Berta Sándor

Elektronikus tintát használ a Sony új készüléke

A Sony elektronikus könyvolvasója az első olyan termék, amely támogatja a nemrég kifejlesztett elektronikus tintát. Bármilyen szögből olvasható, és napfényben vagy félhomályban is éles képet ad.

A Sony Librié EBR-1000EP nevű E-Book-Reader a világ első berendezése, amely már fel tudja használni az E Ink és a Philips Electronics által kifejlesztett elektronikus tintát. Az e-tinta koncepciója az E-Ink-től, azt kijelezni képes képernyő pedig a Philips Electronics-tól származik. A Librié-1000EP által használt Philips "Electronic Paper Display" reflektív-technikával dolgozik, ami azt jelenti, hogy mind napfényben, mind félhomályban képes megjeleníteni az adatokat. Ráadásul bármilyen szögből nézhetjük a kijelzőt, éppen úgy, ahogy tesszük azt egy hagyományos papírlappal is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyításhoz

A kijelző a fekete szöveget fehér alapon mutatja, hogy ezzel is azt az érzetet keltse, mintha csak egy normális, hétköznapi papírlapot olvasnánk. A képernyő felbontása 800x600 képpont, ez egy hagyományos újság felbontásának felel meg. Az elektronikus tinta pedig abban segít, hogy a megjelenített szövegek a hétköznapi papírlaphoz nagyon hasonlító kontrasztviszonyok között jelenhessenek meg.

Az Electronic Paper Display számára az oldalak megmutatásához nincs szüksége áramra, csak akkor, ha a kijelzőn lévő kép megváltozik. A Sony szerint az új modell négy AAA-elemmel (csere nélkül) több, mint 10 ezer oldalt tud megjeleníteni. Az E-Book-Reader 10 MB-os memóriával is rendelkezik, ahol 20 különböző, egyenként akár 250 oldalas könyvet is elhelyezhetünk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyításhoz

A Librié EBR-1000EP-ben a gyártó szerint akár 500 különböző méretű könyvet is eltárolhatunk. A készüléket elláthatjuk egy Sony Memory Stick memóriakártya-olvasóval is, így pedig gyakorlatilag végtelen tárolókapacitású lehet a berendezés. Ráadásul közvetlenül az internetről is letölthetünk rá az elektronikus könyveket vagy elektronikus képregényeket. A készülék mérete 19 x 12,6 x 1,3 cm, a tömege pedig a négy elem nélkül 190 gramm. A Sony Librié EBR-1000EP először Japánban lesz kapható, méghozzá idén áprilistól, árat a japán vállalat egyelőre még nem közölt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #27
    egyszerüen nemértem hogy mért pampogtok itt a 800x600 miatt - nézzétek meg a képeken, még a japán jelek, meg a rajzok is tökéletesen élvezhetők, ennél jobb egyszerüen nem kell (illetve biztos lesz, majd később, a következő fokozatnál)
  • Pepito #19
    Nem értem, miért a könyvröl beszélnek a gyártók.

    Én azt szereném, ha a napi sajtó, - akár előfizetéses alapon is - éjszaka töltődjön le. Aztán egész nap azt olvasgatnám, akár a vécén ülve is, ugye.

    Ha bluetooth-szal lenne felszerelve, egymás között kicserelgethetnénk a napi sajtót a buszon zötyögve, az irodában.

    stb.

    A KÖNYV az KÖNYV. Ezen nem kellene változtatni. Ha a marketingben a könyv helyettesítésére helyezik a hangsúlyt, megbuknak.
  • Tikal #18
    papir készithető kenderbol is, sokkal gazdaságosabb.... ugyanannyi termőföldön sokkal több kender termeszthető mint fa :)
  • TeszteloPontHu #14
    "A képernyő felbontása 800x600 képpont, ez egy hagyományos újság felbontásának felel meg."

    Bocs, de ez elég nagy baromság. Ahogy elnézem, a kijelző kb. 10x15 cm lehet, azaz egy cm-re kb. 60 képpont jut. Ez 150 dpi felbontás. Az újság felbontása minimum 300 dpi, de sok esetben ennél jóval több.
    (A 150 dpi kb. a fax felbontása...)
  • Tikal #13
    philips rulez

    és talán tényleg lemegy a könyvek ára, épp most néztem ki magamnak egy könyvet, sőt kettőt, de a 2 egyutt 20.000Ft, pedig nem lexikonok, és nem is vastag könyvek, szoval ez elképesztő...
  • Kain #12
    Hm, szagkártyát is kéne belerakni, és akkor a papír illata is érződne :)
  • aDannyBoy #10
    Jah és teljesen romokban heversz majd ha véletlenül elhagytad :)

    Bár ha lesz benne WiFi, akkor nem is azon tárolod majd, hanem egy saját szerveren és bárhol vagy egy könyvtár lesz a kezedben :)

  • Laslow #9
    Na, remélem ez az eszköz elég olcsó lesz, és robbanásszerűen elterjed. Igen hasznos tud majd lenni. Legyen benne Internet-elérési lehetőség is (vezeték nélküli), és akkor a buszon ülve csak lekéred az aznapi Blikket, vagy Garfieldot, vagy bármit, és olvashatod. Na meg az összes jegyzeted, kedvenc (esetleg még nem is olvasott) könyveid, és minden ilyesmi ott lehet veled, bárhol is legyél. Azt hiszem rá tudnék szokni, hogy ilyenről olvassak könyvet, nem oldstyle könyvből. 10 év múlva kiderül.
  • Cat #8
    jah, ez nem mai gyerek, lásd alul a kapcsolódó híreket:
    Elektronikus tinta a jövő kijelzőiben (2001. március 6.)
    http://www.sg.hu/cikk.php?cid=14903
  • shim #7
    az e-inkről 96ban láttam egy filmet. milyen gyorsan tudnak betörni a találmányok a piacra, szánalmas :(