Gyurkity Péter

Már 2019-ben jöhetnek az 5G-eszközök

A szabványosítás felgyorsult, a hibrid változatot már most elfogadták.

A 3GPP részéről még októberben jelezték, hogy igyekeznek minél előbb elfogadni az úgynevezett Non-Standalone (NSA) 5G szabványt, amely bizonyos tekintetben még a meglévő LTE-platformra épülne, hogy megkönnyítse a szolgáltatók számára az új generáció alkalmazását és annak kiépítését. Erre most sor is került, így alaposan felgyorsulhat a folyamat.

A most meghozott döntés értelmében napokon belül elérhetővé teszik az elfogadott specifikációkat, így a gyártók beszállítói megkezdhetik a felkészülést a tulajdonképpeni eszközök (komponensek) véglegesítésére. Erre mind a 600 és 700 MHz-es, mind pedig a 3,5 GHz-es és 50 GHz-es spektrumban lehetőségük lesz, a gyorsításra pedig azért volt szükség, hogy a szolgáltatók már a jövő év elején megkezdjék az eszközök kialakítását – és hogy erre ne az év közepén, nagy kapkodás közepette kelljen sort keríteni. Az eszközök tervezése és végleges kialakítása tehát már most megindulhat, és bár az NSA 5G esetében még több szempontból a 4G-re támaszkodnak, a nagyobb átviteli sebesség és az alacsonyabb késleltetés még így is elérhető lesz.

A meglévő hálózattal kompatibilis, ám már az 5G-t is támogató hardverrel a szolgáltatóknak könnyebb lesz az infrastruktúra kiépítése, 2018 közepén (várhatóan június folyamán) pedig a Standalone (SA) 5G is kialakul majd, vagyis a pontos technikai specifikációk a teljesértékű szabvány esetében is rendelkezésre állnak majd. Ezzel elérik az egyik legfontosabb célt, amely a kereskedelmi forgalomba szánt első eszközök 2019-es piacra dobásával kapcsolatos, tehát még az évtized vége előtt felbukkanhatnak azok az eszközök, amelyek megfelelő módon támogatnák az új generációt és annak szolgáltatásait.

Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy a szolgáltatók milyen ütemben építik ki az ehhez szükséges infrastruktúrát, a telefongyártók pedig milyen megoldásokat dobnak majd piacra a korai támogatás biztosítása érdekében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!