Gyurkity Péter

Globális tiltakozás az 5G kiépítése ellen

Tiltakozó akciók miatt csúsznak a munkálatok.

Az ötödik generációs mobiltechnológia megjelenése kapcsán már többször írtunk a komoly tiltakozó akciókról, a lakosság egy része körében terjedő elméletekről, amelyek egy része egyetemi professzoroktól, illetve a média szereplőitől származik. Az 5G terjedését összekötötték már az új koronavírussal is, most viszont globális tiltakozó hullámot hirdettek meg, amely súlyos aggodalmat váltott ki az ágazat szereplőiben.

A hivatalos oldalon megtalálható információ szerint kisebb-nagyobb csoportok, illetve magánszemélyek tiltakoznak együtt az 5G elterjesztése ellen. Ennek veszélyeire több iparági szereplő, így például az amerikai technikusokat képviselő NATE is felhívta a figyelmet, mivel attól tartottak, hogy a tiltakozás részeként, illetve annak következményeként nemcsak a bázisállomásokat, a tornyokat, hanem az azokat karbantartó és kiépítő munkatársakat is bántalmazni fogják, így sok esetben konkrét bűncselekményre, közvetlen károkozásra kerül majd sor. Erről a héten nem érkeztek újabb hírek, viszont mindenképpen érdekes, hogy a tiltakozás, az új technológiával szembeni ellenkezés még mindig kitart.

Több tanulmányban igazolták már, hogy az 5G nem jelent közvetlen veszélyt a felhasználókra, vagy akár a tornyok környékén lakó személyekre, ez azonban nem akadályozza meg az ellenzőket abban, hogy továbbra is hasonló eseményeket szervezzenek. A mostani globális tiltakozónap minden bizonnyal csak egy apró állomása egy hosszú sorozatnak, viszont az ellenkezés mérete miatt már a nagyobb gyártók is óvatosságra intenek, az Ericsson például szintén komoly munkákat halasztott el, mivel a hétvége alatt ők is tartottak a közvetlen konfrontációtól. Az amerikai Homeland Security a rendőri erőket figyelmeztette arra, hogy fokozottan ügyeljenek a helyi bűncselekményekre, a tornyok és egyéb objektumok elleni támadásokra, több szolgáltató (így például az AT&T és a T-Mobile) pedig saját munkatársait kérte a nagyon óvatos munkavégzésre.

A mozgalom saját Facebook-oldalán követhetjük figyelemmel az újabb fejleményeket, itt eddig a békés, általában kisebb csoportok által végrehajtott tüntetések képeit láthattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #9
    Az 5G az egy protokoll csomagbol es par uj frekvenciabol all. A protokollal nincs semmi gond. A Huawei fele iranyitott sugaras nagyfrekvencias antennakkal viszont tobb gond is van. Hasznalhatoak radarkent es celzott energiafegyverkent is. Csak a szoftveren mulik.

    Egyebkent az otthoni wifi nem 5G es koze sincs hozza. Alacsonyabb frekvencia, nem iranyithato es mas protokoll is.

    A magasfrekvencias 5G egyebkent csak iranyitott tusugarban veszelyes, akkor sem jobban mintha valaki naptej nelkul all ki a deli napsutesbe vagy belenez a napba. Max picit megeg a bor vagy a retina. De ez csak a szoftveresen iranyitott antennak eseten gond, csak a felso frekvenciakon es csak veletlen vagy szandekos szoftverhiba eseten.

    A legtobb nyugati telepites raadasul meg nem is hasznalja az uj frekvenciakat es az iranyithato antennakat.
  • Zulu12 #8
    Mi lesz ha megtudják hogy a napfény meg terahertz-es tartományban van. Ez nagyságrendekkel magasabb frekvencia tartomány mint az 5G... MIND MEGHALUNK!!!
  • ProgServ #7
    Lehet, egy fontos tenyre kene felhivni a figyelmuket!
    Az otthoni wifi is 5G vel mukodik!
  • Rics87 #6
    Már látom ahogy haldoklik az emberiség csak nem az új nátha vírus miatt hanem a túlnépesedés és ennek a vírusnak a túlreagálásának a következménye miatt!
    Nagyon úgy látom most ha valaki elkapja és meghal az automatikusan korona virusban hal meg még ha belecsap a villám akkor is,ha a vírus olyan komoly lenne akkor a népesség növekedés minimum megált volna de nem!https://www.worldometers.info/hu/
  • tom_pika #5
    Tényleg ugyanazok tüntetnek 5G ellen, akik közben jobb adathozzáférésért is petícióznak? Biztos ez?
  • tom_pika #4
    Miért hülyék? Mert elutasítanak valamit, amit nem is kértek?
  • factorian #3
    Persze 2 agysejttel rendelkező értelmes emberke vagy. Az 5G eleve nem is az àtviteli sebességről szòl. Tipikus ez sajnos. Az emberek azt sem tudjàk miről beszélnek, de bezzeg az a sok hülye aki tiltakozik az mennyire hülye ember.
  • zola2000 #2
    A legjobb az amikor maszk nélkül távolságot nem tartva tiltakoznak az 5G ellen, azaz az igazi veszélyt leszarják kitalált veszély miatt.

    Vagy talán "nem is létezik a vírus" nekik...
  • Montanosz #1
    persze a tiltakozok ragaszkodnak hozzá hogy a 6" telefonjukon szélsebes wifi legyen még a toaletten is :-D