Nagyobb kijelzővel jön a Galaxy M30

Ehhez pedig ezúttal is meglehetősen nagy akkkumulátor társul.

Az új Galaxy-sorozat kapcsán nemrég már beszámoltunk a Galaxy M20 fontosabb részleteiről, amely nem sokkal követte az M10 típust, legalábbis Indiában. Most a sorrendben harmadik példányt is megismerhetjük, ez nagyobb kijelzővel és méretes akkumulátorral fut hamarosan be.

A külső forrás állítása szerint az M30 egy még nagyobb érintőképernyőt kap, amelynek mérete ezúttal 6,38 hüvelyk lesz. Mivel az Infinity-V típusra esett itt a választás, ez egyben egy esőcsepp formájú felső bevágás megjelenését is jelzi számunkra, ehhez pedig az FHD+, vagyis az 1080 x 2210 pixel felbontás, az Exynos 7904 chip, összesen 6 GB memória, valamint egy alapesetben 128 GB-os belső tároló csatlakozik. Itt elérhető lesz egy 4/64 GB-os példány is, ez nyilván némileg kedvezőbb áron jelenik majd meg a piacon, míg az üzemidőről mindkét esetben egy szintén nagyobb, kereken 5000 mAh-s akkumulátor gondoskodna, amely annak idején már az M20 specifikációjában is felbukkant.

Ami a képkészítési funkciót illeti, itt egy tripla-kamera kapott helyet a hátoldalon, sorrendben 13, 5, valamint 5 megapixeles komponenssel – a középső példány a nagylátószögű képekért, az utolsó pedig a megfelelő mélységérzékelésért felel majd. Ehhez az előlapon egy 16 megapixeles szelfikamera társul, míg a hátlapon még az ujjlenyomat-olvasónak is helyet szorítanak, a szoftveres oldalon pedig a megjelenés pillanatában az Android 8.1 Oreo fut majd, ami pici csalódást jelent, bár a dél-koreai gyártó esetében megszokhattuk, hogy a középkategóriás megoldások nem feltétlenül a legfrissebb verziót kapják meg. A pontos árat még nem ismerjük, de tekintettel arra, hogy az M10 Indiában 112 dollárba kerül, az M20 pedig ugyanott 155 dollárt kóstál, ez valószínűleg 200 dollár alatt marad majd.

A hivatalos megjelenés dátuma közel lehet, bár az még nem világos, hogy a többi régió mikor kerülne sorra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Antracit #1
    "Klassz" hogy minden évben növekszik a méret!

    Alig várom már hogy okostelefonnal kiváltható legyen egy "23-as monitor! :-P