Gyurkity Péter

Folytatja a PS4 gyártását a Sony

Erre ugyanis szükség van a készlethiány miatt, így a korosodó típus idén is velünk marad.

Még tavaly augusztusban számoltunk be arról, hogy a vadonatúj PlayStation 5 már 10 milliónál tart, nemrég pedig megtudtuk, hogy a konzol új színekben lesz elérhető. Eközben a Sony módosította eredeti terveit, így a közvetlen előd gyártásával még nem állnak le.

A Bloomberg hírügynökség számolt be a napokban a cég megerősítéséről, amely a PS4 folytatódó gyártására vonatkozott. Ebből megtudjuk, hogy bár eredetileg a tavalyi év végén álltak volna le a PlayStation 4 sorozatgyártásával, ez viszont a készlethiány folytatódása, valamint a PS5 nehézkes beszerezhetősége miatt elhamarkodottnak bizonyult, így most változtattak a menetrenden. A nemrég meghozott döntés értelmében idén is folytatódik a PS4 sorozatgyártása, ennek köszönhetően 2022-ben további 1 millió példányt dobnak piacra ebből a konzolból, ami mindenképpen logikus lépésnek tűnik, hiszen az olcsóbb alkatrészek miatt ez kevésbé ütközik majd akadályokba.

A japán gyártó a maga részéről kiemelte, hogy a PS4 minden idők egyik legjobban fogyó konzolja (bár arról tavaly mi is írtunk, hogy az utód példányai kétszer olyan gyors ütemben találtak gazdára), az eltérő generációk közötti átjárás pedig mindig is jelen volt ezen a területen, így a gyártás leállításának elhalasztása mindenképpen kedvező lépés lesz számukra. Ez a lépés a partnerekkel folytatott tárgyalások során is komoly indokként jöhet számba, nem beszélve arról, hogy a friss változat megvásárlása, egy-egy darab beszerzése továbbra is meglehetősen nehéz, amennyiben nem vagyunk hajlandók megfizetni az árskalpolók által megkövetelt, jóval magasabb árakat, így a vásárlók számára is jobb feltételeket biztosíthatnak.

Meglátjuk, hogyan alakul majd a készlethiány, illetve hogy a Sony ismét a terv módosítása mellett dönt-e az idei évben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Elég fura hogy tavaly akartak leállni a ps4el, mikor a ps2t még 2010 után is gyártották, a ps3mat is 2017ig.