Berta Sándor

Facebook-konkurenst indít a Wikipédia alapítója

A projektet adományokból finanszírozzák majd.

Jimmy Wales, a Wikipédia megálmodója és létrehozója WT:Social néven indítja el a Facebook vetélytársának szánt platformot. A menedzser a Digital X nevű rendezvényen jelentette be a hírt és elmondta, hogy az ötlete az, hogy a népszerű online lexikon alapelveit átvigye egy közösségi hálózatra. A Wikipédia reklámok és az azokból származó bevételek nélkül, kizárólag adományokból működik. Wales leszögezte: ideje, hogy valami új dolog jelenjen meg a piacon.

"El tudnak egy olyan közösségi hálózatot képzelni, amelynél a teljes közösség szerkesztheti a megjelentetett bejegyzéseket?" - tette fel a kérdést a Wikipédia alapítója. A hirdetésekről és azokból befolyó bevételekről való lemondáson túl ugyanis nagyon fontos a közösségi és a tényeken alapuló munka.

Wales közölte, hogy az új platform jelenleg fejlesztési szakaszban van, ő és két fejlesztő dolgoznak a projekten. A menedzser azoknak a felhasználóknak, akik most regisztrálják magukat a WT:Social rendszerében, azt ígérte, hogy olyan baráti kérelmet fognak tőle kapni, amelyeket személyesen küld majd el az érintetteknek. A regisztrált internetezők először egy várólistára kerülnek, amelyen a múlt héten már több mint ezren voltak. A regisztrált tagok száma pedig megközelítette a hatezret.

Azok, akik havonta 12 eurót vagy évente 90 eurót adományoznak elkerülhetik a várólistát. Szintén gyorsabb a folyamat, ha valaki a családtagjait, barátait és kollégáit is ráveszi a csatlakozásra. Wales hangsúlyozta, hogy az interneten a reklámoktól való függés oda vezetett, hogy a megjelentetett anyagok rossz minőségűek. A Facebookon vagy a Twitteren a minőségi tartalmak helyett az a cél, hogy a látogatók minél tovább maradjanak.

A szakember végül kiemelte, hogy már azt sikernek fogja tekinteni, ha egy nagyszerű kis közösséget sikerül felépíteni, amelyben jól érzi majd magát. A WT:Social egyébként a nem túl sikeres Wikitribune utódja lehet, amelyet Wales - szintén adományokból és támogatásokból - 2017-ben indított el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Szerintem meg ebenguba. A színvonal ugyanaz lesz: a béka s*gge alatt.
  • dyra #5
    Dicséretes. A reklámok az ördögtől jönnek. Ez az egész ingyenes koncepció már a kezdetektől az internet rákfenéje volt. A minőségi tartalomgyártás gyakorlatilag ki is pusztult persze a kevés kivételtől eltekintve. Nem rajongok a közösségi platformoké de a Wikipédiát is szoktam támogatni és lehet ezt is fogom.
  • PetruZ #4
    A G+-ban kitűnő és nagyon szervezett community power volt, a különféle közösségek nagyon jól működtek és virultak benne (a FB saját Groups kezdeményezése nagyon-nagyon messze van ettől), csak ott az a hírfolyam-szerű moslék nem működött úgy, mint az FB-ben van most. Teljesen leszabályozhattad, mit akarsz látni és kinek küldöd tovább, saját köröket alkothattál a puszta barátok megjelölésen túl. Ezért sem kellett senkinek végül, meg állítólag "bonyolult" volt...
  • Ellaberin #3
    Dicséretes valóban, de maga a wiki is küzd...Egy ilyen felületet a végtelenségig kellene hájpolni (jájj) ahhoz, hogy eljusson egy inger küszöbig.
    És akárhogy is, az um. ingyenes dolgokat mindig többen fogják tudni elérni, mint bármit is amiért fizetni kell. Ha már a "beetetési időszakban" is fizetni kell néhány elszánt emberen kívül nem sokan lesznek és idővel el is hal.
    Pl.: a gugli+ is elhalt, pedig ott van lóvé és fizetni sem kellett érte - már amennyire tudom, mert nekem is volt, de sose használtam igazán, nem mintha a fész érdekelne, azt se használom. (Volt ott néhány game hajógyáram amiért reggeltem)

    A díjakat meg sokallom is, stream csatornák-, game passok nem kerülnek ennyibe. Bár tény, hogy a trollokat így könnyebb távol tartani....

    Azért szurkolok! :D
    Utoljára szerkesztette: Ellaberin, 2019.11.04. 11:52:42
  • wraithLord #2
    Az ilyen kezdeményezések fontosak, mert bár nekem nem igazán hiányoznak ezek a platformok, de mivel a szósöl média létezése elkerülhetetlen, nem baj, ha van normális alternatívája is. Remélem, bejön nekik.
    Ha támogatom, max. azért, hogy legyen értelmes alternatíva is, nem azért, mert részese akarok lenni...
  • TokraFan #1
    A kezdeményezés dícséretes, de ha a korábbi hasonló próbálkozása is bukott, akkor ez vajon mitől lenne sikeresebb? Az emberek többségét sajnos nem érdekli az adatainak védelme és az sem, ha hazudnak neki. A tömeg célja az, hogy a trendi szarokhoz csatlakozzanak, lehetőleg ész nélkül. Egy kicsi, értelmesebb emberekből álló közösség létrejöhet ugyan, de a finanszírozás így nem tudom, mennyire lesz életképes. Ezzel együtt drukkolok nekik!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.11.04. 09:35:03