Gyurkity Péter

Átalakult a telefongyártók rangsora

A pandémia és az arra való reagálás miatt módosult a sorrend, ez akár tartós is lehet.

Arról nem is olyan rég már mi is beszámoltunk, hogy bár az iPhone 12 csúszni fog, az Apple ettől függetlenül nagyon jó negyedévet tudhat maga mögött, a lendületet ugyanis még a COVID-19 sem tudta igazán visszafogni. A most közzétett negyedéves piaci jelentésekből viszont az derül ki, hogy ez a telefongyártók sorrendjére is hatással volt, bár az első hely ezúttal a legnagyobb kínai cégnek jutott.

A Canalys részletezte az amerikai telefonpiac főbb számait, amelyekből igencsak érdekes kép rajzolódik ki. Kiemelik, hogy a tengerentúlon már gyakorlatilag a szegmens felét az Apple mondhatta magáénak, legalábbis a második negyedévben, ami elsősorban az iPhone 11 népszerűségének volt köszönhető, de itt a jóval olcsóbb második iPhone SE is szép eredményt mutathatott fel.

A második helyezett Samsung a Galaxy S20 magasabb árai miatt szenvedett a periódus alatt, jellemző részlet, hogy ebből a generációból 59 százalékkal kevesebb példányt szállítottak le, mint amit a Galaxy S10 esetében láttunk egy évvel korábban, így a főszerep náluk az olyan olcsóbb telefonoknak jutott, mint a Galaxy A10e és az A20. A harmadik helyen az LG tanyázott, amely a kínai cégek elleni szankciók miatt számíthat további előnyökre, negyedikként azonban már a Lenovo, ötödikként pedig a szintén kínai TCL futott be.


Ami a globális versenyfutást illeti, az ezzel kapcsolatos jelentést már július legvégén nyilvánosságra hozták. Ebből az látszik, hogy a Samsung nagyjából 30 százalékos visszaesése miatt a Huawei lett az első, a dél-koreai gyártó csak a második helyre volt jó, miközben az Apple (némileg erősítve) megőrizte harmadik helyét. A negyedik Xiaomi és az ötödik Oppo helyzete nem módosult komoly mértékben, az összes többi okostelefonos szereplőnek viszont csak a piac egynegyede maradt meg. Kína már újra erősödik, nyugaton viszont nem várható a kereslet komoly élénkülése, így mindenképpen érdekes második félévet látunk majd ezen a területen.

A viselhető termékek piacáról eközben egy másik cég közölt részletes jelentést és előrejelzést. Eszerint idén nagyjából 10 százalékkal esik vissza a globális forgalom, amely jövőre állhat igazán csak helyre, ám míg tavaly a teljes év alatt 27 milliárd dolláros bevétel folyt be erről a területről, ez az összeg 2024-re elérheti majd a 64 milliárd dollárt, a bővülés tehát jól érzékelhető lesz. Ebben szerepet játszanak majd az egészségügyi- és fitneszfunkciók is, amelyek a pandémia kapcsán is kiemelt jelentőséget kaptak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Legendrush30 #16
    Nektek nem hiányzik a súly ? Próbálok minden mobilomhoz egyre vastagabb és nehezebb tokot találni ,hogy egyáltalán érezzem a zsebemben.
  • VolJin #15
    Az iphone 2007-ben mutatkozott be.
    A 2006-os zavargások idején egy kollégám kezében a teraszon a cigiszünet alatt egy LG vagy Samsung telefon volt (arra emlékszem, hogy koreai). Téglalap alakú érintőképernyő, alatta a szokásos három gomb és talán egy-egy piros/zöld stilizált telefonkagyló gomb.
    Az apósa vette, de furcsa volt neki, így egy akkor szintén új Nokiára cserélte el a kollégámmal.
  • M2 #14
    "Az Apple abban jo, hogy meg tudja gyozni az embereket hogy ok talaltak fel valamit, meg akkor is ha valojaban csak ok tudtak eloszor nagy mennyisegben eladni."

    Kérnék szépen egy iPhone-nal teljesen egyező, de korábban sorozatgyárott telefonra linket, hogy ne tűnj valóságtól elrugaszkodottnak.
  • M2 #13
    Nem kell ezt újra megfejteni. Mai értelmezésben az iPhone volt az első okostelefon, meg minden, ami utána olyan felépítéssel bírt.
    Ennyi.
    A többi felesleges okoskodás és masszírozása a témának.
  • Gabbbbbbbbbbbb #12
    2000-es években marketing Nokia S60 rendszerre épülő készülékeket hívta okostelefonnak, a többit meg nem. Én sosem értettem ezt a megkülönböztetést. Szerintem már a 3410-es is okostelefonnak tekinthető, hiszen lehet rajta java alkalmazásokat futtatni és lehet akár saját magam által írt programokat futtatni rajta. (emellett régen lehetett rajta chatelni is WAP-on stb.)
    Sonyericson T630-as telefonomon én több ezer oldalnyi könyvet olvastam el, Pc-n kellett a ?.txt fájlt átalakítani telefonon futtatható Java alkalmazássá. Azon is volt mobilnet, kamera és letölthető programok, fejlesztés lehetősége stb..


    Hol húzzuk meg a határt? Iphone gyakorlatban nem okostelefon, mert saját magam által megírt alkalmazást csak korlátozásokkal telepíthetem fel rá, ez is új keltű dolog, nem is olyan régen csak az alkalmazásbolt volt, mint egy régi butafonon.

  • kvp #11
    2001-ben adtak ki az ericsson t20-ast, azon mar volt mobilnet (wap over sms :) ). Fejlodtunk azota, de ez egy fokozatos fejlodes volt. Az android elodje inspiralta az ios-t (es egy Apple-tol elhajtott mernok tervezte, aki utanna az Android-ot is). Az Apple abban jo, hogy meg tudja gyozni az embereket hogy ok talaltak fel valamit, meg akkor is ha valojaban csak ok tudtak eloszor nagy mennyisegben eladni. (lasd pl. grafikus felulet, eger, stb.) Az amerikai mobiltelefon piacot viszont tenyleg letaroltak, szoval 50% folott keszulhetnek a trosztellenes meghallgatasokra. (az, hogy kozben meg mindig a Google Android-e a piac 53%-a azert nem szamit, mert a Google csak az ingyenes szoftvert adja, a termekek a hardvergyartoke) Ezert van az, hogy az Apple most mint osi amerikai gyarto probal a Kina ellenes hadjarat jo oldalara allni. Igazabol a piaci ternyerese a kinai gyartok kizarasanak kovetkezmenye, tehat jol csinaljak.
  • cateran #10
    Inkabb ez a gondolatmenet tunik beszukultnek..Ha nincs Apple, akkor nyilvan soha senki nem lepte volna meg, amirite?
  • rajen77 #9
    2005-ben egy Sony Ericsson P910 sem számított annak?
  • SANTANTICA #8
    mennyit számit a buta sznobizmus....15 milla becumiztatott pénzkidobáló
  • MerlinW #7
    Ritka egy beszűkült látásmóddal rendelkező manus vagy te.