Gyurkity Péter

Elkészült a teljes 5G-szabvány

Ezzel pedig jövőre valóban felbukkanhatnak az első ilyen eszközök.

Az 5G szabvány kidolgozását mi is figyelemmel kísértük, ez ugyanis több szempontból rendkívül fontos fejleménynek számít, mégpedig nemcsak a szolgáltatók és a különböző gyártók, hanem az átlagfelhsználók számára is. Egyes vélemények szerint itt akár hosszabb üzemidőt is elérhetünk, a lényeg azonban nyilván a nagyobb sebességen lesz. Most a teljes szabványt is elfogadták az ágazat szereplői. Az első 5G kompatibilis készülékek megjelenése 2018 második felében várható. A középsávban 5G-t támogató első okostelefonok várhatóan jövő év elején kerülhetnek forgalomba, míg a milliméteres frekvenciatartományban üzemelő 5G képes készülékek 2019 első felében jelenhetnek meg.

Tavaly decemberben írtunk arról, hogy az első eszközök jövőre jöhetnek, miután a 3GPP kidolgozta az úgynevezett non-standalone (NSA) változatot, amely a több szempontból a meglévő 4G-hálózatra támaszkodva tette lehetővé az 5G kiépítését. Erre egyes helyszíneken - így például Németországban a Deutsche Telekom jóvoltából - sor is került, most azonban a teljes szabványt is elfogadták, így megindulhat a standalone, vagyis a minden téren önálló hálózatok kiépítése, amire mindenképpen szükség volt ahhoz, hogy megvalósuljon a 2019-es debütálás. A Release 15 ezzel teljes siker a szervezet számára, ami nemcsak egy teljesen új hálózati architektúra telepítését teszi lehetővé, de egyben megnyitja az utat új üzleti modellek kidolgozása és alkalmazása felé.

A felhasználók számára nyilván a jóval nagyobb átviteli sebesség, valamint az alacsonyabb késleltetés lesz az elsődleges előrelépés, ezzel egy időben azonban lehetővé válik számos eltérő szegmens készülékeinek megfelelő, együttes alkalmazása. Több különböző terület résztvevői támaszkodhatnak majd az új 5G-hálózatokra, amivel valóban felgyorsul az IoT (dolgok internete) elterjedése, legyen szó bármilyen okos eszközről. Nem véletlen, hogy a nagyobb szereplők, a Qualcommtól és az Inteltől egészen a Nokiáig és a különböző szolgáltatókig, mind igyekeznek kivenni ebből a részüket, egyes nagyvárosokban pedig már az év vége előtt megjelenhetnek ezek a hálózatok, amit azután 2019 folyamán követnének az első kompatibilis készülékek.

Az 5G átvételében várhatóan Észak-Amerika jár majd az élen, valamennyi nagyobb amerikai mobilszolgáltató már 2018 vége és 2019 közepe között tervezi a bevezetését. 2023 végére Észak-Amerikában a mobil előfizetések közel fele várhatóan az új technikáról szól majd. Ugyanez a szám Észak-kelet Ázsiában 34 százalék és Nyugat-Európában várhatóan 21 százalék körül alakul. Globális szinten az 5G kereskedelmi beindítása 2020-tól várható. Az Ericsson előrejelzései szerint az 5G előfizetések száma meghaladhatja az 1 milliárdot 2023 végére, tehát az összes mobil előfizetés 12 százaléka már 5G-s lesz.

A korábbi mobilhálózati technológiákhoz hasonlóan a bevezetése először a sűrűn lakott városi területeken várható, elsősorban a helyhez kötött, vezeték nélküli hozzáférés (FWA) nyújtására. Emellett az új technológia először olyan iparágakban terjedhet majd el, mint az autóipar, a gyártás, a közművek és az egészségügy. A 3GPP a maga részéről a Release 16 keretein belül vizsgálja majd meg a további finomítások és az újabb funkciók integrálásának kérdését, ez a második fázis egészen 2020 második feléig tart majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #5
    áhá :D értem :)
  • Tetsuo #4
    A kulcsszó a rendkívül. ;-)
  • takysoft #3
    Természetesen ami "várható" az nem fontos....
  • Daditsx #2
    "a lényeg azonban nyilván a nagyobb sebességen lesz."

    Pont, hogy nem. Nyilván nagyobb lesz a sebesség, de nem ez a fő. Célja, hogy a 4G-hez képest csökkentse a szerverhez viszonyított késleltetést (pár ms) és az akkumulátorhasználatot, így teremtve meg a lehetőséget a tárgyak közötti internet kifejlődéséhez.
  • Tetsuo #1
    "Az 5G szabvány kidolgozását mi is figyelemmel kísértük, ez ugyanis több szempontból rendkívül fontos fejleménynek számít, mégpedig nemcsak a szolgáltatók és a különböző gyártók, hanem az átlagfelhsználók számára is."

    Szerintem az 5G kidolgozása nem "rendkívül fontos fejlemény", hiszen a 4G után várható volt.