Berta Sándor

Az nVidiáé lett az ARM

A társaság megerősítette a felvásárlásról szóló híreket.

Az nVidia bejelentette, hogy egy 40 milliárd dolláros üzlet keretében megszerezte az ARM Limited céget a SoftBank csoporttól. Eldőlt, hogy a chiptervező társaság székhelye Nagy-Britanniában, Cambridge városában marad és a dolgok internete részlege nem része a felvásárlásnak. A hivatalos adatok alapján az nVidia 12 milliárd dollárt készpénzben, míg 21,5 milliárd dollárt saját részvényekben fizet ki a SoftBanknak, emellett 1,5 milliárd dollár saját tőkét oszt szét az ARM munkatársai között.

Jensen Huang, az nVidia alapítója és vezérigazgatója közölte, hogy Simon Segars és a csapata az ARM-nél egy kivételes vállalatot építettek fel, amely szinte a világ összes technológiai piacához hozzájárul. Ráadásul az ARM üzleti modellje briliáns, ezért a nyitott licencmodellt és az ügyfélsemlegességet megtartják, s világszerte minden ágazatban ki fogják szolgálni az ügyfeleket. A vállalat megtartja mind az ARM nevét, mind az erős márkaidentitását.

A menedzser hozzátette, hogy azáltal, hogy egyesítik a mesterséges intelligencia képességeiket az ARM processzorainak hatalmas ökorendszerével, továbbfejleszthetik a számítástechnikát a felhőkörnyezetben, az okostelefonokban, a PC-kben, az önállóan közlekedő autókban, a robotikában és a dolgok internetében. Miután ők nem terveznek processzorokat, ezért a két cég kiválóan kiegészíti egymást. A tranzakció várhatóan 18 hónapon belül zárulhat le, addig tart ugyanis megszerezni a brit, a kínai, az amerikai egyesült államokbeli és az európai uniós illetékes piacfelügyeletek engedélyét.

A részvénypiacok jól fogadták a lépést, az ázsiai régióban az egyik legnagyobb árfolyamemelkedést a japán Softbank részvénye érte el ma, 10 százalék felettit. Júliusban szivárgott ki, hogy a Softbank japán technológiai befektetőtársaság megválhat az ARM Holdings brit chiptervező vállalattól és részleges vagy teljes értékesítés egyaránt szóba kerülhet. Majd utána kiderült, hogy az nVidia érdeklődik a vállalkozás iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grebber #9
    Remélem az álmom majd megvalósul hogy prociban nvidia igp figyeljen pc frontos.De eddig még hosszú az út..
  • PetruZ #8
    Az ARM egy UK cég, az EU-nak mi köze hozzá? Az UK sosem lépett be a monetáris unióba, pénzügyekben teljesen független volt, most meg már ki is lépett (ami zajlik, már csak formaság). Az EU mégis mit/hogyan szóljon bele?
  • sárkánylovag #7
    Jól látod. NVnek ez jó a szerveres részen is hiszen az ARM nagyon jön fel, ha tesznek bele pénzt fejlesztésbe lehet saját CPUjuk új memória managmentjük (cache rendszer) DE aki ujjong annak azért tegyük hozzá ezzel mindenkit el is tudnak gáncsolni, EU megint nincs sehol és Amerika eléri hogy rajta kívül senki ne is lehessen sehol. Brüsszelbe meg majd megint megszavazzák hogy mikor szavazzák meg és ha jön egy EU Amerika gazdasági háború, mert jön ! Akkor itt hisztiznek majd hogy mi ezt nem gondoltuk ...
  • UUUU #6
    Ez egy nagyon rossz hir. Jon a fek egy olyan platformnal, ami elkulonult teljesen az X86-tol es egyre nagyobb leptekkel haladt elore, hogy vegre strukturavaltas legyen tobb IT szegmensben.
  • kvp #5
    Az nvidia amerikai ceg. Ez a mostani huzas garantalja, hogy az ARM licenszek kiadoja ne kerulhessen kinai kezbe. Eredetileg a Softbank azert vette meg, hogy utanna eladja egy kinai befektetocsoportnak, de ezt megakadalyoztak az amerikaiak, mivel az egesz nyugati vilagnak strategiai fontossagu, hogy az x86 es az ARM platformok ne legyenek kinai iranyitas alatt. Most ugy nez ki, hogy az nvidia kapott egy nagyon nepszeru architekturat az x86-al szemben. (ha belegondolok, hogy volt ido amikor egyedul az intel gyartott arm-os cpu-kat egyfajta mellek uzletagkent...)

    A dolog kevesbe merge a softbank iranyaba, mert ok egy nagy befektetesi ceg, inkabb csak egy reszveny vasarlassal egyenerteku. Mig az nvidia szamara kritikus volt, hogy ha mar x86-os licenszuk nincs, akkor arm-os legyen. Na most licensz helyett megkaptak a teljes ceget.
  • nlght #4
    Ez inkább merge részvénycserével, a Softbank bent marad 10%-kal az egyesülés után. 21 milliárd részvényekben cserél gazdát.
  • Palinko #3
    Ez annak fényében érdekes hogy 5 éve az AMD 1,5 milliárdot ért, de még tavaly ilyenkor is 31 milliárdot, szóval 40 az ARM-ért egész jó ajánlat.
  • MerlinW #2
    Ó egyszerű lesz az. Ha nem tudnak megegyezni az alternatív megoldás az, hogy Nvidia kivonja az adott országból az ARM processzorok forgalmazását / gyártását. Az meg ugye mindenkinek baromira fájna. Főleg kínának, de alapvetően mindenkinek jobban fájna, mint az NV-nek, lévén az egész világot ARM hajtja. Szóval szerintem aggodalomra semmi ok:)
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2020.09.14. 22:37:28
  • VolJin #1
    Amerikai és kínai piacfelügyelet?
    Csak nekem gyanús, hogy ez nem lesz egyszerű?