Gyurkity Péter

100 játékkal jön a PSVR 2

A korábban ígértnél jóval több alkotás lesz elérhető a közelgő megjelenés pillanatában.

A PlayStation VR 2 már több alkalommal szerepelt híreinkben, a terület iránt érdeklődők pedig jól tudják, hogy már nagyon közel állunk a tulajdonképpeni piaci megjelenéshez. Az év legelején számoltunk be arról, hogy kereken 30 játékkal jön a fejlesztés, a jelek szerint azonban ezt a számot időközben sikerült alaposan meghaladni.

A Sony a napokban egy jóval részletesebb hivatalos FAQ-oldalt tett elérhetővé a nagyközönség számára, amelyen számos fontos részletet felsorolnak. Megtaláljuk itt a specifikáció részleteit, ezeket ráadásul gyorsan összevethetjük az eredeti változat jellemzőivel, de talán ennél is fontosabb, hogy a bejegyzés alapján már több mint 100 játék támogatja a platformot, vagyis a kínálattal egyáltalán nem lesznek gondjaink. Megjegyzendő, hogy ezen alkotások legnagyobb része kizárólag digitális formában lesz elérhető, alig néhány kapja majd meg saját fizikai formátumú változatát, ez viszont manapság már kevésbé számít fontos kitételnek.

A felsorolásban megemlítik, hogy az első kipróbáláshoz mindenképpen szükség lesz egy megfelelő televízióra, ezt követően azonban utóbbi készüléket már elhagyhatjuk, vagyis szabadabb kezet kapunk a felhasználás terén. Az még nem teljesen világos, hogy miként alakul a példányszám, amíg ugyanis egy héttel korábban a Bloomberg arról adott hírt, hogy ezt gyakorlatilag megfelezték, ezzel pedig mindössze 1 millió darab készül majd el a megjelenés idejére, a Sony ezt nem sokkal később tagadta, kiemelve, hogy komoly érdeklődést tapasztalnak a potenciális vásárlók oldalán.

A megjelenés február 22-én esedékes, a hivatalos ár 550 dollár lesz. Az első körben nagyjából 30 cím lesz elérhető, ezek között olyan nevek bukkannak fel, mint a Gran Turismo 7, a Horizon Call of the Mountain, vagy a Resident Evil Village.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #1
    Jaja, az első kipróbálásra veszek egy megfelelő TV-t, majd mehet a kukába, mert már nem kell. ;)