Franczy

TV-sztár lesz Mitnickből és Gatesből?


Kevin Mitnick
A világ egyik legnagyobb tudású hackere, valamint a világ legtöbbször feltört operációs rendszereinek, és szoftvereinek szellemi atyja egyaránt feltűnik majd az amerikai televíziókban a közeljövőben sugározandó TV-sorozatok epizódjaiban. Aki esetleg ezen rövid bevezetőből még nem tudná, hogy pontosan kikről van szó, azoknak elmondom, hogy az említett hacker a híres, hírhedt Kevin Mitnick, a szoftverguru pedig nem más mint a Microsoft elnöke és egyben a világ leggazdagabb embere, Bill Gates.

Kevin Mitnick az amerikai ABC televízió egyik legnézettebb műsorában, az Alias című thrillerben tűnik majd fel a közeljövőben, mégpedig mint egy a CIA-nek dolgozó számítógépes szakember, Bill Gates pedig a konkurens NBC televízió korábban Emmy-díjat is elnyert Frasier című sorozat egyik novemberi epizódjában tűnik majd fel. Mitnick a filmben a CIA ügynökeként betör a rosszfiúk SD-6 nevet viselő csoportjának a számítógépes hálózatába, Gates azonban nem mást, mint saját magát alakítja majd a Frasier sorozatban.


Bill Gates
Mitnick, és J. J. Abrams, az Alias producere egyaránt rendkívül viccesnek tartja, hogy a börtönviselt Mitnick a sorozatban a jó ügy érdekében tör be a gonoszok hálózatába, és hogy a CIA-nek dolgozik. Aki esetleg nem tudná, Mitnick a közelmúltban öt évet töltött börtönben, mert a bíróság bűnösnek találta különböző cégek számítógépes hálózataiba történt betörések ügyeiben. Mitnick a mai napig tagadja az ellene felhozott vádak nagy részét, persze azt sem állítja, hogy teljesen bűntelen lenne.

Évek óta folyamatosan követem Kevin történetét, mely történetet rendkívül érdekesnek és izgalmasnak találok. Ő annyi mindenen ment keresztül, hogy nekem egy kicsit a hős szerepében tetszeleg. Éppen ezért már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy mi lenne, ha Kevint szerepeltetném egy televíziós sorozatban" - nyilatkozta Abrams.

Bill Gates szerepe szerint egy rádiós műsorba bejövő telefonhívásokra válaszolgat, és folyamatosan dicséri a Microsoft szoftvereit, ami mind a betelefonálókat, mind a műsor készítőit idegesíti. Gatestől egyébként a Windows XP manhattani bemutatásakor megkérdezték, hogy megnézi-e majd Mitnick alakítását az Aliasban, mire ő azt válaszolta, hogy még nem tudja, de lehet, hogy megnézi, majd visszakérdezett, hogy Mitnick vajon nézi-e az ő tévés szereplését?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szepi #29
    Ilyenkor hol van egy moderator?
  • MZ/X #18
    Egesz pontosan csak 2 nagyobb ceg van nala, legalabbis ami az erteket illeti.
  • sanya_ #16
    Billi unatkozik. Long_Gun: hol fejlesztették ki az egeret(kit foglaljunk imáinkba)?
  • GulaSoft #15
    Azért az nem hiszem, hogy a forgatókönyv szerint fog lezajlani a Gates-es jelenet, és bene fogják hagyni, hogy már mindenkinek tele van a faxa a microfos marketingből. Majd a gecike alakít valamit, utánna megveszi kilóra a tv társaságot, a jelenet vége ezek után úgy alakul, hogy megy a gecike a tengerhez, az szétválik előtte, és az emberek üdvözült arcal mennek a Bill által megálmodott microsoft világba.
  • CSOCSO #13
    ez a hir urva régi bár ugy tudtam hogy FBI os lesz no de midnegy a szép az lesz hogy még egy jo ideig nem ülhet gép elé szal valéami műanyag gép elé fogják ültetni:) de a hir már régi....
  • I.C.ram #11
    latom sokan lattak az HBO altal leadott filmet :))))))))))))))))))))) LOL :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
  • item #9
    hehe... "Bill Gates szerepe szerint egy rádiós műsorba bejövő telefonhívásokra válaszolgat, és folyamatosan dicséri a Microsoft szoftvereit"
    csak nehogy megzavarják ,mert akkor lehet hogy elfelejti hogy hol tartott ! ..
  • Bekomman #7
    Már látom amikor a tévémaci helyett Bill Gates tisztálkodását láthatjuk.
  • I.C.ram #2
    remelem Mo-n is adjak majd :)) toroljek ki a kocsog fasszopo latin veru kocsog brazilok meg mexikoi szar kocsog szappanoperakat
  • I.C.ram #1
    HEHE KURVA JO :)))