Gyurkity Péter

Új éjjellátót kapnak az amerikai katonák

Ezen már nem a megszokott zöld árnyalatokat látjuk, a cél a jobb távolság-érzékelés.

A fegyveres erők számos országban gyors ütemben igyekeznek új technológiákkal, valamint friss eszközökkel tartani a lépést a globális versenyben, ezen a területen természetesen az amerikai és a kínai fél vezeti a mezőnyt. Előbbi most az éjjellátókat is megújítaná, mégpedig egy most bemutatott megoldással.

Az amerikai hadsereg eredetileg még tavaly ősszel kezdte meg az új éjjellátók részletes tesztjét, akkor a Kansas területén lévő Fort Riley, pontosabban az ott állomásozó egységek kapták meg az Enhanced Night Vision Goggles - Binocular (ENVG-B) névre keresztelt fejlesztést. A napokban a CBS már rövidebb videóban illusztrálta az új eszköz által biztosított előrelépést, most pedig a 17. tábori tüzérezred Facebook-oldalán bukkant fel egy további felvétel, amelyet ugyan azóta el is távolítottak (esetleg nem publikussá tették azt), ez viszont nem akadályozta meg a szemfüles érdeklődőket abban, hogy gyorsan lementsék, valamint kielemezzék azt. A pontos technikai részleteket persze nem osztják meg velünk, a videók révén viszont több érdekességet is felfedezhetünk ezekkel kapcsolatban.

A leginkább szembetűnő változás a megszokott zöld árnyalatok eltűnése, ezeket ugyanis fehér vonalak váltják fel, amelyek az illetékesek szerint lehetővé teszik a katonák számára a távolság és a mélység jobb érzékelését, ez pedig komoly gyakorlati előnyöket jelent majd a harctéren. Az új éjjellátókat ráadásul integrálhatjuk (kombinálhatjuk) majd a különböző, jelenleg is használt fegyverek célzórendszereivel, ami nyilván szintén jelentős előnyökkel kecsegtet az éjszakai összecsapásokban, ezt pedig érthető módon igyekeztek részleteiben is letesztelni a Washington állambeli Yakima Training Center területén végrehajtott gyakorlatok során. Ezekben a 155 mm-es M777-tarackokat alkalmazták, mégpedig a fent említett ezred egyik zászlóaljának katonái.

A videókban látható végeredmény kissé emlékeztet a Tron-mozikban látott effektekre, meglátjuk, ezen kütyüket mikor teszik majd odaát szélesebb körben elérhetővé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #12
    AR meg max erre jó. <-- meg hülyebiztos IFF
  • Sir Cryalot #11
    Azért van ez, mert a VR-jük szar, AR meg max erre jó.

    "Raadasul a kontur vastagsaga megegyezik a sztereo diszparitassal, tehat korulbelul aranyos a targy tavolsagaval."

    ráadásul ha megnézed a hololens2 valós felbontását nem azt amivel reklámozzák abból kiderül hogy az nem is nagyon tud vékonyítgatni
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.06.13. 19:58:06
  • Sir Cryalot #10
    "Raadasul a kontur vastagsaga megegyezik a sztereo diszparitassal, tehat korulbelul aranyos a targy tavolsagaval. "

    ami 10méter fölött elhanyagolható valóságban, nem abból mondod meg, meg nem kontúrból hanem parallaxisból meg arányokból -


    játszottam borderlandst háromdé szemüvegen, szar volt a keret, kartonpapírkivágásra hasonlít, pont a sztereo jóságát veszi el ha nincsenek élek
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.06.13. 19:42:11
  • kvp #9
    Raadasul a kontur vastagsaga megegyezik a sztereo diszparitassal, tehat korulbelul aranyos a targy tavolsagaval. A kiemeles adatforrasat a generalt depth map adja. Egyebkent at lehetne kapcsolni a kiemelo szoftvert akar mozgaserzekelesre is.

    A keszulek formaja eleg aramvonalas, kb. egy sima ketlencses kisebb katonai tavcso merete es formaja (bar 3 lencsevel). Az ormotlan rogzites az ami annyira esetlenne teszi, de az nem resze a keszuleknek, hanem a jelenleg szabvanyos regi fajta ejjelato es fejlampa allvany. A lecsatolt, kezbefogott keszulek egesz ergonomikus.

    https://www.l3harris.com/all-capabilities/enhanced-night-vision-goggle-binocular-envg-b
  • Tetsuo #8
    Így a vonalrajzolt hőkontraszt miatt mindig elkülönül a karakter a háttértől, ami jellegtelen - vagyis könnyebben látszik, mi a mélysége - szerintem.

    kvp
    Szerintem Frekvency arra gondolt, hogy nincs beburkolva áramvonalasan, hogy strapabíróbb, könnyentisztíthatóbb legyen.
  • Sir Cryalot #7
    Jó nagy paradoxon hogy mélységérzékelésre mennek rá közben keretet húznak mindenre. De persze ez ilyen troll lehet hogy hülyék fejlesszenek csak ilyet , meg higyjél ufókban :DD
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.06.11. 10:03:25
  • kvp #6
    Ahhoz kepest, hogy mennyi szenzort kellett belezsufolni egesz pici lett. Jelenleg meg mindig nem lehet ennel kisebb meretben megoldani. Ket egyenes ejjel lato rendszer (tavcsovel), 3 kamera, 2 tobbszinu szeles latoszogu AR kijelzo es az elektronika ment bele. Plusz a felfogatas nelkul sima kezben foghato ejjelato tavcsonek is jo.
  • Tetsuo #5
    Mi lenne a lényeg? Hogy mennyire menő a cucc egy akciófilmben?
  • Frekvency #4
    látom átjött a lényeg...
  • grobs #3
    Értelmes embert nem érdekli, hogy néz ki miközben lőnek rá.