Berta Sándor

A PlayStation- és játékeladásoktól függ a Sony jövője

A japán óriáscég átvészelte a legnehezebb időszakot, de a vezetők továbbra sem dőlhetnek hátra.

Kazuo "Kaz" Hirai, a Sony vezérigazgatója egy befektetőkkel való találkozón világosan elmondta, hogy a vállalat jövője alapvetően a PlayStation- és a játékrészleg eredményességétől függ. A társaság az átszervezések után jobb helyzetben van és ez elsősorban a játékokból befolyt bevételeknek köszönhető. A menedzser ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a közeljövőben sem lazíthatnak, hanem ugyanolyan keményen kell tovább dolgozniuk.

A PlayStation- és a játékrészleg eddig is a Sony egyik legbiztosabb támasza volt. Az aktuális konzol a kezdetektől fantasztikus eladási számokat produkál és a számos exkluzív játék további nagyon komoly bevételről gondoskodott. A programok miatt pedig a PlayStation népszerűsége is töretlen. A vállalat a közeljövőben arra számít, hogy a játékpiac tovább fog növekedni, miközben a menedzsment szerint más területeken negatív hatások lesznek. Vagyis a jövőben a Sony kénytelen lesz még inkább ezen részlege eredményeire támaszkodni azért, hogy stabilizálni tudja a vállalkozás működését.

Kazuo Hirai februárban azt nyilatkozta, hogy a piaci részesedés helyett fontosabb a nyereség növelése és azt szeretné, ha a termékeik érzelmeket váltanának ki. Márciusban vált ismertté, hogy októberben érkezik a PlayStation VR virtuális valóság szemüveg, míg nemrég kiderült az is, hogy lesz új PlayStation.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #13
    A konzolok is csak azert nem tuntek meg el mert a pc gaming magasrol le van szarva.
    Sot a sokszor gagyi, szandekosan fossa tett pc valtozatok a konzolgyartok aknamunkaja, ez egyertelmu es nem is kepezi vita targyat. Minden fejlesztes pc-n keszul aztan specifikus optimalizacio utan forditjak konzolra (a pc valtozatnak jol kell futnia, hogy ne egy bugos kod forduljon konzolra). Azaz ha konzolon jo es pc-n szar az azt jelenti, hogy miutan kesz a jate,k a pc-s valtozat "meg van piszkalva".
    Ezt latjuk is a gane trehany modon beleokadot only pc effekteken.
    Lehet itt az optimalizacio szoval dobalozni mert divatos csak eppen a kreten "gamerek" 99%-anak halvany fingja sincs mi az.
    Aki ezt nem latja az elvakult konzolidiota, ostoba, vagy nem ert hozza....
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2016.07.10. 09:04:39
  • ugh #12
    Minden birodalom osszedol elobb vagy utobb.
  • ugh #11
    Rosszul tudod.
    A cd philips cucc.
    A sony a minidisc nevu halvaszuletett benasagot talalta ki ( magas tartomany nelkuli gagyi volt).
    Elt kb. semennyit.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2016.07.10. 08:46:43
  • cateran #10
    "Persze nyitott vagyok mindenre, de az árazás részemről nagyon nem mindegy..."

    Hat ha imadod a tularazott szarokat, az Apple csak rad var...(Sony minden, csak nem jo ar/ertek aranyu, tvknel meg plane nem...vagy mobiloknal...A vizallot mondjuk nem ertem, bar trendi (viz alatt mit akarnal csinalni az erintokepernyovel?)) de biztos jo dolog, olyasmi lehet, mint az ivelt tv..) Azaz pontosabban nem rosszak a termekeik, csak van kozel annyira jo, sokkal olcsobban (neha jobb, olcsobban...)
    Pedig a 90-es evekben nagy Sony fan voltam, csak kozben a vilag elhuzott mellettuk, mig ok egyhelyben topogtak...
  • Ender Wiggin #9
    Szarok a tévéid, tata :-D
  • Jagdgeschwader #8
    Azért a játékiparban most odatette magát a Sony, a Vitára például annyi exkluzív címet mutattak az E3-on, tök megéri beruházni rá.
  • CairoJack #7
    Nagyszerű, az eddig is haldokló mobil iparágat épp most nyírják ki a totál versenyképtelen és senkinek nem kellő X sorozattal.
    Mondom ezt a komplett Z line tulajaként, Sony fanként.
  • Tinman #6
    Nem vagyok Sony fan, komolyan nem.

    Ennek ellenére van PS3-am, szeretnék egy PS4-et is hamarosan, W8 paneles Sony Braviam van (gamingre is szuper), Sony Xperia Z1C-t használok immáron 2 éve és bárhogy is erőlködök nem találok a telóm helyett nekem megfelelő, vízálló, jó fotós képességekkel, erős vassal megáldott compact készüléket, szóval az utódja Z5C lesz.

    Persze nyitott vagyok mindenre, de az árazás részemről nagyon nem mindegy...
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2016.07.05. 16:38:13
  • Sir Cryalot #5
    Hát , vitatható hogy ez az oculusos hawai inges kölök pont ezeken a "próbálkozásokon" bátorodott fel, hogy nem csináltak csak 40° field of view-t 720p-vel ( "HMZ" sorozat), a kölyök meg eltalálta hogy 110 fovos sisakot fog csinálni szemüveg helyett ha a kutya kutyát eszik akkor is ( felrobbantott pentile pixeles sisak dvd minőségben), hogy ő majd kifogja a szelet a "vitorlából" ,és feleannyiért fogja adni. Erre kiesett a szekrényből a molyrágta VR a japánoknál is.

    Azért itt látható hogy a 40 fovtól is eléggé sikerült begőzölni a nyálgép demográfiának:
    http://www.avsforum.com/forum/24-digital-hi-end-projectors-3-000-usd-msrp/1357798-s-official-projectors-obsolete-750-oled-coming-fall-sony.html

    .ééés erre licitált rá a kölyök azzal hogy a 40fovhoz képest a 100 meg 110 az "ömörzsönös" ( "immersive" ), és gőgösnek lehet lenni..!
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.07.05. 16:07:08
  • Sir Cryalot #4
    Akkor talán nem az északamerikai nyálgép, hisztéria mániás csapatokat kéne nyomni.