Gyurkity Péter

Az Apple lassítja telefonjait, a többiek tagadnak

Szerintük erre az öregedő akkumulátorok miatt van szükség. A botrány a legrosszabbkor jött, egyébként is lanyhul az érdeklődés az iPhone iránt.

Az elmúlt napokban egyre szélesedett a botrány és a felháborodás az Apple és annak termékei körül, miután kiderült, hogy a cég szándékosan visszafogta egyes régebbi típusok teljesítményét, hogy megelőzze a nem kívánt problémákat. A riválisok szerint ők ilyet soha nem tennének, az Apple pedig igyekszik visszanyerni a bizalmat.

Egészen pontosan arról van szó, hogy az Apple a régebbi okostelefonok esetében (egészen az iPhone 6 és 6s Plus típusig bezárólag, beleértve az iPhone SE-t is) szántszándékkal, egy szoftveres frissítés révén visszafogta a teljesítményt. Erre szerintük azért volt szükség, mert a fokozatosan öregedő akkumulátorok már nem minden esetben tudták garantálni a folyamatos működést, ami különösen a legnagyobb teljesítményt igénylő feladatok közben fordulhat elő. Tényleges technikai akadályról van szó, az eljárást azonban nem kötötték a felhasználók orrára, amikor azt az iOS 10.2.1-es verziójával bevezették.


Most bocsánatot kértek és ígéretet tettek arra, hogy 2018 során az iPhone 6 és újabb típusok esetében (amennyiben erre valóban szükség van) mindössze 29 dolláros áron kicserélik az akkumulátort, emellett pedig egy újabb frissítéssel még több információt tesznek majd elérhetővé a felhasználók számára, hogy azok jobban követhessék az akkumulátor aktuális állapotát.

A fejlemények láttán persze rögtön megszólaltak a nagy riválisok, bár őket először egyes IT-portálok keresték meg, az esetleges reakciók reményében. A HTC és a Lenovo tulajdonában lévő Motorola határozottan leszögezték, hogy ők nem élnek ilyen megoldással, tehát az ő készülékeiken nem léptettek életbe hasonló eljárást. Szintén külső megkeresésre reagálva, a dél-koreai kontingens, vagyis a Samsung és az LG is kijelentette, hogy ilyet ők nem tennének, vagyis nem fogják vissza a teljesítményt az akkumulátorok életkora miatt.

Bizonyos szempontból az Apple-felhasználók még jól is járhatnak ezzel, bár még várniuk kell a szoftveres frissítésre, hogy megtudják, mikor vehetik igénybe a kedvezményes ajánlatot. A cég szerint nagyjából 500 ciklus után juthat el az akkumulátor a „cserére érett” fázisba, ezt azonban a készülékek tulajdonosai jelenleg még nem tudják ellenőrizni.


Az Apple a tizedik évfordulóra szánt új készülékével kétségtelenül nagyot akart robbantani a piacon, ám ez így már nem feltétlenül fog összejönni a cégnek. Az elmúlt hónapokban a gyártás lassú, fokozatos fellendüléséről írtunk, most pedig a piaci kereslet kapcsán a várttól elmaradó számok kerültek napvilágra. A karácsonyi ünnep alatt jelent meg egy előrejelzés az első negyedévre vonatkozóan, amiben a tajvani elemzők arról írtak, hogy az első három hónap során 35 helyett csak 25 millió telefont szállítanak majd le, ami elsősorban a gyengülő keresletnek lesz köszönhető – szerintük az iPhone X túlzottan magas ára nem felel meg a készülék által nyújtott funkcionalitásnak.

Egy másik jelentés szerint 30-ról esik majd 25 millióra a darabszám, amit azzal magyaráznak, hogy az iPhone 8 és 8 Plus a maguk alacsonyabb árával elviszik a vásárlók egy részét, míg az iPhone X nem hozott magával olyan forradalmi újításokat, amelyek folyamatos erős keresletet biztosítanának. Ehhez társulnak azok a pletykák, miszerint a Foxconn egyik üzemében hirtelen leállították a létszámbővítést, több kínai beszállító részvénye pedig rögtön süllyedésbe kezdett.

Nem sokkal később egy harmadik elemzői cég is közzétette saját anyagát, amely részben cáfolja a másik két beszámolót. Eszerint nem az iPhone X esetében lesz visszaesés, itt ugyanis az első naptári negyedévben is erős marad a kereslet, az Apple viszont csökkenteni fogja a másik két változat darabszámát, a korábban napvilágot látott 40 százalékos csökkentés tehát valós adat, ez azonban az iPhone 8 és 8 Plus típusra vonatkozik, mivel az OLED-panelek esetében nem változik a megrendelési szám. Az iPhone X decemberben a korábbinál nagyobb példányszámban áll rendelkezésre, amit persze a hagyományosan gyenge első negyedév követ majd – meglátjuk, mennyiben fog valóban zuhanást mutatni a piaci kereslet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #32
    Hat ez erdekes.
    Van otthon P7, Mi5 es mindegyik ugyan olyan gyors mint uj koraban.
    Ezek ellenere nem kapcsolnak ki 10-20-30% os töltöttseggel, de meg csak a hasznalati idö csökkeneset sem tapasztalom.
    Kivancsi vagyok hogy az S8 al milyen tapasztalataim lesznek ha majd 2-3 eves lesz, vagy az asszony P10 evel.
    Ja cegesnek van egy Szifon6+ de az a P7 en kivül mindhez kepest lassu es mindig az is volt.
    Utoljára szerkesztette: muerte2, 2018.01.26. 10:18:51
  • Elmin #31
    "Ha nics elég cufla akkor nem 8 órát bír csak 5-öt:) "
    De jó lenne ha ez így működne, de sajnos az aksik, ha már "idősek" nem így működnek.
    Egyébként "minden" telefonnál, van hivatalos lassítási lehetőség, ez az energiatakarékos üzemmód.
  • kvp #30
    A litium ion aksik eseten ha a telefon maximalis aramfelvete nagyon kozel van az uj allapotu aksi maximalis aramleadasi kepessegehez, akkor tenyleg elofordulhat, hogy ahogy kopik az aksi, ugy neha hirtelen kikapcsol egy-egy aramfelveteli csucsnal (jellemzoen cellavaltasnal). Ez ellen megoldas ha csokkentik a tobbi alkatreszt fogyasztasat, pl. alacsonyabb fenyero vagy lassabb cpu orajel.

