Gyurkity Péter

Négymagos Xeonokkal gyorsít az Intel

A processzorgyártó új fejlesztésekkel szeretné semlegesíteni az AMD fokozott előretörésének következményeit, ám eközben riválisa is mindent megtesz saját termékeinek népszerűsítéséért.

Az Intel a mai napon mutatta be legújabb Xeon chipjeit, amelyek két, illetve négy processzormag erejét kombinálják egyetlen szilíciumlapkán. A vállalat abban reménykedik, hogy ily módon ismét riválisuk fölé kerekedhetnek, vagy legalábbis újból visszaállíthatják a kissé megbillent egyensúlyt. Az AMD ugyanis az utóbbi időben gyorsan nyomult előre a szerverprocesszorok piacán, és - az Opteron chipek révén - a négyprocesszoros szerverek terén már 27 százalékos részesedést ért el.

"Az első kétmagos szerverplatformok megjelenése felgyorsítja az Intel többmagos szerverekre való áttérésre történő törekvését, így az informatikai vezetők és IT-menedzserek az innovatív technológiák segítségével alakíthatják és növelhetik üzleteiket" - nyilatkozta a bejelentés kapcsán Kirk Skaugen, az Intel Server Platforms Group igazgatója. Az új kétmagos Xeon processzor 800 MHz-es rendszerbusszal és magonként 2 MB-os másodszintű gyorsítótárral 2,8 GHz-es sebességen fut és az E7520 lapkakészletet használja. A vállalat közleménye szerint a rendszerbuszon zajló forgalom csökken és mindenkét mag gyorsabban férhet az adatokhoz, annak köszönhetően, hogy saját gyorsítótára van. További szolgáltatások/tulajdonságok például az EM64T(64 bites technológia), az Execute Disable Bit, Hyper-Treading és az energiatakarékos (Demand Based Switching) technológia.


A többprocesszoros szerverekben használható kétmagos Intel Xeon processzor 7000-es sorozata várhatóan különböző sebességgel, akár 3GHz-en is fut majd, illetve egy új lapkakészlettel, az E8501-tel működik együtt, valamint a támogatja a 800 MHz-es rendszerbuszt és a már létező E8500-as lapkakészletet. A platform magában foglal egy kettős, független rendszerbuszt, DDR2 memóriát, PCI Expresst, RAID memóriát és I/O technológiát.

Az új processzorok piacra dobását már májusban megígérte a gyártó. Akkor Paul Otellini, a vállalat vezérigazgatója arról beszélt, hogy a többutas szerverekbe szánt ikermagos Paxville még 90 nanométeres csíkszélességen készül, és az idén megjelenik. A négymagos processzorok bemutatását ugyanakkor 2007-ben, nagyjából az AMD új termékeivel egy időben valószínűsítette, amelyet Itanium DP és Itanium MP processzorok követnek majd. Hangsúlyozta, hogy az eredetileg 2006-ra tervezett Paxville mind a két-, mind pedig a többmagos processzorokra épülő szerverek számára nagyobb teljesítményt biztosít majd.

A Dell és az IBM máris jelezte, hogy az új fejlesztéseket a lehető legrövidebb időn belül alkalmazni fogja szervereiben. A Dell ennek érdekében még az Itanium-vonalról is lemond, és a hangsúlyt a Xeon-családra helyezi át. Az Intel augusztusi bejelentése megemlíti, hogy a Paxville 64 bites felépítésű kétmagos chip, amely támogatja a Hyper-Threading technológiát, így egyszerre akár négy párhuzamos utasításszál feldolgozására is képes. Ehhez 800 MHz-es rendszerbusz, magonként 1 MB másodszintű gyorsítótár társul, míg az órajel 2,8, 3 vagy 3,2 GHz-es lesz. A korai megjelenést a fejlesztés eddigi jó üteme teszi lehetővé.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A következő év elején az Intel egy új, Bensley kódnévvel ellátott szerver platformmal áll elő, amely egy Dempsey névre keresztelt kétmagos Intel Xeon processzort, egy Blackford kódnevű lapkakészletet és olyan integrált technológiákat foglal magában, amelyek javítják a szerverek kezelhetőségét, informatikai produktivitását és teljesítményét. Az új kétmagos Intel Xeon processzorokon alapuló prémium szerver platformok már mától kaphatóak. A Paxvill kódnevű kétmagos Intel Xeon processzorok 7000-es sorozata többprocesszoros szerverekhez várhatóan 60 napon belül elérhető lesz.

