Berta Sándor

Még könnyen felismerhetőek a deepfake videók

A felvételek jórésze közel sem nevezhető professzionális tartalomnak.

Az úgynevezett deepfake-anyagok számítógéppel generált álló- és mozgóképek, amelyeket meglévő fotókból és videókból készítenek, azaz általában közismert személyekről készült valósághű felvételek. Bár a manipulált tartalmak számítógéppel valós időben felismerhetők és ezáltal kiszűrhetők, ennek ellenére komoly problémát jelentenek a honlapüzemeltetők számára. A tapasztalatok alapján szinte bárki átverhető ilyen anyagokkal.

Alexander Schindler, az Osztrák Technológiai Intézet (AIT) médiamanipulációval foglalkozó munkatársa elmondta, hogy számos deepfake-videó nagyon könnyen felismerhető, például azokból a gesztusokból, amelyek nem illenek a szöveghez. A fejmozdulatokat és a testtartásokat sem lehet jól manipulálni, és az adott esetben felhasznált hang vagy beszéd is árulkodó lehet.

A szakember hozzátette, hogy nem maga a technológia jelenti a problémát, ugyanis például a filmek készítésekor nagyon sok pozitív lehetőség rejlik benne. Sokkal inkább az a gond, ahogy felhasználják, például dezinformációra vagy csalásra. Szerencsére a mesterséges intelligencia és a mély tanulási algoritmusok segítségével viszonylag gyorsan kimutatható, hogy a felvételek melyik területeit módosították és ezáltal kiszűrhetők az áltartalmak. Az árulkodó jel az, hogy ha valahová beillesztenek egy fotót, akkor teljesen megváltozik a képzaj.

Az igazán nagy kihívást a teljesen a számítógép által generált felvételek jelentik, mivel azokba semmit sem illesztenek be. Ráadásul a számítógépek folyamatosan tanulnak és tökéletesítik azt, hogy miként készítsenek el egy arcot. Amennyiben a kész mű nem tökéletes, akkor módosíthatják például a bőrt vagy bizonyos izmokat. A következő 2-3 évben megjelenhetnek a meggyőző deepfake-audioanyagok is.

A szakember és kollégái nem csupán a videók és az audiofelvételek manipulálását tanulmányozzák, hanem a dezinformációk felismerési lehetőségeit is, amely egy nagyon összetett terület, hiszen az összefüggéseket is figyelembe kell venni. Továbbá a készítők ötvözik a szöveg-, a kép- és a hangmanipulációkat. Az AIT kutatói egy olyan eszközön dolgoznak, amely ezeket a tartalmakat kiszűrheti. A szoftver 2022-re készülhet el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!