Sony-Microsoft-Nintendo összefogás a biztonságos játékokért

A három konzolgyártó az eddiginél jobban meg akarja védeni a játékosokat.

Közös közleményt adott ki a Microsoft és a Nintendo és a Sony. A három cég hatékony együttműködés kialakítására törekszik azért, hogy a felhasználókat az eddiginél jobban megvédje a rasszizmussal vagy a szexizmussal szemben. A cél az, hogy a játékok és az azokat körülvevő közeg valódi kikapcsolódást nyújtsanak és ne bosszúságokat okozzanak.

Gyakran merül fel, hogy vajon a játékfejlesztők vagy a különböző játékplatformok eleget tesznek-e azért, hogy megakadályozzák a kínos és bosszantó helyzeteket, a rasszista, a szexista és más hasonló megjegyzéseket? Vajon a jelenlegi irányelveik és szankciórendszereik elegendőek-e, s a szülőknek megfelelő lehetőségeik vannak-e a gyermekeik megvédésére?

A Microsoft, a Nintendo és a Sony kiemelték, hogy bár a videojáték-ipar a múltban számos lépést tett a játékosok, különösen a gyerekek védelmében, de egyúttal elismerték, hogy egyetlen vállalat vagy akár a teljes ágazat sem tudja az össze kihívást egyedül megoldani. Ezért közös irányelveket fogalmaztak meg, amelyeket három területre osztottak fel, ezek a megelőzés, a partnerség és a felelősség.

Lehetővé teszik a játékosoknak, hogy a játékélményeiket individuálisan alakítsák ki. Ezért megadják a szülőknek a szükséges információkat és eszközöket ahhoz, hogy a gyermekeik számára megfelelő játékélményeket alakíthassanak ki. Hisznek abban, hogy a gyűlöletnek és az elsősorban a fiatalabb játékosokkal szembeni zaklatásnak vagy a kizsákmányolásnak nincs helye a játékok területén. Emellett mindenkit a jelzési funkciók használatára bátorítanak.

A három cég megállapodott arról is, hogy az ágazat érdekében közös kutatásokat fognak végezni és befektetnek majd abba a technológiába, amely segíthet a nem megfelelő viselkedéseket és tartalmakat ellensúlyozni még azelőtt, hogy azok károkat okoznának a játékosoknak. Ezzel párhuzamosan a szakmai szervezetekkel, a játékipar tagjaival és szakértőivel, valamint a felügyeleti szervekkel és a bűnüldözőkkel közösen igyekeznek új online biztonsági intézkedéseket kidolgozni és a meglévőket kibővíteni. Az egyes fejlesztők és konzolgyártók a jövőben jobban fogják reklámozni a biztonsági eszközeiket, a terméktámogatási csatornáikat és a honlapjaikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CrazyAchmed #5
    Azért azt ugye te is belátod, hogy manapság a VHS poresznál azért komolyabb veszélyek vannak...
  • morguldae #4
    Jó nagy baromság az egész! Hagy döntse már el mindenki, hogy mi kell neki! Ez a mindent szabályozás már szörnyen idegesítő!
  • lammaer #3
    Na pont erre van szükség, igy is tele van a puttonyom hogy életképtelen, mindenre szenzitív generációt nevelünk, aki nem képes megfelelő döntéseket hozni és megvédeni magát, mindentől meg kell védeni.

    A szülők meg epic control freakké válnak, mindenhol sorompókkal meg kerítésekkel akarják korlátozni a gyereket (webfilter, parental control) ahelyett hogy megfelelően nevelnék. Az ilyen mesterkélt gátak még édesebbé teszik a tiltott gyümölcsöt, nagyob az esély hogy a gyerek ki fogja játszani (átmegy a haverjához, vagy egyszerűen csak jobban ismeri a technológiát mint a boomer szülei).
    Most őszintén szüleink eldugták a felnőttfilmes VHSt, számított az. Vagy megkerestük, vagy átmentünk a haverhoz akinek a szülei lazábbak voltak :)

    Komolyan röhögni szoktam amikor vki vagizik hogy neki otthon a routerben be van minden filter állítva nehogy a gyerek "olyat" nézhessen.. azt ha rákérdezek hogy ugyan van e a gyereknek mobiltelefonja (hogyne lenne) mobilnettel (hát hogyne lenne).....

