Gyurkity Péter

Alakulóban van a Galaxy Note 10

A hajlítható kivitel nem valószínű, a telefon viszont új akkumulátort kaphat.

A Samsung továbbra is igyekszik versenyben maradni az abszolút első helyért, amely nem kizárólag az eladások számát, de a csúcskategória meghódítását is jelenti. A most bemutatott újdonságok után hamarosan jön a soron következő megoldás, amelynek egyes részletei már alakulóban vannak.

Az elmúlt hónapokban számos külsős értesülés és pletyka is napvilágot látott a Galaxy Note 10 várható specifikációja kapcsán, ez a friss hírek szerint már augusztusban felbukkanhat a piacon. Bár hivatalos információ egyelőre nem elérhető, az eddig megjelent hírek alapján valószínűnek tűnik, hogy a hajlítható kivitelt itt nem alkalmazzák, hiszen itt maga a gyártó jelezte, hogy a Note 10 nem lesz a „legprémiumabb” készülékük az idei évben. A kijelző mérete 6,75 hüvelyk körül lenne, itt minden bizonnyal még vékonyabb káva, a kijelzőn ejtett apró lyuk, valamint jó eséllyel a fizikai gombok teljes hiánya kíséri majd ezt – ez utóbbi azonban erősen kérdéses, hiszen az ehhez hasonló megoldások eddig nem bizonyultak sikeresnek, bár a HTC mellett a Meizu és egyéb gyártók is megpróbálkoztak már vele.

A hátoldalon már egyszerre 4 kamera állna rendelkezésünkre, mégpedig a ToF-technológia támogatása érdekében, amely a mélységérzékelés és a kiterjesztett valóság (AR) területén is a jövőt jelenti. Előfordulhat, hogy a telefonból elérhető lesz 4G- és 5G-változat is, bár a teljesítményt itt már az Exynos 9825 chip új generációja biztosítaná, amely 7 nanométeren készül, és többek között megbirkózik az ötödik generációs mobiltechnológiával is. A memória mérete már 12 GB lenne (bár erre még nem vehetünk garanciát), míg az üzemidőt talán egy vadonatúj grafénakkumulátor biztosítaná, amely a hírek szerint készen áll a mobilkészülékekben való bemutatkozásra – ez akár másfélszer nagyobb kapacitást, jóval gyorsabb töltést, valamint a robbanás (kigyulladás) veszélyének száműzését kínálná a felhasználóknak.

Jó hír a Samsung számára, hogy az Egyesült Államokban a Consumer Reports portálon a Galaxy S10+ végzett az első helyen, mint az idei eddigi legjobb okostelefon. Ezt az üzemidő, a megbízhatóság, valamint a vásárlói elégedettség szintjei alapján határozták meg, míg a dobogó alsó két fokán az iPhone XS Max és az iPhone XS végzett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!