Gyurkity Péter

270 millió kijelzőt vesz az Apple idén

Ezek fele pedig már OLED-panel lesz, ami jelzi az idők változását.

Az elmúlt nagyjából másfél-két évben visszatérő téma volt az Apple platformváltása, amely a kijelzőtechnológiák közötti mozgásukra vonatkozott. Tavaly ősszel már bemutatták az első ilyen megoldásukat, most pedig folytatják a megkezdett utat.

A jelek szerint a cég a saját mikroled-kijelző fejlesztése mellett továbbra is igényt tart majd mind az LCD-, mind pedig az OLED-panelekre. A tajvani hírforrás szerint csak az idei évben mintegy 250-270 millió érintőképernyőt vásárolna a cég, ennél a számnál azonban jóval érdekesebb, hogy a két vonal képviselői milyen arányban lesznek majd jelen a teljes volumenben. A megrendelések teljes mértéke az OLED esetében 110 és 130 millió darab közé esik majd, ebből pedig 70-80 millió példány 5,9 hüvelykes kivitelben érkezik majd meg, vagyis ezeket kifejezetten a most kapható iPhone X utódjának szánják. További 40-50 millió kerül majd a még nagyobb, 6,5 hüvelykes, némileg olcsóbb modellbe, legalábbis a forrás állítása szerint.

Ami az LCD-technológia képviselőit illeti, itt 60-70 millió darab lesz 6,1 hüvelykes Low-Temperature PolySilicon (LTPS) LCD-panel, míg 60-70 milliót tesznek majd ki a 4, 4,7, valamint 5,5 hüvelykes példányok, amelyek az iPhone 8, az iPhone 7, valamint az iPhone SE gyártásának folytatását teszik majd lehetővé. Ami az idei terveket illeti, itt a jelek szerint három új típusra számíthatunk, ezek közül az iPhone Xs az ősszel bemutatott legdrágább példány frissítése lesz, míg az iPhone Xs Plus már az említett 6,5 hüvelykes OLED-panelt kapná meg. Az iPhone 9 ezzel szemben a 6,1 hüvelykes LCD-kijelzőre támaszkodna, egyetlen hátoldali kamerával és a 3D Touch támogatása nélkül.

Mindhárom új telefon a TrueDepth Camera és a Face ID funkciókkal jelenne meg a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!