Berta Sándor

Fiatal IT-cégeket támogat az SAP társalapítója

Német össztársadalmi innovációtámogató kezdeményezést hívott életre Hasso Plattner professzor, az SAP óriáscég társalapítója. A központot a Potsdamban található Hasso-Plattner-Intézet mellett állítják fel.

Egy szakmai fórumon 250 politikus, valamint gazdasági és tudományos szakember előtt megtartott beszédében Plattner bejelentette, hogy egy különleges innovációs központot hoz létre, amelynek célja a jövőben újonnan megalakuló vagy nemrég megalakult IT vállalatok támogatása lesz. Az innovációs centrum úgynevezett inkubátorrészlegébe sikeresen felvett cégeknek rendelkezésére áll majd a szakember által felajánlott 50 millió eurós összeg egy része is.

Az új központban elsősorban a cégvezetőket látják majd el hasznos tanácsokkal és számos tanácsadó fogja segíteni a fiatal vezetők munkáját és továbbképzését. Ezenkívül lehetőséget adnak az új ötletek megvalósítására is. Plattner első lépcsőben az 50 millió eurónak a felét állná, később ezt az összeget várhatóan megduplázza majd. Ezenkívül a szakember várja a további adományozók felajánlásait is, csupán egy kikötése van: a felajánlott minimum összeg 5 millió eurónál kevesebb nem lehet.

Potsdami beszédében az SAP társalapítója kijelentette, hogy fel kell éleszteni a vállalkozókedvet nem csak Németországban, de Európában is. Szerinte ennek támogatására csak Németországban évente legalább egy milliárd eurós plusz dotációra lenne szükség. Ebből az összegből az államnak magára kellene vállalnia 250 millió eurót, míg a legrangosabb harminc német cégnek és a leggazdagabb német magánszemélyeknek egyenként tíz-tíz millió eurót.

A tervek szerint az úgynevezett inkubátorházba évente öt céget vennének fel. Cserébe ezeknek a vállalatoknak át kell tenniük székhelyüket a központba és elő kell terjeszteniük egy ütemtervet. Egy-egy cég támogatására legfeljebb négy millió eurót, azaz kb. egy milliárd forintot lehet majd fordítani. Korábban Németországban 26 új cég összesen 22 millió eurót kapott. de még 2000-ben ezzel szemben még 272 újonnan alakult vagy fiatal vállalatnak 388 millió eurót ítéltek oda. A legtöbb támogatást továbbra is az IT vagy biotechnológia területén tevékenykedő, a szoftverfejlesztő, illetve a telekommunikációs cégek kapják.

Az új kutatóközpontban a tehetséges informatikai hallgatók számára létrehoznának egy egyetemi tanszéket. Plattner a vállalkozást Eran Davidson izraeli befektetési szakértővel közösen vezeti. A nyújtott támogatásért cserébe a két szakember bizonyos mértékű tulajdonrészt kap a támogatott fiatal cégekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!