Gyurkity Péter

Búcsúzik a PS4 és PS5 filmkölcsönzője

A Sony a streaming előrenyomulása miatt döntött a vásárlások és kölcsönzések leállításáról.

Manapság a népszerű konzolok nem pusztán játékok futtatására alkalmasak, emellett számos egyéb tartalmat fogyaszthatunk a készülékeken, ezek között pedig a mozifilmek és televíziós alkotások is szerepelnek. Ez utóbbiak vásárlását és kölcsönzését szünteti most meg a Sony a két utolsó generáció esetében, legalábbis ami saját online boltját, annak kínálatát illeti.

A hivatalos blogban közzétett bejegyzés alapján a japán gyártó a házon belül elkészített felmérések és a piacon egyértelműen kirajzolódó trend alapján is azt látja, hogy a felhasználók túlnyomó része ma már egyre jobban az előfizetéses (vagy reklámokkal kiegészített, ezáltal pedig közvetlen módon költségekkel nem járó) streamingszolgáltatások felé fordul, emiatt pedig nincs igazán szükség a PlayStation Store kínálatában eddig elérhető tartalmak további értékesítésére. Ezen tartalmakat (mozi- és tévéfilmeket) eddig a PS4 és PS5 konzolok, illetve a különböző hordozható kütyük tulajdonosai játszhatták le, augusztus utolsó napjától kezdve viszont erre nem lesz lehetőség, mivel a cég egyszerűen eltávolítja az opciót az online tárházból.

A hozzáfűzött magyarázat szerint a korábban megvásárolt tartalmakat továbbra is megtekinthetjük majd az erre kiválasztott készülékeken, vagyis ezektől nem kell búcsút vennünk. További kölcsönzésre vagy vásárlásra azonban nem lesz lehetőségünk, ehhez viszont rögtön hozzáteszik, hogy a streaminget támogató appok megmaradnak, hiszen ez egybevág a fent is megemlített trenddel, annak irányával. Nyilván a lépést nem lehet óriási érvágásnak minősíteni, hiszen a vásárlók túlnyomó része nem emiatt döntött a konzolok beszerzése mellett, viszont mégis jelzésértékű, hogy egy eddig meglévő szolgáltatást egyszerűen eltávolítanak a kínálatból.

Egyesek kifejezetten pozitív fejleménynek minősítik a bejelentést, szerintük a játékokra kell koncentrálni a jövőben, a visszajelzések azonban vegyes képet mutatnak, sokan sajnálják a vállalat lépését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #1
    A streaming már önmagában is egy baromság! Töltsd le, nézd meg!