Berta Sándor

New York és Európa között fektet le tenger alatti kábelt a Google

Az új összeköttetés több mint 6000 kilométer hosszú lesz.

Bikash Koley, a Google globális hálózatokért felelős alelnöke a blogbejegyzésében azt írta, hogy az új tenger alatti kábelt Grace Brewster Murray Hopper ellentengernagyról, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének tisztjéről, matematikusról nevezték el. Hopper többek között felvázolta a számítógéptől független programnyelv ötletét, ami a COBOL, az egyik első modern programozási nyelv megalkotásához vezetett és amelynek egyik tervezője is volt. Továbbá neki tulajdonítják a "debugging" (számítógépes programok hibakeresése) kifejezés elterjesztését.


A tervek alapján a több mint 6000 kilométer hosszú új optikai kábel New Yorkot és a Nagy-Britanniában lévő Bude városát, valamint New Yorkot és a spanyolországi Bilbaót köti majd össze egymással. Az előbbi távolság 6250, míg az utóbbi 6300 kilométer. Az összesen 16 optikai kábelpár a Google szóvivője szerint körülbelül 340-350 Tbps-os sebességgel lesz képes továbbítani az adatokat. A Google szerint ez a sávszélesség lehetővé tenné, hogy 17,5 millió ember egy időben streameljen 4K felbontású videókat.

A Grace Hopper kábel várhatóan 2022-től fog működni és a negyedik olyan összeköttetés lesz, amelynek a Google lesz a tulajdonosa és a második olyan, amely az Amerikai Egyesült Államokat és Európát köti majd össze. A Bilbaóig tartó rész az egyik fő eleme lesz annak az európai felhőprojektnek, amelynek keretében a keresőcég a saját madridi felhőközpontját akarja működtetni. Az optikai kábelek biztosítják majd, hogy a felhasználók és a vállalatok egyaránt az eddiginél stabilabb kapcsolatot használhassanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!