google search is használ sütiket, pedig nem köti az orrodra. kicsit álszenteskedő beszólás volt."
    Persze hogy használ más is sütiket, de talán nem ilyeneket, ilyen veszélyeseket!
    Továbbra is fenttartom a biztonsággal kapcsolatos kételyeimet.

    Ment a válasz a BG50-re!;)
  • FTeR #49
    tudod, ez olyan _koncepciós_ oldal (egyelőre). nemtom ezen mit nem lehet felfogni.
    és nem java, hanem javascript, a kettőnek semmi köze egymáshoz.
    a levédéses szöveg meg gyenge volt. és mint írtam a felhasznált tech IE5ben volt először elérhető (gyk, ms találmány).
    ha zavar a süti akkor letiltod és kész. csoda ff oldalra lebontva képes ezt megoldani. lehet, h újat mondok neked, de a google search is használ sütiket, pedig nem köti az orrodra. kicsit álszenteskedő beszólás volt.