A dotkom válság után szinte egyedül a fájlmegosztás és a központ nélküli (peer-to-peer) technológiák tudtak jelentős technológiai fejlődést és újszerűséget felmutatni az internetes alkalmazások terén. Összefoglalónkban ezeket tekintjük át.

A fájlmegosztás története egyidős magának a webnek a történetével, hiszen az eredetileg a kutatók információ-megosztását szolgálta. Akkoriban ez egy egyszerű szerver-kliens rendszert jelentett, azaz voltak szerverek, amik tárolták az adatokat és voltak kliensek, amik elérhették ezeket. A kilencvenes évek közepén az internet kezdett begyűrűzni a hétköznapi háztartásokba is. Egyre több szerver jelent meg, amelyek már nemcsak kutatási információkat tartalmaztak, hanem a hétköznapi felhasználókat is érdeklő témákat.


Ahogy a technológia fejlődött a felhasználók igényei is nőni kezdtek ezzel a globális hálózattal kapcsolatban. Az internetelérések gyorsulni kezdtek, így jellemzővé válhattak a nem szöveges tartalmak. Először ez csak képeket jelentett, de 1998 felé (részben az mp3 formátum térnyerésének köszönhetően) egyre nagyobb mennyiségben lettek elérhetőek hanganyagok is. Ez a gyakorlatban persze zenét jelentett. Százával, ezrével jelentek meg az mp3-as oldalak, ám olyan, ami néhányezer számnál többet szolgáltatott volna nem nagyon akadt, így a felhasználók sokszor napokat keresgéltek egy-egy hőn áhított album után.

Ezt a keresgélést elégelte meg 1999-ben Shawn Fanning, aki az ekkorra már elterjedt üzenetküldő rendszerek alapján alakította ki Napster nevű alkalmazását. A program néhány hónapon belül elterjedt az egész világon és a legnegatívabb hozzáállású szakértők szerint is új korszakot nyitott az internet történelmében. Pedig ha mai szemmel nézzük elég primitív volt: a kliens a telepítésekor megadtuk, hogy mely mp3 fájlokat kívánjuk megosztani, majd a program csatlakozott egy szerverhez és közzétette a listát. A keresés során a szerver átnézte az összes felhasználó fájljait majd visszaadott egy eredményt. Ha kiválasztottunk a listáról valamit az alkalmazás kapcsolódott a másik felhasználóhoz és letöltötte onnan a fájlt. Ha a felhasználó időközben kilépett az egészet kezdhettük elölről. Nagy sikere ellenére (pontosabban éppen amiatt) a program nem volt hosszú életű és történetét nem a fejlesztések, hanem a jogi fronton vívott harcok jellemezték. De a folyamatot már nem lehetett megállítani.


Shawn Fanning, a Napster alapítója
A Napster nagyon meghatározó lett, olyannyira, hogy a mai napig vannak alkalmazások, amelyek hasonlóan működnek (pl.: Soulseek). Ezen az elven működött többek közt a legalább ennyire népszerű Audiogalaxy. Ez 2001-ben jelent meg, érdekessége az volt, hogy a program önmagában kizárólag a megosztással és a letöltéssel foglalkozott. A keresés egy webes felületen zajlott, ami lehetővé tette a számok előadónként és albumonkénti csoportosítását, katalógusba rendezését (Ezen a téren azóta sem ért semmi a nyomába). A program már képes volt a letöltések folytatására is, azaz ha a felhasználó, akitől éppen töltöttünk kilépett, akkor az eddig átvitt anyag nem veszett el, hanem amikor újra belépett folytatni tudtuk.

Ennél még korábban (2000 elején) jelenik meg az akkor még csak inkább technológiailag újat mutató Gnutella. Ezt a Winamp nevű zenelejátszóval már közismertté vált Nullsoft jegyzi. Ekkorra a cég tulajdonosa már az AOL, ami félénken tekint a programra és a megjelenés utáni másnapon száműzi azt köreiből. Ám a Gnutella olyat mutatott, amire szinte mindegyik ezutáni program épült: nincs központja, és ennek híján megállíthatatlan. Ennek működése akkor a legtöbb fejlesztő számára felfoghatatlanul újnak tűnt, pedig elég egyszerű. A program a hálózaton keres hozzá hasonló alkalmazások után, ha talál egyet, felteszi a listájára majd ezt a listát a két gép megosztja egymással. A későbbi változatokban (mivel a forráskód is kikerült) a folyamat közben kialakultak kulcsgépek (ultrapeer-ek) amik feladata, hogy feljegyezzék, melyik gép mit oszt meg, így amikor egy gép keres, kérését egy ilyen ultrapeer-hez intézi, ami visszaadja neki, hogy mely gépeken található a keresésnek megfelelő anyag, illetve megadja más ultrapeer-ek címeit, ahol érdeklődhet még a kliens.

