Berta Sándor

Microsoft-felhő lesz a Volkswagen autóiban

A két cég stratégiai partnerséget kötött, közösen fogják fejleszteni az autók digitális szolgáltatásainak alapját.

A Microsoft és a Volkswagen stratégiai partnerséget kötött, amelynek keretében együtt fejlesztik majd a Volkswagen Automotive Cloud nevű rendszert. Ez utóbbi nagy ipari felhőkörnyezetként a gépkocsigyártó minden jövőbeli digitális szolgáltatását és mobilitásajánlatát magába fogja foglalni. A Volkswagen ezzel a lépéssel folytatja a digitális átalakulását egy olyan mobilitás-szolgáltatóvá, amely teljesen hálózatba kötött járműflottával és digitális ökorendszerrel (Volkswagen We) rendelkezik.


A tervek szerint 2020-tól évente több mint 5 millió új és teljesen hálózatba kötött autó jelenik meg a piacon, s válik ezáltal a dolgok internetének részévé. Az óriáscégek közötti stratégiai partnerségnek köszönhetően a jövőben minden Volkswagen márkájú gépkocsi szolgáltatásai, illetve a felhőkörnyezeten alapuló One Digital Platform (ODP) nevű digitális architektúra is a Microsoft Azure cloud-platformjára fog épülni és az olyan szolgáltatásokat használja majd, mint az Azure IoTEdge. Mindez nagyon leegyszerűsíti a dolgokat.

A Volkswagen Automotive Cloud segítségével a járműgyártó a jövőben képes lesz arra, hogy a digitális szolgáltatásait a teljes autóflottájára kiterjessze. Ennek segítségével az új funkciók és megoldások megoszthatók lesznek, növelhetik a vezetői élményt, biztonságos adatmegosztást tehetnek lehetővé az adott gépkocsik és a felhőkörnyezet között. Emellett a cloud-szolgáltatást is hatékonyan lehet majd fejleszteni és gyorsan alkalmazni.


A stratégiai partnerség keretében a Volkswagen egy új fejlesztőközpontot alapít Észak-Amerikában az Automotive Cloud számára. A centrum felépítését a Microsoft támogatja, többek között új munkaerő toborzásával és projektmenedzsmenttel. A közeljövőben 300 IT-specialista fog dolgozni az új létesítményben. A redmondi társaság a tudását és a tapasztalatait megosztja az új fejlesztőcsapat tagjaival. A kifejlesztett megoldásokat később elérhetővé teszik a Volkswagen többi márkája számára is. A német gyártónak nem az első ilyen jellegű kooperációja a Szilícium-völgy techóriásaival. Tavaly november óta együttműködik a Google szakembereivel a kvantumszámítógépek területén.


Dr. Herbert Diess, a Volkswagen AG vezetője elmondta, hogy a Microsofttal kötött stratégiai partnerség gyakorlatilag felturbózza a digitális átalakulásukat. A világ egyik legnagyobb autógyártója, illetve technológiai vállalkozása központi szerepet akar játszani a jövő gépkocsijainak a kialakításában. Satya Nadella, a Microsoft első embere hozzátette, hogy a Volkswagen a digitális technológiákra épít az üzlete átalakításához és azért, hogy az ügyfeleinek innovatív, hálózatba kötött járműszolgáltatásokat kínálhasson. A két fél közösen új szintre helyezheti a vezetési élményt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Munkas #7
    20 éve, a híres kék halálos win98 bemutató után, terjedt az a vicc, hogy „természetesen” a Microsoft programozók is meg tudnák írni a Boeing repülésvezérlő szoftverét, de biztos, hogy nem ülne fel rá egyikük sem. (Akkoriban az autókban még nem voltak igazi számítógépek, ezért ment repülővel a vicc.)
    Erre most ez lejön az autók szintjére. És tényleg valóság lesz. Mindmeghalunk :)
  • zoli058 #6
    A VW már rég elindult a lejtőn minőség terén (pl. a 2008-as Jetta olyan gagyi, hogy szó szerint széthullik, pedig a 99-es Polo classicot 600.000 km-el adtam el, soha semmi baja nem volt, nem beszélve a Ventoról). Most, hogy a microfos rátelepszik, már egészen biztos, hogy nem folytatom a huszonéve tartó hűségemet a márkához. Szégyen, ahogy manapság a legtöbb nagy márka az évtizedek alatt felépített jó hírét aprópénzre váltja. Pár év alatt eljutottam odáig, hogy igyekszem bojkottálni mindet (amennyire lehetséges), amelyik szerepel a tőzsdén.
  • M2 #5
    R.I.P. VW
  • MrImy #4
    Szinte már látom, ahogy a Nokia sorsára jut... :D
  • barret #3
    A mobiltelefon nyomkodása szabálysértés.Ez vonatkozni fog a fedélzeti érintőpanelra is? Mert úgy lenne korrekt nem? Akinél be van kapcsolva,azt megbüntetik.
  • Holjam33 #2
    Jah, kb. 20 éves poén...
  • Senkhy #1
    Ütközéskor kiírja:
    Biztosan el kívánja indítani a légzsáktelepítő varázslót?
    [Igen] [Mégsem]