Gyurkity Péter

Dobhatja telefonos részlegét a Sony

A tovább romló eredmények mellett egy külsős érdeklődő kapcsán jöttek újabb hírek.

Március elején már írtunk arról, hogy a Sony leépít, eközben pedig átalakítja és beolvasztja okostelefonos részlegét, elsősorban annak érdekében, hogy a rendkívül kedvezőtlen számok a jövőben kevésbé befolyásolják az összképet. Most egy külsős érdeklődő esetleges beszállásáról, valamint a tovább erősödő negatív trend miatt írhatunk a cégről.

Hírügynökségi értesülés szerint a Daniel Loeb által irányított Third Point hedge fund érdeklődik a gyártó iránt, a minél nagyobb arányú tulajdonosi rész mielőbbi megszerzése érdekében pedig jelenleg komoly összeget gyűjtenek – ennek mértéke állítólag 500 millió és 1 milliárd dollár között lenne, ennek birtokában pedig megpróbálnák átvenni az irányítást a cég jelentős hányada felett (vagy legalábbis komolyan befolyásolnák a döntéshozatali mechanizmust). Úgy tűnik, hogy az alap leginkább a félvezetői és a biztosítási üzletág, valamint a filmstúdió iránt érdeklődik, és bár a hírben nem említik a beolvasztás alatt lévő mobilos részleget, ez utóbbitól nagy valószínűség szerint megszabadulnának, mint felesleges nehezéktől.

A Sony maga a napokban tette közzé éves eredményét, amelyből egy tovább romló kép rajzolódik ki. Amíg ugyanis 2014-ben még összesen 40 millió okostelefont adtak el (éves szinten), ez a most lezárult pénzügyi évben már csak 6,5 millió darab volt. A cég eredetileg 10 milliós adatra számított, ezt azonban a tavalyi év második felében először 9, majd pedig 7 millióra szállították le, hogy azután januárban a fenti, 6,5 milliós adatot jelezzék előre. Az eladási számok ráadásul folyamatosan romlanak, tavaly március és június között ugyanis még 2 millió készüléken adtak túl, július és október között ez 1,6 millióra csökkent, az ünnepi időszakban mindössze 1,8 millióra növelték a számot, az idei év első három hónapja alatt pedig alig 1,1 millió példány kelt el.

Ezzel a mobilos részleg 869 millió dolláros veszteséget mutatott a tavaly évben, idén pedig (márciustól márciusig) 5 milliós adatra számítanak, vagyis az olyannyira áhított nyereségesség 2021-ig biztosan nem tér vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #1
    Nem retardaltat kellene megtenni vezetonek....ennyi