    Az már csak hab a tortán hogy az irányításmániás szülő a cégektől várja el hogy még az irányítást is megcsinálják helyette (lásd pl a facebook állandó cseszegetése hogy nem cenzúráz eleget - mer a hülyegyereke követett vmi kretént aki rávette hogy ugorjon le a tizedikről. Aztán meg azért cseszegetik a tartalomszolgáltatókat hogy mi az hogy cenzúráz, hát emberi jogok meg minden...).

    Komolyan tényleg elégnek kell lennie egy letiltás gombnak azt csá... nehogy már eret vágjon valaki ha egy jöttment senki egy online játékban urambocsá lebuzizza....
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2020.12.16. 09:23:11
  • kvp #2
    A letiltas gomb nem ad lehetoseget arra, hogy ha valakit letiltanak az egyik platformon, akkor automatikusan letiltasra keruljon a masikon. Ezen kivul a szuloknek sem ad lehetoseget arra, hogy beallitsak, hogy a gyerekuk mivel jatszhat es ha jatszik, akkor milyen jatekosokkal talalkozhat az online jatekok soran.

    Pl. ha egy szulo beallitja, hogy a gyerek csak vele hasonlo koru gyerekekkel jatszhat egyutt, akkor ha a konzol folyamatosan kepet keszit minden jatekosrol, akkor ki lehet szurni, ha egy felnott akarna egy gyerek account-javal jatszani. De akar azt is meg lehet akadalyozni, hogy az egyik gyerek kolcsonadja a jatekot a masiknak vagy akar a sajat konzolja elott atengedje az iranyitast a szomszed gyereknek. Ehhez semmi mas nem kell, csak folyamatosan videofelvetelt kesziteni a szobarol ahol a konzol van (ez az iranyitashoz amugy is kellhet), felismerni rajta az arcokat es azonositani oket.

    Ugyanez hanfelismeressel, hogy ki lehessen szurni ha nem azonositott ember akarna beszolni, pl. a jatszo gyerek mogott a szoba masik feleben karomkodni kezd egy szulo. De ha mar hangfelismeres, akkor automatikusan lehetne valos idoben cenzurazni a hang alapu beszelgeteseket, igy pl. az osszes nem kivanatos szot vagy temat ki lehet szurni, a hibazo felhasznalot megjelolni es ha visszaeso (pl. karomkodik team chat-ben ha lelovik vagy politizal), akkor kitilthato. Es mivel a biometrikus azonositokat nem igazan lehet megvaltoztatni, ezert az illeto nem tud masik account-tal visszamenni vagy masik tipusu konzolt megveve platformot valtani.

    Egy ilyen rendszer egy jatekfejlesztonek eleg nagy tetel lenne, de ha osszefognak, akkor egy kartellnek mar megfizetheto osszegge valik. A mai fiatalabb szulok es a legtobb gyerek amugy is termeszetesnek veszi, hogy minden eszkozuk folyamatosan hallgatja es nezi oket es ha olyat mondanak vagy tesznek amit nem szabad, akkor a rendszer bunteti oket.

    Ezekkel a technologiakkal nagyon konnyu safe space-e alakitani minden online jatekos kozosseget, ahol mindenki csak azt teszi es mondja amit szabad. Persze mindez csak a gyerekek vedelmeben.
  • peterx #1
    Ezek komolyan nem találták fel a letiltás gombot? ha valami nem tetszik valakinek majd bannolja/némítja a zavaró tényezőt, ha valakit meg túl sokan bannolnak meg némítanak azt meg jelzi a rendszer az adminoknak és ránéznek.. nem szükséges ehez újabb megfigyelő eszközöket fejleszteni "biztonság" címén, na meg profilozás végett (hisz mindig ez az igazi cél)
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2020.12.16. 00:14:34