Emellett a Gnutella bemutatott sok más olyan lehetőséget, ami akkor újszerűnek számított, ilyen volt például a többszálúság. Egy fájl most már nem egy klienshez kötődött, hanem rendelkezett egy egyedi (pontosabban gyakorlatilag egyedi) azonosítóval, amely segítségével egyszerre több gépről lehetett egy időben ugyanazt a fájlt letölteni. Ez sok változást hozott, egyrészt megnövelte a letöltési sebességet, hosszú távon pedig csökkentette a megosztott fájlok számát és egységesítette a különböző előforduló változatokat. Azaz, ha egy számnak ugyanaz a változata több embernek volt meg, azt többen töltötték le nagyobb sebességben bízva, így az még több embernek lett meg, ami miatt még többen inkább azt a fájlt választották. Ennek eredményeképpen egy idő után már csak az a fájl volt elérhető, de az gyorsabban.

Az eddig említettek közül a Gnutella az egyetlen hálózat, ami a mai napig működik, sőt napjainkban egyre népszerűbb lesz. Ez főként annak köszönhető, hogy a különböző, ezt a hálózatot használó klienseket mindig újabb és újabb funkciókkal gazdagítják, illetve mindig újabb és újabb hibáit javítják ki. Ezeket a módosításokat a többi fejlesztő átveszi, így maga a hálózat is egyre fejlődik, ezáltal a Gnutella mára már az egyik legkipróbáltabb és legnagyobb protokollá nőtte ki magát.

Ezt a korszakot (2001-2002) a különböző Gnutella-szerű kliensek illetve hálózatok megjelenése jellemzi. Ekkoriban szinte minden programozó szabadidejében p2p fájlmegosztóprogramot fejlesztett. Rengeteg különböző ötlet, megoldás született, ám ezek legtöbbje nem volt elég a fennmaradáshoz.

Újat tudott viszont mutatni a Fasttrack nevű hálózat illetve a KaZaA kliens, ami ismét egy új tulajdonsággal gazdagítja a programok funkcióinak palettáját. Egyrészt bevezeti a "Superpeer" fogalmát. Ez még ritkábban alakul ki véletlenszerűen a kliensek között, feladata a különböző ultrapeer-ek összefogása. A kliens ehhez csatlakozik, majd kap egy listát az ultrapeerek-ről, amiken kereshet. Ennél azonban fontosabb, hogy ez az első (jelentős) hálózat, ami már nemcsak zenék megosztására alkalmas. Ekkorra ugyanis jelentőssé válik - bár a modemes felhasználókhoz képest még mindig kicsi - a nagysebességű internetkapcsolatot használók aránya, és a nagyobb sebesség lehetővé teszi a nagyobb fájlok - például videók, programok - megosztását. A fájlmegosztás kilép a zenerajongók világából

A KaZaA felhasználóinak száma napról napra nő, azonban ezzel együtt lassan megjelennek a fájlmegosztás hátrányai is. Vírusok készülnek, amik kifejezetten az ilyen hálózatokon terjednek, megjelennek az un. "fake" fájlok, amelyek szándékosan másnak tűnnek, mint amik és folytathatnám a sort. A programot nem sokkal később átvevő Sharman Networks azonban nem foglalkozik ezekkel a problémákkal és más elkerülhetetlen fejlesztésekkel. A KaZaA a mai napig népszerű, de a jelentős fejlesztési hiányosságok miatt mára a szakértők szerint egyenesen veszélyessé vált. (Sőt, a c|net idén novemberi elemzése szerint a KaZaA a spyware-ek terjedésének szempontjából a legkerülendőbb alkalmazás a világon.)

