Gyurkity Péter

Megneheziti a telefonok feltörését az Apple

Egy további korlátozással a hatóságok ezen törekvéseit is meggátolhatják.

Az Apple esetében (leginkább a tengerentúlon) visszatérő témának számít a hatóságok által megszerzett okostelefonok feltörése, az azokhoz való hozzáférés, amely több esetben bizonyult már fontos tényezőnek az egyes bűncselekmények kapcsán. A cég most egy további korlátozással igyekszik növelni a biztonságot, kihangsúlyozottan a lopások miatt.

A hatóságok többnyire egy nagyon egyszerű módszerrel fértek hozzá a készülékeken tárolt információkhoz, itt ugyanis addig próbálkoztak a különböző kombinációkkal, amíg rábukkantak a helyes verzióra. Ezt persze alapértelmezett módon tiltja az Apple, hiszen a zárolt telefonokon nem pötyöghetünk be végtelen számú kombinációt, ám egyes cégek (így például a Cellebrite és a GrayShift) a Lightning-csatlakozón keresztül, az általuk piacra dobott eszközökkel kerülték meg ezt a korlátozást, ami az amerikai hatóságoknak is kapóra jött. Ennek megelőzése érdekében a gyártó most egy további korlátozást léptet életbe, amely kifejezetten az ilyen és ehhez hasonló megoldások ellen irányul.

Az elképzelés szerint a csatlakozáson keresztül alkalmazott eszközökkel csak abban az esetben lehetne hozzáférni a készülék tartalmához, ha ezt az utolsó feloldást követően legkésőbb 1 órán belül hajtják végre – ennek lejárta után a készülék nem kommunikálhat majd más eszközökkel, legalábbis az alapértelmezett beállítás ezt írja majd elő számára. Az Apple kihangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a hatóságok munkáját és törekvéseit, ők ezt a megoldást a lopások ellen szánják, érdekes módon azonban épp az említett cégek profitálhatnak majd leginkább a lépésből, hiszen a különböző hatóságoknak jóval több ilyen eszközre lesz majd szükségük, hogy az említett 1 órás határidő lejárta előtt hozzáférjenek majd a lefoglalt telefonok tartalmához.

Eközben persze folyamatosan szivárognak a hírek az ősszel bemutatkozó idei iPhone-generációval kapcsolatban. Elemzői várakozás szerint az Apple még gyorsabb töltést szeretne itt elérni, a költséghatékonyság érdekében pedig egyetlen beszállító, a Power Integrations biztosítja majd a gyorstöltő chipkészletet, míg a Broadcom komponensei helyett a Texas Instruments alkatrészeit alkalmazzák majd a készülékekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)