Berta Sándor

USA - eltávolítanák az internet­semlegesség jogi alapjait

A folyamat gyorsabban elindulhat, mint ahogy arra számítani lehetett.

Ajit Pai, az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottságának (FCC) új vezetője nem akar sokáig tétlenkedni és a közeljövőben megszüntetné az internetsemlegesség jogi alapjait biztosító szabályokat. Mindez azt jelentené, hogy az internetszolgáltatásokat nem információs, hanem távközlési szolgáltatásoknak tekintenék a jövőben. Amennyiben ez megvalósul, úgy lehetővé válhat egyes ajánlatok előnyben részesítése a többivel szemben.

Az már április közepén kiszivárgott, hogy Ajit Pai változtatna a jelenlegi helyzeten és ez hosszú távon az internetsemlegesség eltűnéséhez vezetne. Az internetes konszernek ugyanakkor tiltakoztak az elképzelés ellen. Az olyan óriáscégek, mint a Facebook, a Google, a Twitter, az Amazon, az eBay, a Microsoft és a Netflix, illetve az őket tömörítő Internet Association azt szeretnék, ha az adatokat a jövőben is egyforma gyorsasággal lehetne továbbítani a világhálón és nem lennének kivételezések.

Ajit Pai bejelentése után startupok, befektetők és más érintett szervezetek közös levélben fordultak az FCC vezetőjéhez. Szerintük az USA startup-ökorendszerének sikere sokkal több dologtól függ, mint a szélessávú internet sebessége. Emellett függenek a nyitott világhálótól, beleértve az érvényesíthető internetsemlegességi szabályokat is, amelyek biztosítják, hogy a nagy kábelszolgáltatók nem különböztetik meg az ügyfeleiket. A meglévő jogi keretfeltételek eltávolítását célzó szándékok viszont rendkívül aggasztóak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #6
    Mondjuk ez megint azt bizonyítja, hogy fingod nincs az egészről, csak egy szimpla IT bashing amit művelsz, tudatlanságból fröcsögsz itt össze-vissza.
    Egyáltalán nem áll érdekükben ez az egész, mivel nem mindegyikük tartozik azonos érdekszférához, sem befektetői, sem politikai oldalról, és éppen ezért, pont a netsemlegesség az egyetlen biztosítékuk jelenleg arra, hogy a konkurencia ne tudjon visszaélni az adott esetben előnyösebb -pl. aktuálisan korruptabb politikai- helyzetével. Nem véletlenül tiltakoztak minden egyes alkalommal hevesen a hasonló törvények ellen.
    De te csak nyugodtan szórjad a baromságaidat világgá, már várom mikor jössz elő te is a "lapos Föld" elmélettel...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.05.02. 15:17:00
  • Skylake #5
    "Az olyan óriáscégek, mint a Facebook, a Google, a Twitter, az Amazon, az eBay, a Microsoft és a Netflix, illetve az őket tömörítő Internet Association azt szeretnék, ha az adatokat a jövőben is egyforma gyorsasággal lehetne továbbítani a világhálón és nem lennének kivételezések."

    Kettős beszéd. Leginkább ezek a vállalkozások, az internet "arisztokráciája" tapsol ennek a változásnak a színfalak mögött a legnagyobb mértékben. Sőt, éppen ők kezdeményezik a netsemlegesség megszüntetését, piaci pozíciók megerősítése okán.
  • felemelő #4
    Nagyon időszerű lenne komoly lépéseket tenni az EU-ban hogy mérsékeljük az amcsi IT-től függőséget.
  • HyBrIDNyLA #3
    "When the battlefield is under total control, war becomes routine." Idő kérdése volt. Amerikának minden! a pénzről szól. Ebbe is fog belebukni. Ez is idő kérdése.
  • Amergin #2
    Csinálják csak, nekik lesz rosszabb...
  • TokraFan #1
    Köcsögök...