2002 folyamán fájlmegosztó hálózatok jönnek és mennek. Ezt az évet még magasan a KaZaA uralja illetve ennek közkedveltebb társa a KaZaA-Lite, ami lelkes otthoni fejlesztők munkája. Ők a programkódot visszafejtve megpróbálják kiszemetelni az alkalmazást, illetve más kisebb alkalmazásokkal összeépítve orvosolni hibáit. Azonban van, amin nem lehet segíteni.

A KaZaa RIAA ellenes reklámja - klikk a képre a nagyobb változathoz

Inkább történelmi jelentősége van, de 2002 első felében megjelenik egy egyszerű program a KaZaA mellé, ami ugyan önmagában nem lesz népszerű, de elindít egy folyamatot, ami később (sőt, valószínűleg inkább csak a jövőben) fontos lesz. Továbbra is a p2p programok súlyos hátránya, hogy az ezekben elérhető több millió fájl szinte össze-vissza van, az egész olyan, mintha egy gigantikus listán lennének mindenféle rendszer nélkül. A KaZaA - a legtöbb mai rendszerhez hasonlóan - egy egyedi azonosítóval látja el az egyes fájlokat. Amikor egy letöltést elkezdünk, tulajdonképpen kiválasztunk egy azonosítót a listáról, majd a rendszer erre az azonosítóra keres rá a hálózaton és ennek a keresésnek az eredményei alapján kezdi el a letöltést. Ez a kis, sig2dat nevű program semmi mást nem tesz, csak lehetőséget nyújt két dologra. Egyrészt megtudhatjuk vele egy fájlnak ezt az azonosítóját. Ennek persze önmagában nem sok értelme van, de a program arra is képes, hogy ez alapján az azonosító alapján elindítson egy letöltést.

Hogy miért jó ez? Ezeket az azonosítókat egyszerűbben lehet publikálni. "Letöltöttem egy fájlt, nézzétek meg! Ez és ez az azonosítója". Lehetőség nyílik arra, hogy a felhasználók katalógusokba, adatbázisokba rendezzék az elérhető, népszerű és megbízható fájlokat. Fórumok, rajongói oldalak tesznek közzé ilyen (un. "quicklink") formában tartalmakat. Ezek külsőre úgy néznek ki, mint egy megszokott webes link, csak rájuk kattintva nem egy weboldalra jutunk el, hanem elindul egy letöltés. Azonban a KaZaA Lite sem tudja teljesen kifoltozni a rendszer hibáit, sőt maga a Sharman tesz meg mindent azért, hogy ellehetetlenítse a programot, amely sérti az ő szerzői jogait. Milyen ironikus...

Azonban mások is pályáztak a KaZaA helyére. 2002 első felében egy "Merkur" nevű srác az új eDonkey program miatt lelkes. Ez azok közé a programok közé tartozik, amiket - a KaZaA-val ellentétben - rendszeresen fejlesztenek. Azonban ő nincs teljesen megelégedve és érdekes lépésre szánja el magát. Egy kis program, egy toll, egy füzet, meg persze rengeteg idő segítségével visszafejti a hálózat működését, majd megírja eMule nevű kompatibilis programját és a forráskóddal együtt publikálja. Ekkor még nem sejti, hogy napjaink egyik legnépszerűbb alkalmazását alkotta meg.
Az eMule sikerét főként a nyílt és szabadon módosítható forráskódnak köszönheti. Bárki, akinek van valami ötlete módosíthatja a programot, majd ha az működik és hasznos, a következő hivatalos verzióba is bekerülhet. Kétségtelen, hogy az eDonkey2000 hálózat épp ennek köszönheti sikerét. A program a legszebb példája lett az egyes alkalmazások "túlfejlesztésének". Komplexitását jellemzi, hogy tulajdonképpen három különböző protokollt használ a kommunikációhoz, a fájlokat két különböző metódussal ellenőrzi, gnutellaszerűen is működik, de lehetőség van szerverekhez kapcsolódni, ami meggyorsítja a kommunikációs folyamatokat.