    Az apple reszerol az lett volna a tisztesseges, ha jelzi, hogy a keszulek energiatakarekos modba kapcsolt. (az android ezt teszi, mind kopott, mind merulofelben levo aksi eseten) Markasabb keszulekek (pl. sony-k) azt is jelzik, ha az aksi feltoltese mar nem segit. Ezzel a torolhetetlen eresitessel addig bosszantjak a felhasznalot amig nem tesz valamit (kis ikon fent + szoveg az ertesitesi teruleten).

    Az apple egyszer mar lassitott par keszuleken, mert azok mar ujonnan se igazan hoztak a megfelelo uzembiztossagot. A megoldas egyebkent a megfelelo aramleadasi kepessegu aksi beepitese, ami meg kopott allapotban (normal hasznalatnal kb. 3 ev utan) is kepes eleg aramot leadni, amikor mar csak az aksi kapacitasanak kb. a fele van meg. Ez a gyakorlatban az aramkapacitas 100%-os tultervezeset jelenti, szemben az apple altal hasznalt 20%-os erteknel, ami kb. fel ev uzemido utan okozta az elso gondokat.

    ps: Legalabb adtak volna lehetoseget arra, hogy maradhasson a regi orajel de mondjuk csak max. 25%-os fenyerovel menjen a telefon, de valamiert a 100%-os fenyeroszint megtartasat es az orajel csokkenteset valasztottak.
  • OGMontana #29
    Apple részéről jó nagy faszság, mert a telefon árához képest az alkatrészek ára sem annyira drága, és az azok cseréje sem annyira bonyolult. Persze az almás cégnek is az a legnagyobb profit, ha a userek évente-kétévente vesznek új telefont.
  • igazamvanvagyig #28
    Ha nics elég cufla akkor nem 8 órát bír csak 5-öt:)
  • igazamvanvagyig #27
    Miért az jobb lenne ha azt mondanák (ami az igazság),hogy így akarjuk,hogy cseréld le az 1-2 éves mobilod újra:)))
  • Skylake #26
    Okés, nagyon szép elvek ezek, tényleg, el is emelkedtem a forgószéktől olvasásuk eredményeként, levitáltam kicsit. De amúgy hogy kapcsolódik a cikkhez?
  • Skylake #25
    Milyen lenne, ha az user dönthetné el a dolgot. Például kapna infot az akku állapotáról, amikor ez már indokolt. Blank screen, amíg ezt át nem nézte, és nem döntött, nem csinálhat mást a telefonon. Ekkor megkérdezhetné tőle a rendszer, hogy:
    - használja tovább, de lassítással (alapértelmezett)
    - használja tovább, lassítás nélkül - azonban ezzel kifejezetten elfogadja, hogy a felhasználói élmény csökken. (Végig kell olvasnia az ezzel kapcsolatos tájékoztatót, nem pörgetheti át, több tételt kell külön- külön nyugtáznia, stb. lényeg, hogy felfogja a tartalmát.)

    Egyben az applikáció, ha az user kéri, feldobja a közelében elérhető Apple-kereskedők - webáruházak ajánlatait a telefon cseréjére.
    Ez volna a korrekt megoldás, és ezzel a jogi problémák jelentős részét ki is védhetné a cég.
  • wraithLord #24
    Igaz, amióta hőlégfúvó nélkül még kiszedni se lehet az akksit, azóta jobb, ha nem tudja a felhasználó, ha szar.... ;D
  • wraithLord #23
    Mondjuk ezt sosem értettem, hogy miért nem lehet a telefonon egy app, ami nézi az akksi állapotát, és kiírja az erről szerzett infókat, vagy amivel energiagazdálkodási profilokat lehet részletesen beállítani, előre konfiguráltakat beállítani, megadni, hogy ezek mikor aktiválódjanak stb.
    Lehet, hogy esetleg egy akkumulátorral működő készüléknél fontos lenne ez? ;D
    Pláne akkor, amikor az akksi a leggyengébb láncszeme a konstrukciónak, mert az okostelefonok hardverének relatíve komoly energiaszükséglete van, ugyanakkor sokszor elégtelen kapacitású cellákat raknak bele, hogy irreálisan és értelmetlenül vékony lehessen a készülék (ráadásul az akkumulátor technológia még nincs annyira a topon sem)? :D Na most ezzel kicsit sok problémát foglaltam össze egy összetett mondatban... :D