Berta Sándor

Alkatrészeket raktározott be a Huawei

A kínai cég elsősorban chipeket és memóriákat halmozott fel.

A Nikkei Asian Review a cikkében kiemelte, hogy a május végén meghosszabbított és egyúttal ki is terjesztett szankciókra a Huawei az alkatrészek felhalmozásával válaszolt. A konszern többek között az AMD, az Intel és a Xilinx chipjeit, valamint DRAM-modulokat és flashmemóriákat vásárolt be azért, hogy az intézkedés ne legyen hatással a következő néhány éves működésére. A társaság a különböző egységekből az átlagosan szükséges mennyiségnél sokkal többet vett.

Az újságnak nyilatkozó több forrás is megerősítette, hogy a beraktározás már 2018 végén elkezdődött és mindenekelőtt az Intel és a Xilinx chipjeit érintette. Az utóbbiakra a Huawei hálózati és felhőkörnyezeti részlegének van szüksége. Különösen a Xilinx termékeit tudná a vállalat nehezen pótolni és azokhoz hasonló eszközöket még a konszern cége, a HiSilicon sem tudna gyártani. A szerverekbe szánt processzorokat az Intel szállítja és kisebb mértékben az AMD-től is szerez be termékeket a társaság.

A mostani helyzetben megoldást jelenthet a különböző partnereken és beszállítókon keresztüli vásárlás, de egyrészt bizonytalan, hogy az ilyen akciók sikeresek-e, másrészt drágábbá teszik az árubeszerzést. Ráadásul azokban az esetekben a Huawei kénytelen lemondani a közvetlen gyártói támogatásokról és az egyedi ajánlatokról. Mindenesetre a felhalmozott készlet két esztendőre fedezi az alkatrész-szükségleteket.

A DRAM-modulok és a flashmemóriák esetében az egyik forrás szerint gyakorlatilag "háborús készletgazdálkodás" valósul meg, a Huawei a megszokottnál 50 százalékkal több terméket vásárolt a Kioxia, a Micron, a Samsung és az SK Hynix képviselőitől. A vállalat garanciákat kért a Samsung és az SK Hynix menedzsereitől arra vonatkozóan, hogy hosszú távon is készek Kínába szállítani a DRAM-okat és a flashmemóriákat.

A Huawei, a Micron, a Samsung és az SK Hynix nem kommentálta a kiszivárgott értesüléseket, míg a Kioxia csupán annyit közölt, hogy az üzleti tevékenysége során mindazoknak az országoknak a szabályait és előírásait betartja, amelyekben jelen van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #9
    Hát itt mi történik?
  • intl #8
    az igazi tudomanyos kutatasok felporgetesenek jot fog tenni a hideghaboru.
    kina alol ki kell rantani az osszeszerelouzemeket, attenni delamerikaba, afrikaba. dragabbak lesznek a termekek? minden bizonnyal. de az ottani embereknek tobb lesz a penze is. a gyerekszamra meg a jolet a legerosebb csokkento.
    de legeloszor kinat le kell valasztani az internetrol. egy ellentuzfalat letrehozni.
    Utoljára szerkesztette: intl, 2020.06.01. 16:07:32
  • kvp #7
    "mert ha Trump elbukik, akkor az ilyen hülye döntéseit majd visszavonja az új elnök"

    Azzal atadna a gazadasagot es ezzel a katonai dominanciat a kinai allamnak. Nem mondom, hogy egy globalista elnok nem ezt tenne, de rovid tavon ez kinai nemzetkozi dominanciat jelentene, amerikai ellenpolus nelkul. Persze ertem en, hogy a globalistak szerint sokkal konnyebb egy globalis diktaturaban atvenni a vezetest mint egy tobb egyenlo pulusbol allo vilagban, de a kinai partvezetes nem hiszem, hogy tiszeletben tartana a kapitalista nagytokesek celjait.

    "Azon kívül a 'nemzetbiztonsági érdek' indok is lassan ki fog futni odaát, mint itthon a Soros meg a migráns indokok."

    Attol meg igaz marad. A kinaiak mindent lemasolnak amit csak tudnak. Japan azert nem tudott az USA fole kerulni a 80-as evekik, mert vegig amerikai megszallas alatt voltak (egyebkent meg mindig), aztan meg ket ev kulonbseggel a brit gazdasaggal egyutt elintezte oket egy magyar szarmazasu uzeletember par huzasa. Azota sem tudtak kikeveredni a recessziobol es az adossagcsapdabol es Delkorea, majd Kina felemelkedesevel erre mar nagyon eselyuk sincs.