Beállítása - ugyan a hivatalos változatban ez nagyon le van egyszerűsítve eredetileg egy űrsiklóéval vetekszik. Ha mi magunk kívánjuk a forráskódból finomhangolni, közel ezer változó áll rendelkezésünkre. Így aztán a kliens nagyon gyors és képes egyetlen gigantikus hálózatba összekapcsolni több millió gépet a fennakadás legkisebb jele nélkül. Legfőbb előnye mégis funkciógazdagsága és megbízhatósága. Bármit le lehet tölteni, nincsenek sérült adatok, lehetőség van az IRC alapú chat-től elkezdve a fájlok prioritásának kézi beállításáig mindenre. Tulajdonképpen itt érték el a Gnutella-szerű programok fejlődésük csúcsát.

Azonban mindennek megvannak a hátulütői is. Sokaknak vannak olyan speciális elvárásaik, amelyek valamilyen módon nem egyeztethetőek össze egy ilyen hálózattal, illetve klienssel. Talán egyedül ennek köszönhető, hogy az eMule - vagy bármelyik másik program - nem vált egyeduralkodóvá a "piacon". Fontos tehát kicsit foglalkoznunk azokkal a különlegességekkel is, amelyek olyan egyedi ötletekre épülnek, amiknek kiemelkedő sikere ugyan nem volt, mégis a mai napig léteznek.

Ha ezt a cikket nem magyarul írnám eszembe sem jutna megemlíteni, de itthon rendkívül népszerűek a Direct Connect alapú alkalmazások, legfőképpen a DC++. Technikailag ez a program nem a Gnutella követője. Elindítása után hozzá kell kapcsolódnunk egy vagy több szerverhez (ebben az esetben a nevük "hub"). Tulajdonképpen csak az ugyanazon hub-hoz kapcsolódott gépeken tudunk keresni. Ez elsőre hátránynak tűnik, de nem az. Ha hasonló érdeklődésű emberek (ez speciel jelentheti akár a magyarokat is) csatlakoznak egy központhoz, az egyes jellegzetes fájlok jelentősége nem aprózódik el a rendszerben, tehát azok egyszerűen és gyorsan elérhetőek leszek.


Érdekesség még az un. Freenet. Ez a szó szoros értelmében nem egy fájlmegosztó rendszer, de mivel sok a technológiai hasonlóság, vettem a bátorságot itt megemlíteni. Arra szolgál, hogy egy dokumentumot (vagy akármit) teljesen anonim módon lehessen publikálni. A programban lehetetlen megállapítani, hogy kitől töltöm le, kinek van meg és hogy ki közölte az adott anyagot. (Amikor azt mondom lehetetlen azt nem úgy értem, hogy nem dörgölik az orrunk alá, hanem tényleg lehetetlen.)

Ma már különlegességnek számít a (korábban említett) Soulseek, ami működését tekintve nem sok újat nyújt a Napster-hez képest, de talán éppen ezért szeretik sokan. Lassú, megbízhatatlan, de egy kis kitartással sokmindent le lehet tölteni, olyan dolgokat is, amiket máshonnan csak sokkal nehezebben, vagy sehogy.

Több olyan alkalmazás is van, ami egyszerre több hálózathoz kapcsolódik, sőt ugyanazt a fájlt egyszerre több hálózatból tudja letölteni. Legjelentősebb talán a Shareaza, ami eredetileg Gnutella kliens volt, de mára képes az eDonkey2000 hálózathoz is kapcsolódni. Ez a program gyakorlatban is felhasználja mindkét hálózat jó tulajdonságait. Érdekes még az MLDonkey, amely egy jó fél tucat hálózathoz kapcsolódik, bár ennek fő jellemzője inkább az egyedi irányítása, ugyanis az teljes egészében egy webes környezetben történik, így egyszerűen lehetőség nyílik a program tökéletes távirányítására.

Ezekkel a programokkal tulajdonképpen lezártunk egy korszakot. Mindre jellemző, hogy kiválasztom, hogy mely adatokat osztom meg és én abból tölthetek le, amiket mások megosztottak. Logikus - gondolnánk, de nagyon sokszor nem ez a legjobb megoldás. A BitTorrent forradalom

Bram Cohen

2001-ben egy fiatal programozó, Bram Cohen valószínűleg minden idők egyik leghülyébb programján dolgozott egy cég számára. A lényege az volt, hogy úgy titkosítanak adatokat, hogy kis részekre darabolják, majd azokat szétszórják mindenfelé az interneten. Ez persze teljes bukás lett, őt azonban egy kulcsszó nem hagyott nyugodni: "feldarabol". A következő éven Bram kiadta programját a Bittorrent-et amivel tudtán (és szándékán) kívül új korszakot nyitott a fájlmegosztásban.

