Berta Sándor

Kevesebb új funkciót kap majd az iOS

Az Apple számos új funkció bevezetését elhalasztotta.

A kaliforniai társaság úgy döntött, hogy az iOS esetében fontosabb a minőség és a sebesség, mint az, hogy a mobil operációs rendszer a közeljövőben új funkciókat kapjon - ez derült ki az Axios által közölt anyagból, amely az iOS-t ért legújabb kritikák után a fejlesztés átszervezésével és a fejlesztési tervek kiigazításával kapcsolatos információkat összegezte.

Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztési vezetője arról tájékoztatta a mobil operációs rendszeren dolgozó fejlesztőcsapatokat, hogy néhány funkciót, valamint újítást kihagynak majd az új változatból és azok helyett inkább az iOS már meglévő részeit fogják tovább optimalizálni. Az Axios rámutatott, hogy a tervezett új funkciókat akár egy éven át jegelhetik, hogy megfelelő erőforrások álljanak rendelkezésre a mobil operációs rendszer minőségének feljavításához. Az alapvető ütemtervben az szerepelt, hogy ősszel érkezhet egy nagyobb iOS-frissítés, ez a módosítások után sem fog változni.

Az elhalasztott újítások között szerepel a Home-Screen és a CarPlay felhasználói felületének a módosítása, emellett a Mailt, a fotóalkalmazást, s a tartalmak szerkesztését és megosztását biztosító lehetőségeket érintő javításokat is elhalasztották. Ezenkívül egy új projekt kifejezetten a mobil operációs rendszer kezelésének és a felhasználókkal való interakcióknak az optimalizálásával fog foglalkozni. Craig Federighi bejelentését nem fogadta mindenki kitörő örömmel, ugyanis néhány fejlesztő azt az álláspontot képviselte, hogy bizonyos újítások létfontosságúak a további magas eladási számok biztosításához. Ők úgy érveltek, hogy jobb megoldás lett volna, ha javítanak az egyes fejlesztőcsapatok közötti koordináción.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!