Berta Sándor

TikTok - máris távozott az új vezérigazgató

Ráadásul a SoftBank is csatlakozott az érdeklődők táborához.

Kevin Mayer, a Disney stream-üzletekért és -szolgáltatásokért felelős vezetője májusban lett a TikTok új vezérigazgatója. A menedzser egyúttal a kínai videoplatform anyavállalatának számító ByteDance operatív üzletének vezetését is átvette. Most viszont kiderült, hogy az amerikai üzletember máris távozott mind a két új pozíciójából. Az ok egyszerű: mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind Indiában megváltoztak a politikai körülmények.

A Financial Times Mayer munkatársaknak küldött belső levelére hivatkozva azt írta, hogy az USA részéről tapasztalható nyomásgyakorlás miatt döntött a távozás mellett. Mint ismeretes, Donald Trump amerikai elnök különleges rendeletben akarja rákényszeríteni a ByteDance konzorciumot az amerikai üzletága értékesítésére. A döntést egyébként néhány nappal ezelőtt megtámadta a TikTok.

Mayer többek között kiemelte, hogy az elmúlt hetekben, amikor erősen megváltozott a politikai környezet, intenzíven elgondolkodott, hogy az új vállalati infrastruktúrák milyen dolgokat követelnek meg tőle és ez mit jelentene mindez az ő esetében globális cégvezetőként. Zhang Yiming, a ByteDance első embere a globális politikai kihívások miatt megértően fogadta Mayer döntését, egyúttal rámutatott, hogy a TikTokot nem csupán az Amerikai Egyesült Államokban támadják, hanem már Indiában is betiltották.

A megüresedett pozíciót átmenetileg Vanessa Pappas menedzser tölti majd be. Időközben kiszivárgott, hogy a SoftBank is érdeklődik a TikTok amerikai üzletága iránt. A csoport esélyeit növeli, hogy már jelenleg is a ByteDance egyik fő befektetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!