Gyurkity Péter

Stabilizálódik a laptopok piaca

Az Intel részesedése tovább csökken, eközben pedig gyorsan jön fel az ARM.

A pandémia fokozatos lecsengése kifejezetten negatív hatással volt a személyi számítógépek, azon belül is a laptopok kategóriájára, az eladások ugyanis a kereslet visszaesése miatt csökkentek. Egy friss előrejelzés szerint az idei nagy esést jövőre stabilizálódás követi majd, viszont az erőviszonyok eközben átalakulnak.

Nemrég számoltunk be arról, hogy az ARM szövetségre lépne a Samsunggal, ezzel egy időben azonban az is kiderült, hogy a Qualcomm az Intel kihívójává válna. Ezek nem véletlen lépések, a laptopok piacán ugyanis a friss számok alapján az ARM gyorsan növeli részesedését, miközben az Intel tovább veszít előnyéből. A területet hagyományosan ez utóbbi cég uralja, azonban míg saját szeletük 2016-ban elérte a 82 százalékot, idén már csak 63,5 százalékon állnak, miközben az AMD 17,8-ról jött fel egészen 36,4 százalékra, legalábbis az x86-alapú megoldások szegmensében. Eközben az ARM fejlesztéseire épülő megoldások gyors ütemben terjednek, ami többek között az Apple lépéseinek köszönhető.

Az almás cég eredetileg még 2020-ban mutatta be első ilyen típusait, akkor pedig azt is közölték, hogy több millió ARM-alapú MacBook futhat be. Akkor még a laptopok piacán belül alig 1,4 százalékot értek el ezek a megoldások, jövőre azonban már csaknem 14 százalékon állhat meg a mutató, ami azt jelzi, hogy ezen MacBook-típusok mellett a Qualcomm Windows-on-Arm Snapdragon chipjei, valamint a Google Chromebook-megoldásai is szép ütemben terjeszkednek majd. Eközben a teljes piac, amely idén csaknem 23 százalékkal esett vissza (190 milliós példányszámot generálva), jövőre viszonylag stabil maradhat, durván 200 millió darabbal.

A Qualcomm Nuvia-chipjei csak egy évre rá futnak majd be, ezek újabb lökést adhatnak majd az ARM szeletének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #5
    A 2000-es évek elején az Intel is csapatta a RISC-et (Itanium vonal) de kikukázták, mert a CISC sokkal nagyobb teljesítményre volt képes, a fogyasztás/melegedés sokadlagos szempont volt csak. Az okostelefon/Palm pedig csak egy nagyon szűk réteg zsebében volt akkoriban. Mindenki az aktív hűtésű procikban gondolkodott, nem volt szempont a passzív hűtésű eszközökre való fejlesztés.

    Az Apple M1 megjelelenéséig nem sok ember gondolta, hogy a RISC architektúra jobbat fog nyújtani teljesítményben is. Persze kellett az is hozzá, hogy az Intel 10-15 évig a babérjain üldögéljen.
  • nlght #4
    segítek: ARM -> Macbook
  • wraithLord #3
    Ez szerintem nyilvánvaló, hogy 40 évvel ezelőtt a CISC nem azért terjedt el a RISC "kárára", mert jobb. Mára már nem ennyire egyszerű besorolni őket ezekbe a "kategóriákba", de onnan indult az egész.
  • Sir Cryalot #2
    Hangtalan ARM vs. ventillátor-hegyek, ezek még szerverteremből is kiszorítják magukat.


    https://en.wikipedia.org/wiki/Overengineering

    ezt a bejegyzést PC halálának is hívhatnák.
  • wraithLord #1
    "A területet hagyományosan ez utóbbi cég uralja, azonban míg saját szeletük 2016-ban elérte a 82 százalékot, idén már csak 63,5 százalékon állnak, miközben az AMD 17,8-ról jött fel egészen 36,4 százalékra, legalábbis az x86-alapú megoldások szegmensében."

    De ha az a maradék 0.1% nem az ARM, akkor az hova tűnt? :D És akkor nem az ARM alapot használó gyártók nyomják lejjebb őket, hanem az AMD. Bár, ha az a 0.1% mégiscsak ARM, akkor már van mitől félniük.