Berta Sándor

Túl sokat posztolnak belőve az amerikai fiatalok

Gyakori, hogy a tengerentúli tinédzserek valamilyen kábítószer hatása alatt jelentetik meg a közösségi bejegyzéseiket.

A New York-i Egyetem kutatói vették górcső alá az amerikai fiatalok közösségi szokásait. Kiderült, hogy sokan közülük drogos állapotban készítenek és hoznak nyilvánosságra szelfiket és szöveges kommentárokat a Facebookon és a többi közösségi oldalon. Mindennek pedig nagyon komoly következményei lehetnek mind a magánéletükben, mind a munkahelyükön. Joseph Palamar, az elkészített tanulmány szerzője kijelentette, hogy az ilyen bejegyzésekben ott a potenciál arra, hogy szégyenérzetet keltsenek, valamint stresszt és konfliktusokat okozzanak az emberek életében és a szociális környezetükben.

A szakemberek összesen 872 olyan fiatal felnőttet kérdeztek meg New Yorkban, akik rendszeresen elektronikus zenére táncolnak. A válaszolók fele mondta azt, hogy legalább egy alkalommal készült róla olyan fotó, amikor kábítószeres befolyás alatt volt. Jelentős részük később megbánta a dolgot. 35 százalékuk nyilatkozta azt, hogy ilyen állapotban nyilvánosságra hozott valamilyen közösségi bejegyzést, a 21 százalékuk pedig meg is bánta ezt a tettét.

A drog egyébként a lányokra sokkal rosszabbul hat, mint a fiúkra és a legnépszerűbb jelenleg a marihuána, amelyet a kokain követ. A szakértők úgy vélték, hogy olyan kampányokra lenne szükség, amelyekben felhívják a figyelmet arra, hogy aki drogozott vagy alkoholt ivott, az ne csak ne üljön autóba, de az okostelefonját se használja. A kijózanodás ugyanis nem csupán keserű lehet, hanem döntő módon befolyásolhatja az illető munkahelyi és magánéletét is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #27
    Szerintem azzal van baja, hogy a coca beszállt a népnevelésbe, és az emberek manipulálásába. Oké, árulják a szarjukat, de a propaganda terjesztése már sok. Tök lényegtelen a téma. Ha a coca épp a nácizmust reklámozná, az rendben lenne?
  • ostoros #26
    "Az alkoholt marha konnyu beszerezni (eleg a barszekrenyben matatni) a fuhoz mar imneretseg kell. Kell valaki aki ismeri azt akitol lehet szerezni. "
    Ha ilyen nehéz beszerezni, és mégis ilyen kurva sokan használják, az csak azt jelenti, hogy keményebb függést okoz.
  • Sequoyah #25
    Most nem tiszta hogy a fuves kolaval van bajod, vagy a melegeket utalod?
  • csigafi #24
    Még nekem most hirtelen a cocacola jutot eszembe akik most elégé elkezdték támogatni a drogot meg a azonos neműek kapcsolatát. Olyannyira hogy füves cola is lesz. Bár tény hogy kezdetben az ősidőkben drogos üdítőkkel kezdték a bizniszt a cocacola történelem szerint. Szóval én már csak rá sem nézek a termékeikre. Sajnálom de ezzel az üzletpolitikával nem tudok azonosulni.
  • Macropus Rufus #21
    A drog definicioja: minden szer ami befolyassal bir a kozponti idegrendszerre drognak minosul. Biztos, hogy hazudnak a dokik nem?
    Igen az alkohol is drog, ha tetszik neked ha nem. Persze lehet azt mondani, hogy nem az, de attol meg az marad.
  • Macropus Rufus #20
    Pontosan. En is ki vagyok amikor latom pl. az Unicum reklamokat. Milyen eleterzest kinal. Vagy ott van pl. Heineken vagy a Borsodi. Azok is cool eleterzest nyomatjak.
    A nagy konyv szerint a drog hivatalos definicioja: minden olyan szer drognak minosul, ami befolyassal bir a kozponti idegerendszerre. Tehat ide tartozik tobbek kozt a nikotin es az alkohol is. Es most fussunk neki megint a dolognak: egy atlagos filmben tobbszor pialnak mint pl. fuveznek/kokoznak stb. Szoval a fiatalokba elso korben az alkohol lesz a menoseg. Aztan johet a tobbi. Az alkoholt marha konnyu beszerezni (eleg a barszekrenyben matatni) a fuhoz mar imneretseg kell. Kell valaki aki ismeri azt akitol lehet szerezni. Szoval a legkonyebben hozza ferheto drog az alkohol. Es ezt reklamozzak minden filmben mint cool eleterzest valamint a reklamok is ezt sugaljak. Mikor fogunk latni egy kodraga pia uvegen mondjuk egy majrakos emberket? Vagy egy romma vert arcu not, akit reszegen apolt le a ferje? Soha. Mert a lakossag nagyon nagy resze szerint a pia nem is drog. Nem is annyira karos mint pl. a rohadek fu. Stb... szoval amikor lenyomsz egy pohar bort, jusson eszedbe, hogy drogoztal.
  • nlght #19
    Volt 2005-2006 környékén egy tv-műsor, ahova meghívták a kendermag-egyesület vezetőjét és 6 db politikus, akik igyekezték populista szólamokkal beléfolytani a szót, de ő csak csendesen kizárólag tudományos tényeket és kalkulációkat hozott fel, amire nem tudtak érdemben reagálni a politikusok, csak próbálták elkenni a témát.
    Egy fontos adat megmaradt bennem, akkori évjáraton évi 60 milliárd adó folyt volna be, ha legalizálták és adóztatták volna a gyepet. Azóta sokkal-sokkal többen szívnak (trust me) a társadalom különböző rétegeiben, tehát a befolyó pénz is több lenne sokkal.

