Berta Sándor

Magán­személyeknek ingyenes a Microsoft Teams

A társaság ezzel a vetélytársai példáját követi.

Liat Ben-Zur, a Microsoft modern életért, keresésekért és eszközökért felelős alelnöke a blogbejegyzésében jelentette be, hogy a Microsoft Teams nevű szolgáltatása a jövőben a magánszemélyek számára is ingyenesen hozzáférhető. A platformot legfeljebb 300-an használhatják majd egy időben, ugyanakkor ezzel kapcsolatban a koronavírus-járvány után bevezetésre kerül egy maximum 100 felhasználó részvételét engedélyező korlátozás. Fontos viszont, hogy két ember egymással 24 órán át zavartalanul beszélgethet.

Az ajánlat eddig csak az üzleti ügyfeleknek volt elérhető, de most nyit a fogyasztók felé is. A korábban az üzleti ügyfelek számára elérhető funkciók a magánszemélyeknek is hozzáférhetők maradnak. Így például a szoftver segítségével a jövőben is lehetőség lesz arra, hogy valaki a családtagjaival vagy a barátaival szinkronizálja a naptárát vagy a különböző adatait. Emellett természetesen szintén elérhető marad a chatfunkció.

A változtatással a Microsoft tovább erősítheti a piacon meglévő és a tavalyi esztendőben a koronavírus-járvány miatt megerősített pozícióját. A felhasználók felé való nyitás egyúttal azt eredményezheti, hogy a lehetséges későbbi üzleti ügyfelek sokkal előbb kapcsolatba kerülhetnek a szolgáltatással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!