Hunter
Közeledik az e-papír ideje

Az utóbbi néhány évtizedben a technológiai világ azonban az elektronikus papír és tinta kialakításán dolgozik. Két amerikai vállalat is úgy tűnik, megbirkózik a feladattal. A Gyricon Media és az E-ink Corporation hasonló kapszulákat fejlesztett ki, melyek sötét oldattal vannak feltöltve, megtűzdelve fehér részecskékkel.Az elképzelés szerint elektromos töltés alkalmazásakor a részecskék a kapszula egyik oldaláról a másikra vándorolnak, ezáltal alkotva fekete vagy fehér foltot.

A technológia első kereskedelmi alkalmazása már fejlesztés alatt áll, vezeték nélküli kapcsolatú, elektronikus táblák formájában. A táblák üzeneteit egyenként vagy egyszerre lehetne cserélni távvezérléssel, akár egyetlen gombnyomással. "Ez csupán a kezdet," - mondta a Xerox vezető tudósa, John Seely Brown. "Gondolkozhatunk akár egy könyvben is, mivel a lapok hátára lehet elektronikát csatlakoztatni, ezáltal ez is egyfajta képernyővé válhat. Ebből az anyagból pedig egy egész könyvet fel lehet építeni". A kiadói világ azonban elég határozatlan az e-papírral kapcsolatban. Még azok a kiadók is, akik a hi-tech világ e-book vonala felé mozdultak, mérlegelik az e-papír használatát. "Minden egyes fejlesztéssel óvatosan kell bánnunk. Nem hiszem, hogy fejest kellene ugranunk," - tette hozzá Jeremy Ettinghausen, a Penguin e-book szerkesztője.

"Az e-tinta nyilvánvalóan rendkívül izgalmas dolognak tűnik. Az emberek egyik legfőbb kritikája az e-bookról, hogy nem szeretnek a monitorról olvasgatni, így el tudom képzelni, hogy egy olyan eszköz, ami pont úgy néz ki és viselkedik, mint a papír rendkívül sikeres lenne. Meg kell azonban várnunk a piac és a technológia reakcióit egy ilyen eszköz széleskörű elterjesztése előtt". Természetesen ennek a találmánynak a sikere is a kulcsalkalmazástól fog nagymértékben függni. És hogy mire is lesz használható az e-papír? Átveszi az újságok, magazinok és könyvek helyét vagy a bolti és ezekhez hasonló táblákat váltja fel? Amíg ezek a kérdések megválaszolásra nem kerülnek, nem is tudjuk igazán megítélni ezt az eszközt.