Berta Sándor

Újabb EU szankciók a Microsoft ellen

Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy a redmondi szoftveróriás és az Európai Unió (EU) tisztviselői is egyaránt a jól megérdemelt nyári szabadságukat töltik. Aztán néhány napja a Microsoftnál kezdett valami mocorogni - a Windows Vista képében. Mostanra az is kiderült, hogy az Európai Uniónál sem akartak tovább lustálkodni, ezért gyorsan léptek a Microsoft kontra EU ügyben.

Mint ismeretes, a Microsoftot másfél évvel ezelőtt marasztalta el az Európai Bizottság azzal az indokkal, hogy visszaélt a szoftverpiacon betöltött pozíciójával. A testület ezért többek között 497,2 millió eurós pénzbüntetésre, a Media Player nélküli Windows operációs rendszer piacra dobására és a forráskódokba való betekintés biztosítására ítélte a céget. Mivel a konszern a döntést megtámadta, azóta is zajlik a per az ügyben.

Némileg meglepő módon most Neelie Kroes, az Európai Unió piaci verseny biztosa bejelentette, hogy további eljárások indulhatnak a Microsoft ellen és a vállalat újabb szankciókra számíthat.

"Nem akarunk csak várni és várni, amíg végül döntés születik a perben. Újabb beadványokat kaptunk, amelyek szintén a Microsoft ellen szólnak. Ezeket ki kell vizsgálnunk és csak ezután döntünk majd a kérdésben" - nyilatkozta a New York Times-nak az EU-biztos, aki még hozzátette, hogy hamarosan New York-ba utazik, ahol megbeszéléseket folytat majd az amerikai versenyhivatal képviselőivel. Részleteket ugyan a tisztviselő nem akart elárulni, de szakértők szerint ezúttal az Office irodai szoftvercsomag kerülhet majd a támadások kereszttüzébe, amelyet már korábban is számos alternatív szoftverfejlesztő cég támadott.

Thomas Vinje, a brüsszeli Clifford Chance ügyvédi iroda munkatársa - aki a Microsoft elleni perben az E.C.I.S. szabványügyi szervezetet képviseli - szintén kritizálta az óriáscéget, mondván az csak taktikázik és célja nem az együttműködés, hanem az, hogy minél kevesebb információt adjon ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Antifasiszta #19
    ROHADT RASSZSTÁK!!!
  • mainruler #18
    A probléma, hogy ilyen zárványok egyáltalán kifejlődhetnek. Sőt elkeserítő, hogy kifejlődésük egyenesen törvényszerű.
    Végtelenül nem érdekel a szabályzás színjátéka, mivel mindkét fél tisztában van vele, hogy színjáték.
    Úgy tűnik azonban, hogy nem mindenki...
  • mainruler #17
    A versenyjog önszabályozás. A piacgazdaság rendszerének önszabaályzási mechanizmusa a belőle kifejlődött, ámde létét úgymond fenyegető, monopóliumra törő "zárványokkal" szemben, mint amilyen például a Microsoft is.
    Pont.
  • Kazak #16
    A versenyjog nem önszabályozás, hanem az EU egy szabályrendszere, melyet egy hatóság tartat be az érintettekkel (pont azért, mert azok nem hajlamosak az önszabályozásra). Nem látok következetlenséget a rendszerben: az EU-ban piacgazdaság működik. A monopolisztikus piacot nem igazán lehet piacgazdaságnak tekinteni, a versenyjogi szabályozásnak éppen az a célja, hogy fenntartsa a sokszereplős piacot, és ezáltal a piaci versenyt. (Egyébként nem csak a Microsoft az "áldozata" ennek, hanem más ágazatokban tevékenykedő vállalatok is.)

    A versenyjogi szabályok közvetlenül a kínálati oldal többi szereplőjét védik. A fogyasztónál a haszon áttételesen jelentkezik: több szolgátató -> nagyobb választék, alacsonyabb árak. (Természetesen, aki akar, vehet MediaPlayer-es Windowst is.)
  • mainruler #15
    Még valami: Mi ellen véd bennünket az EU a picipuhával szemben? Mi hasznom származik nékem abból, hogy MediaPlayer nélküli windowst vásárolok?
    Mit tett az EU az én érdekemben a M$-al szemben?
  • mainruler #14
    Bocsáss meg, de ki beszélt itt a kényszerű önszabályozás fellengzősen versenyjognak elnevezett látszatfogalmáról? Amit leírsz, teljesen nyilvánvaló.
    A szomorú, hogy itt is alapvetően fellelhető az a mentalitás, hogy a problémát kezelni kell, nem megoldást találni rá. A mai gazdasági rendszer felépítése teszi lehetővé az olyan cégek létrejöttét, mint amilyen a PiciPuha. Rendkívül ironikus azonban, hogy a rendszer következetlensége folytán a felemelkedés kezdeti támogatása után -ha úgy tetszik, a kritikus nagyság elérése után- trösztellenes hercehurcákba torkollik a dolog. Alapvetően kell gátat szabni az olyan folyamatoknak, amik az ilyen gazdasági entitások kialakulásához vezethetnek, nem utólag kapkodni és fejetlenül, gyermeteg módon, látszatkifogásokkal élve kordában tartani. Egyáltalán nem az adott vállalat hibázatatható, hisz a rendszer lehetőségeit felhasználva jut el a "kritikus tömegig". Végtelenül mulatságos szenvedélyesen gyűlölni a monpolhelyzetben lévő vállalatokat és afféle Robin Hood-ként tekinteni -és ugyanolyan szenvedélyesen támogatni- a versenytársaira, mivel minden monpolhelyzetben lévő vállalat törvényszerűen ugyanolyan elvek szerint kezd működni. Hogy épp AMD-nek, Intelnek, Nvidiának, Atinak, Microsoftnak, Linuxnak vagy akármi másnak hívják...oly mindegy.
    Versenyjog...pfff...
  • Commandante #13
    Nagyon csípi az EU szemét, hogy a szoftverekre nem tud védővámot kivetni. Nagyon egyszerű. Mac-ekkel vagy linux-al kellene felszerelni az EU egész szervezetét, csak úgy, az antimonopolista eszme szellemében.
  • Praetor #12
    Látszik, hogy egyikőtöknek sincs halovány fingja sem a versenyjogról. Pedig párszor már ez ki lett tárgyalva a fórumon is.

    Ha egy cég egy gazdasági területen közel monopol helyzetbe kerül, könnyen társadalmi érdeket sérthet (korlátozhatja a versenyt, tönkreteheti az induló cégeket...stb.). Éppen ezért az ilyen nagy cégeknek korlátozzák bizonyos jogaikat, hogy biztosítsák a piac egészséges működését. Amerikában csomó céget szét is daraboltak (az M$-t stratégiai okok miatt nem).

    Az EU Bizottságnak meg pont az is a feladata, hogy kordában tartsa a hatalmaskodó monopol cégeket. Úgyhogy nem kell szidni, mert a mi érdekünkben kötelezi a picipuhát bizonyos dolgokra.
  • immovable #11
    Hajrá EU
  • mainruler #10
    Nyilván.
    De teljesen feleslegesen. Ráadásul minek? Milyen EU-s szoftvercég van itt aminek PiciPuháék a tyúkszemére léphetnek? Ráadásul ennyire?
    Nevetséges céltalan vagdalkozás.