A BitTorrent célja eredetileg a szerverek tehermentesítése volt. A probléma adott: van egy adatszerver, amiről túl sokan akarnak sokmindent letölteni. A szerver ilyenkor lelassul, esetleg össze is omlik. Felvetődött a kérdés: Miért mindenki a szerverről tölt, amikor az adat egy része a többi letöltőnek is megvan? Tehát feldaraboljuk a letöltendő adatokat kis részegységekre (darabok - "piece") és ezeket mindenki véletlenszerű sorrendben letöltheti, de nem csak a központi gépről, hanem a többi letöltőtől is, akiknek már megvan az a darab, így minél többen használják azt, annál kevésbé terhelődik a szerver.

Ez a gyakorlatban persze nem ilyen egyszerű és mivel fájlmegosztás terén napjaink legjelentősebb alkalmazásáról van szó, kicsit részletesebben leírom a működését. Bram először különválasztotta a szervert két egységre. Kell ugyanis egy szerver ("Seeder"), ami tárolja a teljes adatot és megosztja azt a többiekkel. Emellett szükség van egy speciális szerveralkalmazásra ("tracker") ami felügyeli a folyamatokat. Fő szerepe a klienslista megosztása, de több más funkciót is ellát. Kell még egy kisebb adatmennyiség ("torrent" fájl) a letöltés megkezdéséhez, ami tartalmazza a tracker elérési címét, a letöltendő fájlokat - ugyanis itt nem kell egyenként letöltenünk a fájlokat - és a darabok azonosításához szükséges adatokat. Ezt egy honlapon közzé lehet tenni. A program továbbá képes szabályozni, hogy a letöltés sebessége viszonylag arányos legyen a feltöltésével, így ne lehessen "élősködni" a többieken.


A fájlmegosztók persze hamar felfedezték maguknak, mivel egy kis ügyeskedéssel nagyszerűen használható nagyobb adatok megosztására. A program ugyan elütött minden eddigi alkalmazástól, de volt egy tulajdonsága, ami mindenért kárpótolt: NAGYON gyors. A letöltés sebességét tekintve sokszor nagyságrendekkel gyorsabb, mint a többi alkalmazás, tulajdonképpen már a sávszélesség kihasználásának elvi határait feszegeti.

Persze először kicsit ügyeskedtek a felhasználók, de aztán - nyílt forráskódúságának köszönhetően - jöttek újabb verziók, amik már egyre alkalmasabbak voltak fájlmegosztásra, pontosabban annak újszerűbb megfelelőjére, amit célszerűbb egyszerűen letöltésnek nevezni, hiszen a program ettől eltekintve semmilyen más, már megszokott funkcióval nem rendelkezett. Az elgondolás sikere főként annak köszönhető, hogy a fájlmegosztók forgalmának kb. 90%-át a fájlok 5-10%-a adja. A többi tulajdonképpen felesleges adat, ami csak viszonylag kevés embert érdekel. Az alapelv tehát egyszerű: Ha az "A" fájl érdekel, akkor miért legyek egy hálózatban azokkal, akiket a "B"? Ily módon az eddig megszokott globális hálózatokkal ellentétben - ahol minden felhasználó egy nagy egység része - itt minden letöltendő adat mellé egy külön un. mikrohálózat áll össze.


A fájlmegosztáshoz a gyakorlatban az eredeti elgondoláshoz képest a következő módon lett átalakítva a struktúra: vannak oldalak, ahonnan letölthetőek a torrent fájlok. Ezek sokfélék lehetnek, és ugyanaz a torrent több oldalon is előfordulhat. Ez persze azt is jelenti, hogy az elérhető fájlok száma jóval kisebb, mint más hálózatokban. (Összehasonlításképpen: az eDonkey2000 hálózatban kb. 500 millió különböző fájlról beszélhetünk, míg a BitTorrent esetében összesen kb. 50 ezerről.)