    Szoval igazabol melyik a jobb? Egy idiota amerikai elnok es egy ketpolusu vilag (USA-Kina) befagyott gazdasagi kapcsolatokkal vagy egy globalista amerikai elnok egy egypolusu, Kina altal uralt vilag? (meg a varhato ellenallas pl. Japan reszerol, ugyanis amint eltunik foluluk az USA nyomasa, szinte biztosan belekeverednek egy haboruba Kinaval es sajnos a vilag tobbi reszevel szemben Japant nem zavarja ha az ellenfelnek esetleg sikerul visszacsapnia valaszul egy elso csapasra, egyebkent kb. Izrael szintjen van a legvedelmuk es az USA utan a masodikok a repulogephordozok szamat tekintve) Vicces (es egyben eleg szomoru is), de jelenleg Trump es az USA-Kina hideghaboru jelentheti a hosszu tavon bekesebb megoldast.
  • Vanek úr #6
    Nem akarok vészmadárkodni, de a kínaiakat nem fogja Trump sem teljesen kizárni. Egyrészt Kína is tud mivel visszavágni (nem véletlen, hogy meddig jutott el, és hogyan - most talán a választásokra várnak, mert ha Trump elbukik, akkor az ilyen hülye döntéseit majd visszavonja az új elnök), másrészt az amerikai cégeknek nagy megrendelői voltak a kínai cégek (ezáltal jelentős bevételkiesés várható itt-ott). A kieső kínai cuccokat meg csak sokkal drágábbakkal tudják helyettesíteni, ami még ottani mértékkel nézve is jelentős, és érezhető drágulást fog hozni (ami meg kevesebb eladással, így kevesebb haszonnal jár együtt).
    Azon kívül a 'nemzetbiztonsági érdek' indok is lassan ki fog futni odaát, mint itthon a Soros meg a migráns indokok. A követőinek még jelenthet valamit, de a semlegeseknek (és az ellenzékieknek) már nem.
  • intl #5
    az lehet, de europabol szerszamozzak fel oke (ASML), amerikai szoftverrel tervezik (cadence).

    a mikroelektronikia vallalat is fenymasolt, lehet fel kene gyujtani a kinai gyarakat is XD
    Utoljára szerkesztette: intl, 2020.05.31. 23:18:00
  • kvp #4
    A legtobb gyar ott van, tovabba Tajvanon es Delkoreaban. Viszont amig ott szerelnek ossze mindent, addig barmikor megpucolhatnak par chip-et es betolhatjak a fenymasoloba. Csak ido kerdese amire mindent le tudnak masolni amire ra tudjak tenni a kezuk. Gyartastehnologiaban mar a nyugati vilag kezd lemaradni. (Delkorea a legjobb, utannuk Tajvan majd Kina)
  • intl #3
    nem a csipgyartas a nagy truvaj, raketaba, muholdba mnki tud gyartani eleget.

    hanem olyan kihozatal, hogy a piacon megerje.

    ha van egy kis esze trumpnak meg a g8nak, koreanak, akkor semmilyen csiptechnologiat nem ad nekik. a SU-t is ez roppantotta meg. a raketaikba lesz eleg, tehat kina nem mondhatja hogy nemzetbiztonsagi problema. de azt a predatorsunyulast amit csinalnak, nem lehet mashogy kezelni, mert mihelyst tudjak a 80 szazalekat a nyugati termekeknek a kinai piacon nem lesz nyugati bevetel onnan es meg az egesz vilagot letaroljak.

    a nyugatnak peldat kene venni roluk, es dolgozni kemenyen, hogy ha maga a kinai allam ol bele minden eroforrast a csipbe, akkor is jobb legyen a nem kinai csip. a masik lehetoseg hogy a jolete megmaradjon, h visszabombazni oket. de azt epeszu ember nem akarja. eleg lenne elso korben csak a tervezoszoftverektol elvagni oket.
    Utoljára szerkesztette: intl, 2020.05.31. 14:11:31
  • kvp #2
    "nocsak. smic?"

    Az hazon beluli ceg. Varhatoan majd ok allnak a letiltott termekek gyartasara. Azert a koreai cegek kezdik erezni, hogy ha a huawei kepes lesz atallni mindenbol onellatasra, akkor onnantol a tobbi kinai osszeszerelo uzembe sem tudnak majd szallitani. Mas piac meg nem nagyon maradt, mert a samsung kepes maganak gyartani es az apple is ebbe az iranyba megy.

    ps: Egyebkent a technologia kezd elmenni a minel nagyobb integraltsagu rendszerek fele. Gyakorlatilag a mobil es desktop szegmensben lassan egyetlen chip kepes lesz ellatni minden funkciot. A szervereknel is e fele az integralt ram/cpu/gpu irany fele mutat a fejlodes, mivel ez a teljesitmeny tovabbi novelesenek legegyszerubb es mellekesen legolcsobb iranya. Innentol ha egy ceg tud maganak cpu-t gyartani, akkor tud minden mast is. Kivetelek egyelore a kulso periferiak, pl. a kamera szenzorok, mig hattertarbol szepen lassan haladunk az integralt megoldasok fele. (egyre tobb a piacon a belso flash-t tokon belul tartalmazo arm-os cpu)
  • intl #1
    " A vállalat garanciákat kért a Samsung és az SK Hynix menedzsereitől arra vonatkozóan, hogy hosszú távon is készek Kínába szállítani a DRAM-okat és a flashmemóriákat."
    nocsak. smic?