Franczy

Elítélték a DrinkOrDie-nak dolgozó Symantec alkalmazottat

Az amerikai szövetségi bíróság a napokban közel hároméves börtönbüntetésre ítélte azt a korábban különböző biztonsági szoftverek fejlesztésével foglalkozó mérnököt, aki a közelmúltban számos technológiai megoldás lényegét elárulta a számítógépes alvilág egyik jeles csoportosulásának, a DrinkOrDie-nak. Barry Ericksont, az oregoni származású harmincöt esztendős szakembert a virginiai bíróság bűnösnek találta bizonyos szerzői jogok összeesküvéses módon történő megsértését illetően, így Ericksonnak a napokban meg kell kezdenie harminchárom hónapos börtönbüntetését, szabadulását követően pedig két évig folyamatos megfigyelésre kell számítania.

A bíróság ítéletében kimondta, hogy a korábban a különböző antivírus és számítógépes biztonsági szoftverek fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó Symantec cég alkalmazásában álló Barry Erickson a Symantec által fejlesztett technológiai megoldások lényegét elárulta a DrinkOrDie csapat jeles képviselői számára, sőt idővel maga Erickson is a csoportosulás tagjává vált. A bíróság szerint az Erickson által a DrinkOrDie számára biztosított technológiai leírások rendkívül fontos szerepet játszottak abban, hogy a szoftverkalózkodással foglalkozó csapat eltávolítsa az amúgy szerzői jogok által védett szoftverek másolásvédelmi rendszereit, vagyis Ericksonnak áttételesen nagy része volt abban, hogy a különböző illegálisan feltört és lemásolt szoftverek a interneten villámgyors terjedésnek induljanak.

"Az Erickson ellen lefolytatott bűnvádi eljárás és az Ericksonra kiszabott relatíve hosszú börtönbüntetés egyértelműen annak a bizonyítéka, hogy az amerikai hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szerzői jogok védelmét a kibervilágban is biztosítani lehessen. Elmondhatom, hogy Erickson ügyének lezárásával egy lépéssel közelebb kerültünk a biztonságos és jogtiszta internet felé" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Paul J. McNulty ügyész.

Az üggyel kapcsolatban egyébként Ericksonon kívül több más DrinkOrDie tag is a bíróság látókörébe került, mely tagok bűnvádi eljárása várhatóan a közeljövőben fog megkezdődni. Várakozások szerint egyébként a DrinkOrDie lefülelt tagjai egytől egyig hosszas börtönbüntetésekre számíthatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JZO #5
    ugyan
  • JTBM #4
    Legkönnyebben mindig a belső emberekkel lehet feltörni a védelmeket.
  • TheZsenyka #3
    Beleszámít az előzetes is.
  • CybearBoy #2
    Abban a három évbe benne van szerintem az az idő is, amit majd feltételes szabadlábon fog eltölteni, szigorú felügyelet mellet. Ez is benne volt a cikkben, ha jól olvastam.
  • Turmoil #1
    "a napokban közel hároméves börtönbüntetésre ítélte " majd "meg kell kezdenie harminchárom napos börtönbüntetését":)