Az Intel még három szerver platformot kíván bevezetni, ezzel teljessé téve kezdő kétmagos szerver és munkaállomás portfolióját. Az idei év egy későbbi szakaszában piacra dobják kétmagos Itanium processzoraikat, 2006 első felében pedig útnak indítják kétmagos Xeon processzor platformjukat, és elérhetővé teszik kétmagos Xeon processzoraikat. A 2,8 GHz-es kétmagos Intel Xeon processzor 1000 darabos megrendelés esetén 1043 dolláros áron kapható. A kétmagos szerver processzorok árait a következő 60 napban jelentik be.

Eközben természetesen az AMD sem pihen, és mindent elkövet annak érdekében, hogy minél több gyártót tudjon a maga oldalán. A vállalat legutóbb az amerikai NASCAR-sorozat szervezőivel szerződött, és ezzel a Forma-1 tengerentúli megfelelőjének technológiai partnerévé lépett elő. Az általuk szállított megoldásokat a csapatoknál, valamint a futamok szervezésénél is igénybe veszik majd, a tervezéstől a fejlesztésen át az eredményhirdetésig.

A vállalat a napokban a Supermicro-val is szerződést kötött, mégpedig az Opteron-alapú szerverek egész családjának piacra dobásáról. Ezt három forgalmazó cég (ASI, Ingram és Tech Data) közreműködésével hajtják végre, és elsősorban az ikermagos Opteronra teljesítménye révén várnak sikereket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • droland #44
    Azt a fontos dolgot kihagytátok a tényekből, hogy adott esetben elég az OS-nek is "okosan" kiosztani a dolgokat... mondok egy tényt, amit kipróbáltam.

    Otthon ülsz, és épp játszom egy játékkal (most mindegy mi, az újabbak közül egy "gépfaló"), közben dvd-t írok 4x néróval (arra odafigyeltem, hogy másik vinyó legyen!), közben rar-ral csomagolok be egy 8gigás dvd mappát, miközben felhívtam valakit skype-on, hogy beszélgessünk.

    A lénye: a skype társam kikpacsolt HT-nél nem nagyon értett, mert akadozott a hangom, bekapcsolva nem volt semmi gond.

    Tehát én azt akarom mondani, hogy egy általános otthoni felhasználásnál is lehet előnye, NEM KÖTELEZŐ MINDEN ESETBEN ARRA GONDOLNI, HOGY VAN EGY PROGRAM, AMIT FUTTATOK, kihasználja és akkor überkirály?

    Nem csak erról szól a fáma, hanem arról, hogy több program futása közben (bármi is legyen az), ha "ügyes" az OS, akkor nem érzed a "lassulást"!

    Ezt a fontos dolgot miért hagyjátok ki???