    Szóval ott tartunk, hogy szépen legalizálják mindenhol az EU-ban (a cseheknél pl. nem legális viszont 2 tő növényed lehet a szobádban saját fogyasztásra), viszont nálunk minden évben óriási vagyonokat könyvelhet el az alvilág, ahelyett hogy értelmes célokra fordítanánk ezt a pénzt (kórházakra, stadionokra... kinek mi tetszik). És nem csak ennyi előnye lenne, a rendőrségnél évente sok 10 ezer órát fordítanak füves "bűnözésre" (lol). Ezt a felszabaduló hatalmas időmennyiséget és energiát tudnák hasznos bűnügyi felderítésre használni.

    Amerikában van egy szervezet, ahova csak nyugdíjas ügyészek, rendőrök, bírók léphetnek be:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Law_Enforcement_Action_Partnership

    Ők már kb. 30 éve folyamatosan javasolják tényekkel, kimutatásokkal az amerikai kormánynak, hogy legalizálják és adóztassák a drogokat, mert fizikai képtelenség megnyerni a drog elleni háborút. Emlékeztetőül még a Duterte féle utcán kivégzéses módszer sem állítótta meg a drogokat.
  • nlght #18
    Hát nagyon rosszul látod, nagyon rossz helyről szerzed az információidat.
    Egy feles pálinka (50%-os) 2-3-szor intenzívebb hatást gyakorol az agyra, mint 0,2 g gyep vagyis egy vicces cigi, de ez persze agy/személyiség függő is.
    Régen olvastam, de voltak vezetéstechnikai kísérletek is hazánkban és külföldön is (gyep vs alkohol). A konklúzió az lett, hogy a gyeptől sokkal jobban "beszarva", óvatosan vezet az ember, inkább többször megnéz/ellenőriz mindent, mielőtt behajt/parkol valahova, vagy sávot vált. Az alkohol ezzel szemben felelőtlenné és gátlástalanná tesz. Mindkettő csökkentette a reflexidőt amúgy.

    Félreértés ne essék egyiket sem támogatom, a józan vezetés mellett teszem le a voksom, felelőtlenség egy tonnás száguldó fémdarabot befolyásoltság alatt irányítani emberek között.
    DE TOTÁLIS FÉLREINFORMÁLÁS zajlik társadalmi/média szinten az elmúlt 60 évben. Ha nem hiszel nekem a google a barátod.
    Politikai és populista érzelmi alapon van kezelve a kérdés évtizedek óta, ahelyett hogy a TUOMÁNYBÓL KIINDULVA lenne kezelve ez az igen fontos társadalmi kérdés.
    Európában és az USA-ban ez változik, legalizálni fogják a gyepet a legtöbb államban 2030-ig. Ez lehetőség. Albánia például nagyot fog nőni gazdaságilag, már most az EU fő ellátója, még a bíróknak és ügyészeknek is van "gyepföldje", amin munkásokat dolgoztatnak.
  • nlght #17
    Egyetértek veled, azonban ez nem kivitelezhető. Bizonyos értelmezés szerint minden anyag drog amire rá lehet szokni. Ideértve a csokit és a jégkrémet is, de vehetem a kapszaicint is. Sokan nem tudják, de azért szeretik a csípős ételeket, mert utána védekezésképp egy nagy adag nyugtatót termel az agy és hirtelen happy és relaxált lesz az ember a csipős kaja után.
  • nlght #16
    Az alkohol nagyságrenddel károsabb egészségügyuileg. A társadalmi hatása pluszban erre még rátesz: mivel agresszívvá teszi az embereket, ezért az erőszakos bűncselekémények jelentős része alkolholos befolyásoltság alatt kvöetkezik be. Magyarán ha betiltanák, leesne az erőszakos esetek száma. A valóságban persze túl elterjedt hogy csak úgy be lehessen tiltani.