Berta Sándor

Egyelőre maradnak a stream-korlátozások

Az intézkedések határozatlan ideig hatályosak.

Márciusban a Netflix 30 napra korlátozta a stream-ajánlata, vagyis az elérhető műsorok képminőségét és hasonlóan cselekedett a YouTube is az Európai Unió területén. Majd ugyanilyen intézkedést vezetett be az Amazon és az Apple. A kereskedelmi óriáscég ugyanakkor jelezte, hogy egy bizonyos minőségi szintet mindenképpen fenn akar tartani, míg a kaliforniai konszernnel kapcsolatban az szivárgott ki, hogy kész akár 670p felbontásig is visszamenni.

Most megerősítést nyert, hogy a Netflix a 30 nap letelte ellenére sem változtat a gyakorlatán és a vállalat nem állított be az előfizetők számára lehetséges maximális minőségszintet.

Az Amazon és a Disney úgy döntött, hogy a Prime Video, illetve a Disney+ esetében határozatlan ideig szintén maradnak a képminőség-korlátozások. A Disney azt közölte, hogy szorosan együtt dolgozik az illetékes hivatalok illetékeseivel és pontosan megfigyeli a helyzetet azért, hogy bármikor újra kiértékelhesse azt.

Az Apple pedig úgy határozott, hogy az Apple TV+ esetében csökkentette a maximálisan elérhető felbontást, így az előfizetők már nem Full HD vagy jobb felbontásban nézhetik a tartalmakat. A Sky a Sky Ticketet használó ügyfeleinél nem alkalmaz bitrátacsökkentést, de február óta eleve minden tartalom maximum Full HD felbontásban érhető el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!