    UI: Természetesen a cikkben leírtak előfordulhatnak, de hálistennek engem eddig pozitívan érintett a HT, még ha nincs is se szerverem, se SQL-em
  • dez #43
    Ja, kicsit csalóka a cikk: a képeken nem 4-magos, hanem 2-magos Xeon látható... De a cikk közepe táján ott van, hogy a 4-magosat csak 2007-ben mutatják majd be.
  • dez #42
    Elvileg előbb lehet majd (nemsokára) kapni a dual Cell alapú Blade szervereket, mint a PS3-at. (Már kész van hozzá egy Linux port, ami az SPE-khez is nyújt támogatást [megkönnyíti a kihasználását]. Alapból a PPC magon [amely mag azt hiszem az eddigi legjobb PPC] futnak a programok, és ahol szükséges, át lehet írni a teljesítmény-érzékeny részeket az SPE-k használatához.) Bár gondolom ára is lesz, ezért egyelőre katonai és pl. orvosiműszer vonalon fogják nyomni.
  • dez #41
    (És az lenne a jó, ha kikapcsolt HT-val is lenne benne teszt, mert előfordul, hogy 1-1 program eleve jóval gyorsabb Intelen, mert pl. egyszerűen nem használja AMD-n az SSE2-3-at, vagy esetleg egyéb módon van erősen P4-re optimizálva. Ezekben az esetben HT nélkül is hasonlóan gyorsabb.)
  • dez #40
    Erre nem vennék mérget. Egyelőre ugye 90nm-en gyártják a procikat, legalábbis a Pentium/Celeron vonalon. Ezért a 4 maghoz kb. 2x nagyobb chip kell, mint a 2 magoshoz. Valószínű ezért 2x többért is adnák, hiszen miért dolgoznának kisebb haszonkulccsal?

    Xeon vonalon kevésbé számítanak a költségek és jobban a teljesítmény önmagában, ott hajlandóak megfizetni ennek árát a vevők. De ki venne félmillióért procit PC-be?

    A másik: a Xeonnak kicsivel ütősebb lehet a rendszerbusza (plusz a hozzá tartozó chipset), az (még) elviszi a 4 magot. Vajon a Pentium/Celeron-féle rendszerbuszról is elmondható ugyanez? Nem hinném.
  • dez #39
    Ha mutatsz olyan tesztet, ahol egy HT-s P4 párhuzamos szálak esetén tényleg jóval gyorsabb egy A64-nél, akkor más szemmel fogok rá nézni. :) Természetesen én sem egy tesztből indultam ki, főleg hogy tomshw, annak idején néztem néhány másikat is. Olyannal eddig nem találkoztam, ahol a fenti esemény következett volna be.
  • ewtoto #38
    itt még mindig az a baj egészen le1xerűsítve hogy a cell-t még nem lehet =nlőre megvásárólni ellentétben a 4 magos Xeon al :( az előző eseteben olyan dologrol vitatkoztok ami még nincs is alán csak képen és elméletben=cell ha végre lessz cell az meg fogja könnyíteni a vita dolgokat a a prototipustól kezdve nézzük a cell-t és mire polcokra kerűl .. már lassan a cell en is újjitani kell mert már 1 éve van de még sincsen ez itt a nagy baj:)
  • ewtoto #37
    "Neked Xeon van az asztali gépedben?"

    Ezt most kérdezted Dez, szerintem ez teljesen mindegy ez a 4 mag bennne lessz az az EE procikban és párhónap mulva még a Celeronokban is:)
  • Zedas #36
    Szerinted miért vettem Athlon64-et? :D

    Most keressek olyan teszteket ahol a P4HT gyorsabb? ;)

    Egyébként teljesen igazad van, soha sem lesz 100%-os, de megfelelő programozással simán el lehet érni a 60%-ot. Itt megint a fő gond hogy csak az Intel támogatja (rövid pipe-nál nincs értelme megcsinálni) ezért hülyeség vele időt eltölteni.

    Nem akarlak mindenáron meggyőzni hogy ez valami tökéletes dolog - nem is az - de szerintem ez a merev ellenérzés nem helytálló, hiszen egy egyszerű módszerrel ingyen teljesítményhez juttatja a felhasználókat. Ez szerintem óriási dolog.
  • dez #35
    Az utolsó mondatokhoz még: plusz, ami van gyorsulás, az végülis a hosszú pipe multi-thread környezetben szenvedett hátrányát ellensúlyozza - azaz nem egy A64-hez képest lesz ennyivel gyorsabb, csak saját magához.