Van ezeken kívül több tracker. Egy tracker-höz akár egészen sok torrent is tartozhat, de minden torrentben benne van, hogy az éppen melyik tracker-höz tartozik. Az egyetlen lényegi változtatás az eredeti elképzeléshez képest az, hogy a seeder elvesztette eredeti kiemelt szerepét. Az új elgondolás szerint már nem egy külön speciális program egy központi szerveren. Amint valaki befejezte a letöltést (azaz rendelkezik mindegyik darabbal) automatikusan seeder-ré válik. Ennek ellenére a fogalom még mindig használatban van, de a gyakorlatban arra a kliensre használják, aki szándékosan megosztja a fájlokat (például arra, aki először teszi közzé).

A Bittorrent struktúrája egy újabb lökést adott azoknak az elképzeléseknek, amelyek gyakorlati szinten összekapcsolták a fájlmegosztást a webes jelenléttel, hiszen mindenképp szükség van a használatához weboldalakra. A BitTorrent-hez kapcsolódó oldalakat összesen naponta több mint 2 millió ember látogatja. Ezt a számot figyelembe véve azt gondolnánk, hogy a hálózat nem annyira jelentős, valójában azonban nagyobb adatforgalmat bonyolít le, mint a többi fájlmegosztó rendszer együttvéve, az internet teljes adatforgalmának több mint harmadát az ezt használó programok hozzák létre.

Azonban a fix webes tartalmakkal való szoros összekapcsolódás egyben hátránya is az ilyen hálózatoknak, hiszen ha valamilyen ok folytán a kiszolgáló egységek leállnak, az egész rendszer jelentősen sérül. Ez történt múlt decemberben, amikor a négy legjelentősebb Bittorrent-tel foglalkozó oldal közül három jogi okokból leállt a negyedik pedig a jelentősen megnövekedett forgalom miatt egyszerűen összeomlott. Emellett több jelentős tracker is kiesett, ami miatt sok, már elkezdett letöltés megszakadt.

Több elképzelés is született ennek a problémának a kiküszöbölésére. A legegyszerűbb, hogy egy torrent fájl több trackerre is hivatkozik, így ha az egyik leáll, a kliensek a soron következőt használva folytathatják a letöltést. Ez mára bevett szabvány.

Ezeknél összetettebb és távolabbra tekintőbb az az elgondolás, amely a legjelentősebb "torrentes" oldal (suprnova.org) fejlesztőinek nevéhez fűződik. Az eXeem néven bejelentett kliens tulajdonképpen egy olyan fájlletöltő alkalmazás, amely megpróbálja egyesíteni a globális és a mikrohálózatok előnyeit. Tehát létezik egy globális hálózat, amely tárolja a torrent fájlokat. Ez kereshető, sőt több érdekes, a BitTorrent webes előéletéből örökölt tulajdonsága is van. Ebből le lehet tölteni a torrent fájlt, illetve az itt nyilvánosan elérhető adatok alapján csatlakozni tud a program a letöltés köré felépült mikrohálózathoz. A tracker mint különálló egység ugyanis megszűnik. Annak a szerepét most az egyes letöltő kliensek veszik át, azaz mindegyik kliens tudja több - ugyanazt letöltő - másik kliens címét és ezt kérésre megosztja az újonnan csatlakozókkal. A program végleges változatát nagy várakozás övezi, megjelenése a közeljövőben várható.

A jövő

Ezzel elérkeztünk napjainkhoz. Nehéz lenne megmondani, hogy az ilyen jellegű fejlesztések terén mit tartogat a jövő. Sok hasznos funkció még nem forrott ki igazán, lehet például, hogy a jövő programjai lehetőséget nyújtanak majd az egyes fájlok kézi osztályozására. Jelentős fejlődésen mehetnek még át a csoport alapú programok, ahol a mikrohálózat nem az egyes adat, hanem az egyes személyek köré épül fel.

Azonban a legfontosabb tényező nem kapcsolódik közvetlenül a programok fejlesztéséhez, ugyanis semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül az internetelérések egyre növekvő sebessége. Ezzel megjelenhetnek egyedi, új típusú tartalmak és szolgáltatások, amik kihasználják a gyors adatátvitel nyújtotta előnyöket, de az hogy ezek pontosan mik lesznek, az a fejlesztőkön és főként a felhasználók igényein múlik.