Gyurkity Péter

Befutott a Galaxy A9 Pro

A gyártó Kína után a nemzetközi piacon is piacra dobja előlapi lyukkal ellátott megoldását.

Még december közepén számoltunk be arról, hogy a Samsung elkészült a Galaxy A8s típussal, amelynek nagy újítása a notch, vagyis a bevágás leváltása, miközben ennek feladatait egy apró lyuk veszi át. Ez ad otthont a szelfikamerának, amit az új Infinity-O panel tesz lehetővé, a tavalyi év végén bemutatott új kijelzőtechnológiák egyikeként. Most a nemzetközi piacon is jön a megjelenés, némileg eltérő néven.

A Galaxy A9 Pro (amely nem összekeverendő az eredetileg 2016-ban bemutatott, hasonló nevű típussal) eszerint ugyanazon hardvert kapja meg, vagyis itt a lista elején továbbra is a 6,4 hüvelykes, az FHD+ felbontást támogató kijelző található meg. A képarány 19,5:9, miközben a teljesítményről most is a Snapdragon 710 chip gondoskodik, mégpedig 6 GB memória, valamint egy alapesetben 128 vagy 256 GB-os belső tároló segítségével. Az azonosítási feladatokat egy hagyományos ujjlenyomat-olvasóra bízzák, vagyis arcfelismerő technológia itt nem jelenik meg, míg a szoftveres oldalon a megjelenés pillanatában még az Android 8 Oreo fut majd, ami némileg csalódást keltő, hiszen tavaly már a Pie verziót is bemutatták, hamarosan pedig az Android Q is debütál a nagyközönség előtt.

Ami a képkészítési funkciókat illeti, itt a hátoldalon egy tripla-kamera kapott helyet, sorrendben 24, 10, valamint 5 megapixeles példánnyal – a középső darab a telefotó-funkciókért, utóbbi pedig a megfelelő mélységérzékelésért felel. Az előlapi kamera egy 24 megapixeles változat, ami nyilván szintén kellő minőséget biztosít majd, itt tehát nem lesz különösebb gondunk. Ami a hivatalos megjelenést és a várható árat illeti, itt a gyártó egyelőre annyit közölt, hogy a számukra hazai, vagyis dél-koreai piacon ez január 28-án következik be, míg az ár odaát 540 dollárnak felel majd meg – a többi régió néhány héttel később csatlakozik majd a sorhoz.

A hátoldali tripla-kamera mindenképpen érdekesnek ígérkezik, itt viszont az előlapi lyukon van egyelőre a hangsúly, ami kedvező piaci fogadtatásban részesülhet, egyszerre több régióban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!