Gyurkity Péter

Bemutatkozott az Xperia 5

A második csúcsmodell kisebb kijelzővel, ám azonos külalakkal fut be.

A Sony esetében nem sok jó hírt hallottunk az utóbbi években, legalábbis az okostelefonok területén. Több alkalommal is felmerült a japán gyártó végleges távozása, ám a jelek szerint kitartanak az eredeti elképzelés mellett, és a tavalyi megújulást követően most piacra dobják a sorrendben második új csúcskategóriás típust.

Az előzetes híresztelésekben még arról esett szó, hogy a készülék az Xperia 2 nevet kapta meg, a forrás szerint pedig a dizájn nem változik, hiszen az általuk közölt renderképeken nem látunk komoly eltérést a közvetlen elődhöz képest. Érdekes részlet viszont, hogy a méret csökken, hiszen az Xperia 1 terjedelmes, 6,5 hüvelykes kijelzője helyett egy némileg kisebb, ezúttal 6,1 hüvelykes panelt alkalmaznak majd, amely az 1080 x 2520 pixel felbontást támogatná, míg a fizikai méret szintén szerényebb lesz, ám a burkolaton megmaradnak a korábban látott vonások, vagyis komoly átalakításra a külalak terén nem számíthatunk – itt az egyetlen új húzás a hátoldali tripla-kamera balra történő átmozgatása lesz, hiszen az eredeti telefonon ez a modul még középen helyezkedett el.


Egy korábbi benchmark-teszten a készülék 6 GB memóriával szerepelt, amelyhez egy alapesetben 128 GB-os belső tároló csatlakozott. A hátoldali tripla-kamera összetétele nem változik, itt továbbra is három 12 megapixeles érzékelőre támaszkodhatunk majd, 2x-es optikai zoommal és ultra-nagylátószögű funkcióval. A teljesítményt az egyértelműen csúcskategóriás Snapdragon 855 chip biztosítaná, egy kisebb, 3330 mAh-s akkumulátorra támaszkodva, a képek szerint még vékonyabb előlapi kávával. A gyártó nem számít hatalmas sikerre, ezt jól jelzi, hogy a jövő márciusban lezáruló üzleti évre vonatkozóan 5-ről 4 millióra csökkentették a várt forgalmat, a legutóbbi negyedévben pedig mindössze 900 ezer példányt adtak el, ami rekordalacsony eredménynek számít.

A hivatalos bemutatóra az eredeti hír szerint az IFA alatt került volna sor, itt azonban a gyártó végül az Xperia 5 néven rántotta le a leplet a fenti telefonról, amely Európában október folyamán jelenik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!