Hunter
A Naprendszer határára ért a Voyager
Elérte a NASA Voyager 1 űrszondája a Naprendszer végső határát, egy hatalmas, viharos térséget, ahol véget ér a Nap befolyása és a napszél megtörik a csillagok közötti vékony gázon.
"A Voyager belépett a csillagközi űr eléréséért folytatott versenyének utolsó körébe és megkezdte a Naprendszer határmezsgyéjének feltárását" - jelentette be Dr. Edward Stone, a két Voyager szondát felügyelő és a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának otthont adó Caltech tudósa. 2003 novemberében a Voyager csapat olyan eseményről számolt be, amire nem volt példa az expedíció 26 évre visszanyúló történetében. A tudósok szerint a furcsa jelenség azt jelezte, hogy a Voyager 1 a világűr egy különös területéhez, az úgynevezett határoló lökésfronthoz (termination shock) közeledik. Akkoriban elég sok vita zajlott arról, vajon a szonda belépett a határoló lökésfrontba, vagy csak közeledik hozzá.
Valójában a tudósok nem tudják, hol húzódik a határ. Feltevéseik szerint a napszél sebességének és erősségének váltakozásainak megfelelően folyamatos mozgásban van, hol közeledik a Naphoz, hol eltávolodik tőle. "A csapat egyetért abban, hogy a Naptól most 13,9 milliárd kilométeres távolságban levő Voyager 1 végül belépett a fejhullámba (heliosheath), a határoló lökésfronton túl elhelyezkedő területre" - mondta Dr. John Richardson, a szonda plazmatudományi főfelügyelője, az MIT munkatársa.
A Voyagerek várhatóan egy évtized múlva elsőként léphetnek ki a csillagközi térbe
A határoló lökésfrontnál a napszél, a Napból folyamatosan kiáramló, elektromos töltéssel rendelkező gáz másodpercenkénti 300-700 kilométeres átlagos sebességéről a csillagok között húzódó gáz nyomásának köszönhetően lelassul, sűrűbbé és forróbbá válik, egy könnycsepp alakú hullámot alakítva ki. A legszilárdabb bizonyíték a határoló lökésfront átszelésére a szonda méréseiből adódik, melyek szerint növekszik a napszél mágneses mezeje, miközben sebessége csökken.
2004 decemberében a Voyager 1 két és félszeres növekedést észlelt a mágneses mezőben, ami megfelel a napszél lassulásának. Decembertől egészen mostanáig ezen a magas szinten maradt a mágneses mező. Először a 2003-as bejelentéskor tapasztaltak növekedést a mágneses mező erejében, ami akkor 1,7-szeresére emelkedett. "A Voyager megfigyelései az elmúlt néhány évben azt bizonyítják, hogy a határoló lökésfront sokkal összetettebb, mint azt bárki gondolta volna" - mondta Dr. Eric Christian, a NASA Nap-Naprendszer Kapcsolat kutatási programjának tudósa.
A Voyager szondák - melyek külön utakat járnak - elvileg 2020-ig maradhatnak üzemképesek, hacsak addig meg nem vonják a támogatást tőlük.
Bemutató videók letöltése:
1. videó (a felső képen is látható határvonal animációja)
2. videó (az animáció spirálgalaxisunktól kezdve a Napig közelít rá)
3. videó (az animáció a határmezsgye sodrásba rakott pajzshoz hasonló, folyamatosan változó voltát mutatja be)
4. videó (a Voyager magányossága a végtelen világűrben)
"A Voyager belépett a csillagközi űr eléréséért folytatott versenyének utolsó körébe és megkezdte a Naprendszer határmezsgyéjének feltárását" - jelentette be Dr. Edward Stone, a két Voyager szondát felügyelő és a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának otthont adó Caltech tudósa. 2003 novemberében a Voyager csapat olyan eseményről számolt be, amire nem volt példa az expedíció 26 évre visszanyúló történetében. A tudósok szerint a furcsa jelenség azt jelezte, hogy a Voyager 1 a világűr egy különös területéhez, az úgynevezett határoló lökésfronthoz (termination shock) közeledik. Akkoriban elég sok vita zajlott arról, vajon a szonda belépett a határoló lökésfrontba, vagy csak közeledik hozzá.
Valójában a tudósok nem tudják, hol húzódik a határ. Feltevéseik szerint a napszél sebességének és erősségének váltakozásainak megfelelően folyamatos mozgásban van, hol közeledik a Naphoz, hol eltávolodik tőle. "A csapat egyetért abban, hogy a Naptól most 13,9 milliárd kilométeres távolságban levő Voyager 1 végül belépett a fejhullámba (heliosheath), a határoló lökésfronton túl elhelyezkedő területre" - mondta Dr. John Richardson, a szonda plazmatudományi főfelügyelője, az MIT munkatársa.
A Voyagerek várhatóan egy évtized múlva elsőként léphetnek ki a csillagközi térbe
A határoló lökésfrontnál a napszél, a Napból folyamatosan kiáramló, elektromos töltéssel rendelkező gáz másodpercenkénti 300-700 kilométeres átlagos sebességéről a csillagok között húzódó gáz nyomásának köszönhetően lelassul, sűrűbbé és forróbbá válik, egy könnycsepp alakú hullámot alakítva ki. A legszilárdabb bizonyíték a határoló lökésfront átszelésére a szonda méréseiből adódik, melyek szerint növekszik a napszél mágneses mezeje, miközben sebessége csökken.
2004 decemberében a Voyager 1 két és félszeres növekedést észlelt a mágneses mezőben, ami megfelel a napszél lassulásának. Decembertől egészen mostanáig ezen a magas szinten maradt a mágneses mező. Először a 2003-as bejelentéskor tapasztaltak növekedést a mágneses mező erejében, ami akkor 1,7-szeresére emelkedett. "A Voyager megfigyelései az elmúlt néhány évben azt bizonyítják, hogy a határoló lökésfront sokkal összetettebb, mint azt bárki gondolta volna" - mondta Dr. Eric Christian, a NASA Nap-Naprendszer Kapcsolat kutatási programjának tudósa.
A Voyager szondák - melyek külön utakat járnak - elvileg 2020-ig maradhatnak üzemképesek, hacsak addig meg nem vonják a támogatást tőlük.
Bemutató videók letöltése:
